Négy nagyobb csoportra bontották a javítások fajtáját, melyekkel a közeljövőben szeretnének és fognak is foglalkozni, ezek az optimalizáció, a csapatmunka/co-op, az újrajátszhatóság és maga a rablás folyamat.
Optimalizáció alatt nemcsak azt próbálják majd megoldani, hogy konzisztens legyen a matchmaking, de azt is, hogy a játék teljesítménye is javuljon, illetve a kezelőfelületet is átdolgozzák majd, hogy összességében jobb élményben legyen részünk. A mostani rendszert egy sokkal nagyobbra, robusztusabbra szeretnék lecserélni, miközben a gyorsjáték lehetőségét is elérhetővé teszik.
A csapatmunka/co-op egyértelműen az online jelenlét minőségét hivatott javítani: olyan kommunikációs eszközöket szeretnének átdolgozni a játékban, mint a VoIP (voice over internet protocol, lényegében interneten folytatott telefonálás) vagy éppen a chatelés.
Az újrajátszhatóság alatt arra gondolnak a fejlesztők, hogy könnyebbé teszik azt, hogy ugyanabban a csapatban maradjunk két meccs között, illetve könnyebben tudjunk afelől dönteni, hogy szeretnénk-e újra nekikezdeni egy adott pályának. Ehhez a „Play Again” lehetőséget is bevezetik.
Magát a rablás folyamatát pedig a Crime.Net-szerű térképpel szeretnék feljavítani, hogy úgy érezhessük tényleg agyafúrt bűnözők vagyunk.
A szóló, illetve offline mód két fázisban fog jelentkezni. Először is kapunk majd egy olyan lehetőséget, melyben teljesen egyedül is játszhatunk, kihagyva a matchmakinget, viszont a fejlődéshez és kioldható elemekhez ugyanúgy szükségünk lesz internetkapcsolatra. A második fázis ezt is feljavítja majd és nem lesz szükségünk állandó internetkapcsolatra a játékhoz, csupán a felhő alapú mentéshez.
A kihívások menüpontot törölni fogják és a „becstelen fejlődés” rendszere (angolul: infamy progression) kerül a helyére, amely a betörésekhez, küldetésekhez lesz kötve.
Végül, de nem utolsó sorban ebben az évben még 3 fizetős kiegészítőt, 1 ingyenes pályát és 1 ingyenes elsődleges LMG-fegyvert terveznek kidobni a játékhoz, illetve a kiegészítők árazását is átgondolják még. A teljes posztot itt találjátok meg.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.