Sziasztok. Két okból döntöttem úgy, hogy az alvási szokásokról írok. Először is, aludni mindenki szokott, van aki könnyebben, van aki nehezebben merül álomba, és van pár megoldásom is az utóbbira. Másodszor pedig, pár napja kellett új fülhallgatót vegyek, mert szétjött a vége alvás közben :), és elgondolkodtam, hogy vajon hányan alszanak még így.
Jó, most már nagyjából tudjátok, hogy miért írok erről a hülyeségről, de felmerülhet a kérdés, hogy miért egy gamer oldalon. Na akkor tegye fel a kezét az a gamer, aki nem kockul valamivel lefekvés előtt. Ugye, egy kezet sem látok, szóval ezt megtárgyaltuk :P
Elmondom, hogy ez nálam hogy működik. A nap szépen megy lefele, és eljön a pillanat, amikor mindent elvégeztem amit elkellett, és lassan aludnom kéne, hogy feltudjak kelni időben. na most, nálam itt egy több részes folyamat következik.
1. A kockulás. Itt előbújik gamer énem, addig noszogat és nem hagy nyugodni, amíg le nem fárasztottam magamat szellemileg a gép előtt. Először is, nálam itt már csak a laptopom kerül szóba, konzolt nem csapatok már ilyenkor. Szóval, erre a célra van két RTS, egy MMO, egy FPS, és egy verekedős játékom. Sajnos mindegyiknek megvan a maga hátránya. FPS és verekedős játékok túlságosan felpörgethetnek, MMO újabb célokat tűzhet ki számodra és nem hagy nyugodni, míg az RTS-nél észre sem veszed, hogy repül az idő. Én hangulat szerint szoktam választani.
2. Filmnézés. Jelenleg körülbelül harminc film, és húsz sorozat van lekalózkodva a gépemre, ez foglalja a vinyóm kétharmadát. Ezekből szoktam szemezgetni, és több is van a kelleténél, nehezen tudok választani. Itt már abban a fázisban vagyok, hogy le-le csukódik a szemem, épp ezért, van egy kis jegyzettömböm, amibe leírom hogy miből hol tartok, nagyon hasznos tud lenni. Előfordul, hogy nem érek el a harmadik szakaszhoz, olyan szinten bealszok a film alatt.
3. Alvás fülhallgatóval. Na most ez itt már eléggé eltérhet a ti szokásaitoktól. Körülbelül négy éve művelem ezt, amióta először álmatlansági problémám volt. Az esetek többségében hangos könyvekre alszom, amik angolul szólnak. Ez azért jó, mert értem amit mond, tudok annyira angolul, de valamelyest koncentrációt is igényel, fáraszthat, ezért könnyen elalszom rá. Meg hát frissen tartja az angol tudást. A kedvencem erre a célra a Darren Shan audiobook kollekció. Az esetek többi felében pedig zenére alszom. Én a rock, metál, és hasonló irányzatokat kedvelem, de azokra nem tudok aludni, viszont a megnyugtató, klasszikus zenékre annál inkább. Ezek a kedvenceim:
1. Clannad cimű animéből egy tökéletes szám. Nagisa
2. Egy nagyszerű klasszikus, nincs aki ne szeretné.
3. Szintén a Clannad sound trackjéből van, ez is tökéletes. Shio
4. Ahogyan a kabócák sírnak :), imádom
Na és ti, gamer társaim, hogyan szoktátok belőni a pizsit?
tegnap 11-kor keltem.
2 óra múlva kelek sulihoz.
7-es vagyok és egyszerűen nem bírok aludni.
Nem rég 4 órán át fetrengtem az ágyban.
Valaki segítsen hogy tudnék normálisan aludni! Zene nem segít,anyáéknak nem akarok szólni az alvászavaromról,mit tegyek?
Nem azt kérem hogy most azt írjátok kapcsoljam ki a gépet,mert ugyanúgy döglenék tovább..egyszerűen nem bírom már,suliban olyan hulla vagyok hogy elalszok órán..
ajánljatok valamit! :/
Én is imádok zenére aludni, jó kis Rammstein, Slipknot, Sadus, The Agonist, vagy valami hasonszôrû könnyed zenét elinditok, és jöhet is álomfölde.
Shido-ról zene számot enveztek el? DAFUQ
Nem szoktam alvási asszisztációt használni. Ergó tegnap is 4-kor mentem aludni, ma valószínűleg kettőig nem is fogom tudni magam ágyba taszítani, és arra való tekintettel, hogy mindig hatkor kelek, ez azt fogja eredményezni, hogy folytatom a hétköznapi mentális kimerültségemet és lassú leépülésem amibe szép lassan becsavarodok .3.
De ez nektek csak jó mert minél elmebetegebb vagyok, annál ütősebbeket írok :3
Shio?
Shio!
SO CLOSE... T_T
Amúgy nekem van egy olyan képességem azért írom, hogy képességem, mert eddig mástól hasonlót még nem hallottam. Ha álmodom valamelyik este és felébredek közben akkor ha vissza alszok egy másik dolgot álmodok és ez ha egy éjszaka alatt mondjuk felébredek 4szer akkor mind a 4szer fogok álmodni amikre emlékszem is nagyjából és mindig különböző dolgokat.
Edzések után tudok csak rendesen, egyébként alig néhány órát, de már kénytelen voltam hozzászokni. Ha reggel 5 körül érek haza 10-kor már akkor is fenn vagyok.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.