Izgalmas sci-fi MMORPG készül a Masthead Studios-nál. Az Earthrise egy harmadik világháború utáni sötét és nyomasztó jövőképet elevenít meg otthonunkban.

Az Earthrise története szerint a harmadik világháborúban bevetett tömegpusztító fegyverek olyan súlyos pusztítást végeztek, hogy a világ legtöbb városa megsemmisült, a benne élő polgárokkal együtt. A békekötést csak a legszerencsésebbek élhették meg, az emberi faj szó szerint a kihalás szélére sodorta önmagát, a helyzetet pedig még tovább súlyosbította a szabadon mászkáló mutánsok hordája is.
Az új kormány szerette volna jobbá tenni a túlélők sorsát, ezért megalapította a Sal Vitas névre hallgató, paradicsomi körülményeket nyújtó, utópisztikus városát. Itt klónozással kezdett foglalkozni, a tudomány segítségével sikerült benépesíteni a várost, sőt még a halottakat is fel tudták éleszteni.
Lassan azonban kiderült, a kormány istent játszik polgáraival. Ők döntenek arról, hogy ki élhet, és kinek kell meghalnia, az elnyomás eredményeként pedig hatalmas forradalom tört ki a paradicsomban. A lázadók megalapították a Noir árnyékkormányt, ami azt a feladatot tűzte ki céljául, hogy leszámol az elnyomó hatalommal.
A játékban választhatunk majd, hogy melyik fél oldalán kívánunk harcolni, ennek megfelelően különböző tulajdonságokra, és képességekre tehetünk majd szert. Az Earthrise játékosok irányíthatják majd a teljes várost, lesz PvP harc, lehet majd kereskedni, belefolyhatunk egy kicsit a politikába, de a legfontosabb a területekért menő harc lesz. Sokat lehetne még mesélni a játékról, talán egy későbbi előzetesben beszámolunk a részletekről, most inkább nézzük a képeket!

Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.