A Starfield legutóbbi DLC-je még tavaly szeptemberben jelent meg, a Shattered Space után pedig novemberben egy nagyobb frissítés a teljesítmény javítása mellett számos hibajavítást és egy új szárazföldi járművet is adott a játékosoknak. Azonban a csöndben eltelt hónapok után az emberek kezdtek hangot adni aggodalmaiknak, egy X-felhasználó egyenesen rá is kérdezett a következő kiegészítőre.
A fejlesztők válaszoltak is az illetőnek, ebből pedig kiderült, nagy dolgokkal készülnek: "Tudjuk hogy nagyon várod a legújabb fejleményeket és nagyra értékeljük a Starfield iránti szenvedélyed. A csapat keményen dolgozik, és bár jelenleg még nem oszthatunk meg pontos részleteket, de sok izgalmas dologgal készülünk idén a játékot illetően, és alig várjuk hogy a megfelelő időben ezeket elmondhassuk. Mindig hallgatunk a visszajelzésekre és komolyan vesszük őket. Köszönjük, hogy velünk együtt részese vagy ennek a kalandnak."
Sajnos a DLC-ről konkrétumot nem tudtunk meg sem a tartalmát, sem pedig a megjelenési idejét tekintve, de jó tudni hogy a Bethesda minden erejével a Starfield támogatásán dolgozik, és a reakciók alapján többen megnyugodtak a válasz hallatán. Más rajongók persze inkább az Elder Scrolls 6 felől érdeklődtek ezután, de ők már nem kaptak választ ezekre.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.