Válassz időpontot:
HÃrarchÃvum - 2023. szeptember
Alaposan leépÃtik az Immortals of Aveum stúdióját
Nincs minden rendben az Ascendant Studios háza táján. Csupán hetek teltek el azóta, hogy piacra került a stúdió első játéka, a vezetőség azonban máris megválik a fejlesztők felétől.
Final Fantasy VII Rebirth - nem hozhatjuk át a korábbi mentésünket
Elsőre hatalmas kihagyott ziccernek hangzik, a Final Fantasy VII remake-trilógia fejlesztői azonban nem véletlenül hagyják ki ezt a már-már magától értetődő opciót.
Bejelentették a Contra: Operation Galugát
A régi idők klasszikusa tér vissza jövő év elején, és úgy fest, hogy a Konami igyekszik visszaadni az eredeti első rész hangulatát a jelenkornak megfelelő látvánnyal.
Teljesen kiborultak a fejlesztők a Unityre
Az új monetizációs rendszer bejelentése gyakorlatilag azonnal az elsÅ‘ számú közellenséggé tette a népszerű fejlesztÅ‘motort készÃtÅ‘ céget, számos fejlesztÅ‘ igyekszik szakÃtani az engine-nel.
Új traileren az Aquaman 2
Ahogy a teaserből is sejteni lehetett, megérkezett a teljes értékű előzetes a decemberben debütáló filmhez, ezzel pedig a film várható történetét is jobban megismerhetjük.
Ezek voltak a tegnap esti State of Play egyéb hÃrei
Nem csak a nagy, teátrális játékokról szólt a Sony tegnap esti műsora, hanem a kisebb és a multiplatformos cÃmek is kaptak egy kis reflektorfényt. Nézzük hát, mit láthattunk még!
Új traileren az Avatar: Frontiers of Pandora
A Ubisoft nyÃlt világú, egzotikusnak ÃgérkezÅ‘ FPS RPG-je újabb elÅ‘zetest kapott, amelyben a fÅ‘hÅ‘sünk igyekszik visszatalálni a gyökereihez és felveszi a harcot a visszatérÅ‘ emberekkel.
Megjelenési dátumot kapott a Final Fantasy VII Rebirth
A 2020-as remake folytatására még várni kell egy kicsit, azonban a rajongóknak a látottak alapján megéri türelmesnek lenniük. Ráadásul a megjelenési dátum kifejezetten jópofa lett.
Gameplay előzetesen a Helldivers 2
A Starship Troopers hangulatát idézÅ‘ játék jövÅ‘re jelenik majd meg, a jövÅ‘ héttÅ‘l pedig elÅ‘rendelhetÅ‘ lesz. Most a készÃtÅ‘k mutatják meg, hogy hogyan is kell a szabadságot exportálni.
Újabb kedvcsinálón a Marvel's Spider-Man 2
Bryan Intihar beszél a közel négy perces videóban az újÃtásokról, egyelÅ‘re biztos, hogy a játék minden szempontból több és nagyobb lesz mint elÅ‘dei, és láthatjuk a Digital Deluxe csomaghoz járó ruhákat is.