Nem számít mennyire próbálok menekülni, lehetetlen. A pokolból, amit én magam teremtettem, és végleg felemésztett.  Érzem, hogy most már nincsen visszaút. A kapu bezárult, a kút kiapadt, nincs miből merítsek erőt. Már nem tudom értelmezni az időt. Egy óra telt el? Vagy csak egy perc? Napok? Fogalmam sincs. Nem én uralom a testem többé, nem értek semmit. Miért kellett így végződnie? Én nem ezt akartam!!!

-Nem ezt? Ó dehogyis nem.

-Mit tudsz te! ? Semmit!

-Pontosan annyit tudok amennyit te, se többet, se kevesebbet. Mert én te vagyok, te pedig én.

-Nem!! Én sohasem tennék… én nem lehetek te! Én nem…nem lehetek.. EZ MIND NEM LEHET IGAZ!

-Ó, hát máris elfelejtetted miket tettünk? Együtt. Te is élvezted. Tudom, mert én te vagyok, te pedig én. Érzed ezt a finom illatot?

- ……………………

Vér. Vér mindenütt. Véres az ágy. Véres a fal. A kanapé, a parketta, a párna, a fényképek. Minden véres a kúrva életbe!!! Mi ez? Mi ez, mi a fene ez? Miért!?? Miért történik ez velem?

-Te akartad hogy így legyen. Tudom, mert én te vagyok, te pedig én.

-Csöndet! Maradj már csöndbe!!! Nem bírom….nem bírom tovább! Megőrülök!

- …………………….

- ……………………..

- …………………….

- Itt vagy? Mondj valamit! Mondj már valamit! Félek…félek egyedül. Ne hagyj magamra. Kérlek. Könyörgöm. Akarsz még játszani? Gyere vissza kérlek, játszunk még! Félek egyedül… ne hagyj magamra..

- Itt vagyok.

- Akkor játszunk?

- …………………….

- Játszunk?? Kérlek, ne hagyj magamra..

- Tudtam, hogy ezt akarod. Akkor csukd be a szemed.

- Miért? Mit akarsz..

-  Akarsz játszani vagy nem? Csukd be a szemed!

- Rendben

Lehunytam a szemem, és ismét elragadott a sötétség.