Szeretem hogy ha egy film készítői tanulnak a hibáikból, és mikor visszatérnek, akkor egy még ütősebb filmmel, egy még jobb folytatással teszik azt. Az első The expendables film jó volt ugyan, de nem tépte le az ember fejét, és a szórakozás mellett azért azt is lehetett érezni hogy bizony a filmet sok pontján lehetne tökélesíteni. És mit tettek a készítők? Tökélesítették.
A sztori elhanyagolható, igazából ilyen téren is a főszereplő titánok filmjeire emlékeztet. A lényeg az hogy Barney (Stallone) elég sokkal tartozik Church-nek (Willis), ugyanis a legutóbbi akciója után simán lecsukathatta volna őt és az egész csapatát, de nem tette, és hogy kvittek legyenek egy új melót bíz Church a csapatra. Egy lezuhant repülőből kell egy széf tartalmát megszerezniük, és eljuttatniuk neki, de mikor megszerzik az adott tárgyat, akkor egy ellenséges militarista erőbe botlanak, akik szintén azt a bizonyos tárgyat keresik, és így elveszik tőlük azt. Emellett pedig a feláldozhatók legújabb és legfiatalabb tagját hideg vérrel kivégzik. Ezek után Barneyt és a csapatát nem érdekli semmi és senki, személyessé vált az ügy, és ezért vérrel kell fizetniük az ellenségeiknek.
Nem vagyok olyan ember aki orrba-szájba fikázza a mai filmeket, csak hát manapság a legtöbb akciófilm pillanatnyi kikapcsolódást nyújt, és semmi többet. A mai akció sztárok nagy része nem is elég karakteres, és a filmeiket sem fogjuk sokszor elővenni. És én személy szerint teljesen oda meg vissza voltam a mára klasszikusoknak emlegetett filmekért. Ebben a fimben gyerekkorom kedvenc színészei egytől-egyig feltűnnek, sőt poénkodnak és lövöldöznek, na meg verekednek is. Tényleg jó volt hogy nem csak a bemutatóban meg a stáblistában használták reklámként ezeket a színészeket, hanem valóban szerepeltek is a filmben. Mindegyik akciósztár a hozzá megszokott stílust hozta, és szövegeket mondta. Schwarzeneggernek sok a múltbeli filmekre utaló megjegyzése volt, és persze vicces egysorosai, Chuck Norris pedig talán a legkedvelhetőbb karakter volt az egész filmben. Érződött rajta az hogy tudja hogy: "igen, vágom hogy poénkodtok rajtam, de van humorérzékem, szóval tessék játszunk egyet". Nem nevetésges, hanem tényleg poénos és élvezetes szöveget és szerepet kapott, ami nagyon tetszett. Van Damme pedig nagyon jól eljátszotta a főgenyót. Lundgren pedig jól hozza a bomlott elméjű tömeggyilkos zsoldos tudós szerepét.
Az akciójelenetek nagyon jók lettek. Véresek, látványosak, jól megkomponáltak. Sok robbantás, verekedés, késelés, lövöldözés van benne, és néha egy-egy poén szakítja csak meg a brutális akció áradatot. Egy hibát tudnék igazából felhozni, ami nem is a film hibája, még pedig az hogy a szinkron nem lett éppen a legjobb. Nem a szinkronhangokkal van a baj, csak sok poénos, és "badass" beszólás egyáltalán nem jön így át, sőt párat fel sem fogunk fedezni. Én is egy oldalon olvasgattam és ott az idézetek között láttam hogy "jaaa hogy ezt mondták valójában..." Tulajdonképpen ha ajánlanom kéne a filmet, akkor minden akciófilm kedvelőnek ajánlanám, mivel ettől jobb, és lényegre törőbb akciófilmet nem igazán találni. Az előző részhez képest is sokat fejlődött, és így egy nagyon jó, kikapcsoltató film lett. Akik pedig úgy vélik hogy ezek már nagypapák, hát azok jobb ha tudják hogy ezt a főszereplők is tudják magukról, utalnak is rá, de még mindig keményebbnek hatnak a vásznon, mint a legtöbb friss akciószínész, persze tisztelet a kivételnek. Szóval húzzátok le a seggeteket a moziba minnél előbb!
Mellesleg: Az ellenfél csoport neve: Szangok. Na ezen jót nevettem, mert a derült égból polly-ban is elhangzott a Szangás mint fogalom. (Idézem: fingasz és kint van a szarnak a hegye)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.