Mindenféle felvezetés nélkül:

Csak Te

Mikor ébredsz, s arcodból kisöpröd álmod,
Szemednek képe fényként tűnik tova:
A Nap beissza és koronája lángol;
Féltékeny még rád a hiú ostoba.

A friss víz, ha tehetné, belőled inna,
Hörpintené hamvas, éji harmatod-
Gőzzé válva felszállna, majd kicsapódna,
S behintené veled hűvös alkonyom.

Te együtt fürdesz a zsenge csillagokkal,
S ízükkel szórja magát fényed: a test.
Megkíván a tér és a fekete égbolt;
A szürke szél téged: Körvonalat fest.

A madárhang csábítja lényed: szellemed,
Mely kitárva minden képet, már dalol.
A lelked melegít, fenséges és selymes;
Csak azzal takargatja magát a Hold.