Giggsy

Giggsy

BF 3

Link másolása
Másokhoz hasonlóan én is nagyon vártam a Battlefield 3 megjelenését. Igazán hangzatos ígéretek hangzottak el, amik végül csak részben teljesültek...

Az elmúlt időkben az évnek ez a szakasza valamiért az FPS-ek időszaka lett. CoD, MoH, BF mind ezeken az ősz közepi borongós napokon kerültek a boltok polcaira. A minőség persze ingadozó, de az emberek rendületlenül veszik mindegyiket. Egykor ez a három cím markánsan megkülönböztethető volt, mára azonban a határok kezdenek eltűnni. Sokan azt várták, hogy az új BF ezen talán változtat, azonban ha lehet bizonyos szempontból csak rontott a helyzeten. Hogy azt állítom-e, hogy a BF3 rossz lett? Nem. Határozottan nem. A multija olyan fantasztikusan sikerült, hogy hosszú ideig lehet majd etalonként mutogatni a próbálkozóknak: lám, így kell egy mai modern háborús FPS-nek működnie, kinéznie. És mindez a Back to Karkarand csomag megjelenésével csak mégjobb lesz majd, hisz Karkarand MoH-ot, CoD-ot, BF-et véve a legjobb multis pálya amit valaha készítettek (CS-sel soha nem játszottam, ezért írtam csak a fenti hármat) Tehát a multi etalon lett. Ha csak azt pontoznám, a játék abszolút 10/10-es, még úgy is, hogy aki a Battlelog-ot kitalálta azt Chappi-vel bekent f@sszal dobnám kiéhezett koborkutyákkal teli verembe... csakhogy...

Csakhogy a Battlefield 3-ba került egy egyjátékos kampány is, ami messze alulmúlta a várakozásokat. Ahelyett, hogy kicsit visszább kanyarodtak volna az útról, amin a Bad Company címekkel elindultak, egy huszáros vágással eltűntettek minden különbséget ami a BF és a CoD között valaha létezett. Aki szereti a másik szériát orgazmikus örömöket fog átélni a BF3 egyszemélyes kampányának végigvitele során, mindenki más keserű szájízzel fogja átélni, mikor a játék után megjelenik a stáblista. Van itt kérem minden, ami miatt a játékosközösség évek óta oltja a CoD aktuális részeit. Van? Az nem kifejezés! Hatványozottan került bele a kampányba. Scriptelt jelenetek? Rengeteg! Pályánként 2-3, de néhol még több. Buta AI? Naná. Sem a társaink, sem az ellenség nem gondolkodik, csak megy az előre beprogramozott úton. Ha pl mi bent állunk egy fedezékben és a társunk a script szerint oda kell rohanjon, akkor simán kilök minket a tűzvonalba. De adott esetben azt is vígan végignézi, hogy kinyírnak minket anélkül, hogy megpróbálna közbeavatkozni. Az ellenségek nagyon gyakran reagálnak lassan, vagy teljességgel értelmetlenül. Tényleg szinte csak agyaggalambnak kerültek a játékba. Nem taktikáznak, csak mennek, fedezékbe bújnak, lőnek, aztán megint mennek. És akkor még arról nem beszéltem, hogy egyéb ordas hibák is vannak a játék során, mint mikor az egyik küldetésben egy őrjárat úgy masírozik végig egy főutcán, hogy a kersztutcákba be sem pillantanak... Vannak itt még újratermelődő ellenségek, akik addig tudnak jönni, amíg az ember nem a megfelelő helyen tartózkodva öli meg őket, vagy egyéb más előírt script szerint nem cselekszik...

A küldetések többsége sablonos és még arra sem alkalmas, hogy a játék legújabb lehetőségeit bemutassa. Ott van pl a letámasztható géppuska, illetve mesterlövész puska, ami így elmondva szép és jó, csakhogy fizikailag nincs olyan küldetés, ahol ezeket ki lehetne használni (jó a géppuskát egyszer lehet...) Ahhoz képest, hogy a játék mennyi taktikázási lehetőséget biztosít a multiban, a single kampány ijesztően buta lett. Checkpointról checkpointra haladunk, és közben megölünk mindenkit akin nem USMC feliratú egyenruha van. A történet FPS szinten elmegy, de amúgy faék egyszerűségű temérdek logikai buktatóval tömve.

SPOILER:

Ugyebár ott van mindjárt az F18-as fegyverzetkezelő, akit úgy hoznak be a történetbe, mintha lenne bármi szerepe, holott később még említés szinten sem tűnik fel. Ahogy annak sincs jelentősége, hogy a karakter maga nő, hisz az arcát ugyebár a játék típusából adódóan nem láthatjuk, meg meg egyszer sem szólal, ami nettó baromság, hisz a fegyverzetkezelőnek kommunikálnia KELL a pilótával. Az sem világos, hogy a főhősnek, Blackburn-nek miért kellett megölnie a saját szakszparancsnokát. Ott áll az orosz ügynökkel, aki megadta magát, ott van a halott fegyverkereskedő, erre a hadnagy úgy ront be az ajtón, mintha vészhelyzet lenne és felszólítja megadásra Blackburnt!. Mégis miért akarta volna megölni a saját emberét (amit ugye meg is tesz, ha nem avatkozunk közbe) illetve az orosz ügynököt, aki az utolsó akiből bárminemű információt esélyük lenne kiszedni? Az bár nem logikai buktató, de mégsem világos, hogy a játék miért kötelez minket munkájukat végző párizsi rendőrök lemészárlására. Ez mégis mire volt jó? Ugyanannyira értelmetlen és dramaturgiailag fölösleges dolog, mint a Modern Warfare 2 reptéri mészárlása volt. A játék vége is sántít erősen, hisz semmi normális indokot nem kapunk arra, hogy Solomon végülis miért tette amit tett.

