Jó rég nem írtam blogot, bár ez nyílván nem tűnt fel senkinek sem. Lényegtelen. A lényeg az hogy filmeztem, és most hogy egy pár filmmel gazdagabb lettem, szeretnék ezekről mesélni, hátha meghozom valakinek a kedvét egy-egy filmhez.

Az első film amiről beszélek, vagyis írok, az a Djago elszabadul. Nagy Tarantino fan vagyok, és az összes filmjét láttam már, és véleményem szerint a Ponyvaregény minden idők egyik legjobb filmje. Ezért nagy elvárásokkal ültem be a filmre, és igen, Tartantino megint megcsinálta. Az a gond hogyha mélyre menően beszélnék róla, egyértelművé válna a rajongásom, és így ez a kis ismertető is elég egyoldalú lenne. Ugyanis egy elemzésben vagy egy ilyen kis kritika szerűségben nem csak a pro érvek kellenek, hanem a kontrák is, és olyat nem tudnék mondani. Mindenesetre aki szereti a rendező munkásságát, és még vetítik a moziba a filmet, akkor azonnal rohanjon megnézni, de ha mást nem is a DVD/Blu-Ray megjelenés napján vesse rá magát. (Ha egy 10-es skálán értékelnem kellene akkor én 11-et adnék rá)

Nem biztos hogy sokan hallotak Az utolsó műszak című filmről, ami baj. Baj, mert egy nagyon jól sikerült filmről beszélünk. Még Novemberben vetítették itthon a mozik ezt a több stílusjegyű filmet. Egyszerre krimi, dráma, és egy kicsit thriller is. A sztori két egyszerű amerikai járőrről szól, akik Los Angeles legrosszabb helyein teljesítik a szolgálatukat. Több esethez is kihívják őket, és az esetek mint teljesen realisztikusak. Nem lövöldöznek össze-vissza, és nem minden második jelenet arról szól hogy golyók süvítenének és autók robbannának a főhősök körül. A realizmust megpróbálták a kamerakezeléssel is tovább fokozni. Persze a sok kis eseten kívül van egy nagy sztori szál is, miszerint ez a két rendőr akarva akaratlanul keresztbe tett egy kartellnek és most az életüket akarják, aminek igazából a film végén, a fináléban lesz értelme. A színészi játék, és a rendezés jó, ha szeretitek a rendőrös, drámás, beszélgetős, de mégis izgalmas filmeket, akkor feltétlenül ajánlom.

A hét pszichopata és a si-cu egy kifejezetten érdekes film. A történet egy alkoholista íróról szól aki megpróbálja megírni a Hét pszichopata című művét, csakhogy megakadt az írásban. Aztán a félbolond barátja által belekeveredik egy kutya rablásba, csakhogy az elrabolt kutya egy elmebeteg alvilági vezéré, aki hogy visszaszerezzel a kutyát, mindenkit képes megölni. A film ugyanolyan őrült mint a címszereplő pszichopaták. Nagyon jó a sztori mesélés, és sok kis kiegészítő mese van benne, amik elsőre lényegtelenek, de a film végén az egész összeáll egy nagy történetté, és csak elismerően bólogat az ember. A színészi alakítások pedig fergetegesek, a humor pedig nagyon stílusosan van tálalva a filmben. Persze sok brutális jelent van benne, de azért mosolygunk is rajta, és legvégül egy picit el is gondolkozik az ember. Szerintem 2012 egyik legegyedibb filmje. Jó persze nem nézek művészfilmeket, szóval a legegyedibb nagyszabású filmje.

Megnéztem a Kényszerleszállást is, ami egy alkoholista repülőgép pilótáról szól, akit Denzel Washington alakított. Szeretem a drámákat, de nekem egy kicsit erőtlen volt a film. Bár kétség sem fér hozzá hogy a repülőgép baleset nagyon jól tető alá lett hozva, és Washington is nagyon jól hozta a szerepet, de valahogy mégsem volt átütő a film. Olyan érzésem volt mintha rámentek volna a fölöslegesebb dolgok kidolgozására, és pár érdekesebb jelenetet meg nem dolgoztak ki eléggé. Persze a végkifejlet, a tárgyalás jó volt, de ez a film lehetett volna jobb is. Persze aki szereti a drámákat az jól fog rajta szórakozni.

A Felhőatlasz viszont egy igen csak ámulatba ejtő film. Nagyon nem is akarok beszélni róla, mert erről a filmről annyit lehetne mesélni, és annyit lehetne elemezni hogy lerohadna a kezem a sok gépeléstől, és hát ezt szórakozásból írom, nem pedig azért mert pénzt kapok érte, szóval nem koptatom az ujjaimat. Lényeg a lényeg hogy rég láttam ilyen jól összepakolt filmet, aminek van sztorija, úgy értem rendes sztorija, van tanulsága, és ennyire jól használja a CGI-t, a maszkemesterek tehetségét, és filmezés minden kis trükkjét. Ez a film ténylegesen "filmélményt" ad a nézőknek, szóval ha van 3 szabad órád, és minőségin akarsz szórakozni, akkor ezt a filmet legalább annyira ajánlatos megnézned mint a Django elszabadultot ha Tarantino-fan vagy.

Nem mintha eddig sok sort adtam volna egy-egy filmnek, de most kifejezetten keveset adok a következő kettőnek. A Silent Hill második része egy tipikus látványfilm lett. Egy parás rész nincs benne, egy izgalmas rész nincs benne, csak látvány. Persze van egy-két jobb jelenet, de ez édeskevés. Az első rész jobb volt. A The man with the iron fists pedig szintén egy erőtlen film. Itt is van pár látványosabb jelenet, és megpróbálta RZA, a rendező a kínai stílust belevinni a filmbe, de nem igazán jött át. A harcok erőtlenek csak durvák, a sztori se nagy cucc, és amikor meghal egy-egy szereplő vagy megkínoznak valakit, akkor is csak megrándítjuk a vállunkat, mert annyira nem érdekel hogy kivel mi történik. Szóval gyenge közepes ez a film is mint a Silent Hill 2.

Na, csak ennyit szerettem volna, jó filmezést, pihenést, tanulást, és Emma Stone bugyija legyen veletek.