Tegnap mi is beszámoltunk a pletykáról, miszerint az eddig csupán PlayStation-konzolokra és PC-re megjelent Final Fantasy VII Remake előbb-utóbb Xbox-konzolokra is megérkezhet. Nos, a franchise zöldpárti rajongói számára van egy újabb kiváló hírünk. Egy másik jól ismert, megbízhatónak tartott insider, Speshal Nick is szót ejtett a Square Enix terveiről: a The Infinite Podcast adásában elárulta, hogy már készül a Final Fantasy XVI Xbox Series X/S-re szánt portja is, vagyis előbb-utóbb véget ér a PS5-ös konzolexkluzivitás.
Természetesen mindez egyelőre csupán szóbeszéd, addig nem érdemes mérget venni semmire, amíg nem érkezik meg a Square Enix hivatalos közleménye, az azonban mindenképpen a pletyka mellett szól, hogy a szivárogtató korábban már ugyanerre a forrásra hivatkozva kikotyogta azt is, hogy a Square a múltheti Developer Directen jelenti be, hogy Xbox-konzolokra is jön a Visions of Mana.
Mit jelent mindez pontosan, mikor érkezhet meg Xbox Series X/S-re a Final Fantasy XVI? Nos, egyelőre nem tudni, hogy hogy áll a portolás, hiszen még a hivatalosan megerősített PC-s verzió sem kapott napra pontos megjelenési dátumot. Egyelőre mindössze annyit tudni, hogy a Square kezét idén júniusig köti a Sonyval kötött exkluzivitási szerződés, vagyis elméletileg az év második felétől bármikor befuthat az Xbox Series X/S-re szabott átirat.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.