Xbox Series X Xbox

2020-ban vadonatúj konzollal jelentkezik a Microsoft.
1650901894

További felvásárlásokat tervez a Microsoft?

Egy álláshirdetés szerint a Microsoft olyan menedzsert keres, aki támogatná a vállalat jövőbeli felvásárlásait, illetve az újonnan szerzett cégek Microsoftba történő beolvasztását. Vajon ki lesz a redmondiak következő áldozata?
1649937748

Frissített Xbox Series X-processzorokon dolgozhat a Microsoft

Brad Sams újságíró a saját podcastjének legutóbbi adásában arról beszélt, hogy tudomása szerint a Microsoft már dolgozik az Xbox Series X frissített processzorain. Igaz, nem a teljesítményen fognak majd csavarni.
1648108818

Xboxon is elérhető lesz az AMD FidelityFX

Az AMD a hivatalos oldalán jelentette be, hogy az AMD FidelityFX Super Resolution felskálázási eljárás új változata már Xboxon is elérhető lesz a fejlesztők számára, így az a jövőben már nem csak a PC-s játékok kiváltsága.
1647968400

Szőrös Xbox-kontrollerek promózzák a Sonic-filmet

Ezt a címet is leírtuk! A Microsoft bejelentette, hogy egy különleges Xbox Series S konzollal és szőrös kontrollerekkel várja az új Sonic-film premierjét. Igaz, megvásárolni nem lehet őket, csak nyereményjátékon pályázhatunk rájuk.
1647273600

A teljes újrahasznosíthatóságra gyúr a Microsoft

Fenntarthatósági jelentést közölt a Microsoft, az xboxos terveit pedig külön is részletezte a cég. A legfontosabb vállalás az, hogy 2030-ig az összes Xbox-termék 100 százalékig újrahasznosítható lesz.
1647079234

Jövő héten ID@Xbox-előadást tart a Microsoft

A Microsoft a Twitteren erősítette meg, hogy jövő héten ők is jelentkeznek egy saját műsorral. Az ID@Xbox következő előadásán független stúdiók kisebb-nagyobb projektjei kapják majd a főszerepet.
1646640000

Xbox Cloud Gaming - jön az egér és a billentyűzet

A jelek szerint a Microsoft már dolgozik a felhős játékszolgáltatásának egyik nagy hiányosságán, és hamarosan egérrel és billentyűzettel is irányíthatjuk majd az Xbox Cloud Gamingen keresztül elérhető címeket.
1646415000

A Microsoft sem árulja a termékeit Oroszországban

Határozott lépéssel áll az orosz megszállástól szenvedő Ukrajna mellé a Microsoft. A redmondi vállalat ma délután bejelentette, hogy beszünteti az összes terméke és szolgáltatása árusítását Oroszországban.
1643223621

Rekordévet tudhat maga mögött az Xbox

Sikeres évet tudhat maga mögött a Microsoft, ugyanis az Xbox-részleg tavaly tovább tudott növekedni, ráadásul a bevételek elérték a 16,28 milliárd dollárt, amivel még a tavalyi rekordjukat is felül tudták múlni.
1641989220

Az Xbox Series-konzolok a legjobban fogyó Xboxok

Az Xbox első embere, Phil Spencer újságolta el egy interjúban, hogy időarányosan az Xbox Series-konzolok az Xbox-család legjobban fogyó darabjai. Becslések szerint 12 millió eladott példánynál járhat az X és az S együttvéve.