A tavalyi The Game Awards során váratlanul megjelent The Finals rendkívül népszerűnek ígérkezett, azonban pár hónappal a rajt után alább hagyott a lelkesedés. A közel negyed milliós egyidejű PC-s játékosszám után most "csak" 10-15.000 gamer tolja egyszerre a játékot, de ezt ellensúlyozza valamelyest, hogy három platformon is elérhető.
Ugyanakkor a három tábor mégsem élvezheti ugyan azt a játékot. A legújabb, 3.4-es patch számos kisebb-nagyobb újdonságot hozott, több helyen javít a játékélményen, és még a balanszolásba is belenyúltak a fejlesztők. Viszont a frissítés egyelőre csak PC-n és PlayStation 5-ön érhető el, az Xbox Series X/S verzióhoz még nem adták ki.
A készítők elnézést kértek a csúszásért, és elárulták, hogy jelenleg is együtt dolgoznak a Microsofttal a probléma megoldásán, aminek természetéről nem árultak el egyelőre semmit. Ezen felül azt sem tudni, hogy mikorra várható a frissítés. Remélhetőleg egy-két héten belül sikerül megoldaniuk a problémát, és újra egységes lesz a játékélmény a három platform között.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.