SPOILER VÉGE

Az egyjátékos mód ilyen formában nagyon lapos lett, bár az tény, hogy pörgős egy adrenalinbomba. Akinek csak ennyi kell, annak biztos, hogy tetszeni fog, aki azonban egy kis mélységet is szeretett volna látni, annak hatalmas csalódás lesz.

A játék grafikailag valami fantasztikus, de ahhoz, hogy ezt élvezhessük, kell alá vas rendesen. Összehasonlításképpen nálam a Bad Company 2 full HD-ben max grafikával fut (multiban is) a Battlefield 3 viszont csak mediumon, (néhány dolog high-ra húzásával) 720p-ben. A fegyverek nagyszerűen vannak lemodellezve mind külsőleg, mind működésüket tekintve. Már szemem előtt látom azt a néhány marhát aki majd siránkozik, hogy nem valós a visszarúgás, de az ilyenek pont azok akik még csak filmen láttak gépfegyvert... A hangok brutálisan jók, egyszerűen betesznek minket a harctér közepére. A rombolhatóság fejlődött némiképp a Bad Company 2-höz képest (legalábbis a multiban, a single-ben maradt ahogy volt) de az már eddig is jó volt, és ugyebár erre az ellenfél nem tud alternatívát felmutatni... A karakteranimációk szépek és gördülékenyek, ráadásul nagyszerűen kerültek lemodellezésre. Igaz, hogy az AI vezéreltek ostoba módon viseklednek, de legalább profinak tetsző mozgással teszik azt.

Ahogy az várható volt, a Battlefield 3-at a multi fogja elvinni a hátán, de az viszont jó messzire. Hihetetlen, hogy milyen kontraszt van a két játékmód között, hisz amíg a multi mint már említettem abszolút 10/10, addig a single a legjobb szándékkal sem érdemel 7/10-nél többet, és azt is csak azért, mert a körítés (grafika, animációk, hangzás) miatt kapott egy pluszpontot. A sztori olyan, mintha egy tízéves írta volna, a harci szimuláció a béka seggét 80 emeletes felhőkarcolónak látja, a küldetések sablonosak akár bármely CoD-ban, az újrajátszási faktor pedig nulla. Ahelyett, hogy a DICE azt mutatta volna meg, miben lehet jobb kampányt csinálni, mint az aktuális CoD fejlesztő, lesüllyedt az ő szintjükre és ez a tendencia sajnos nagyon elkeserítő...

9.
9.
Giggsy
#4: Persze nyilván az ember a legtöbb időt a multival tölti el és abban elég nehéz hibát találni. Ezzel együtt is azért lehetett volna olyan a single, hogy ne érezzük rajta, hogy a készítők számára csak nyűg volt foglalkozni vele.

#6: A te kritikáddal tényleg az volt a baj, hogy a lényeg az FPS-eknél a multin van. Akármilyen csúcs és hosszú single-t tesznek le eléd, ha szereted a játék multiját, akkor alsó hangon hússzor annyi időt töltesz el majd online. Innentől kezdve nettó baromság azt mondani, hogy a multi max egy pontot számít a végeredményben. Amúgy nem vágom, mitől mehetnél te jósolni? De most komolyan, miből vontad le azt a következtetést, hogy bárki is úgy érzi, a multi csak egy plusz pontot ér?
8.
8.
Mathia$
#6: Metacritic-en sokkal több teszt van és ott jobban áll a játék is
X360 85
PS3 86
PC 90
7.
7.
falselight
#6: nem az volt a baj, hogy fikáztad, hanem hogy vakon dobálóztál a pontszámokkal.
egy multira kihegyezett játékot nem úgy pontozol, hogy veszed az 5 órás kampányra adott pontszámot, majd eldöntöd, hogy a multi még mennyit fog változtatni azon.
szóval jósolhatsz itt jobbra-balra, de azt ne várd, hogy bárki is komolyan vegye az úgynevezett tesztjeidet.
6.
6.
dante92
Jó kis élménybeszámoló lett.
Egyébként a játék jelenleg x360-on és PS3-on 84%-on áll, a PC-s pedig 89%
( http://www.gamerankings.com/xbox360/621026-battlefield-3/index.html )

Most akkor mondjam azt, hogy én a tesztemben megmondtam? Ki voltatok akadva, hogy fikázom a játékot. Erre tessék, a végtermék ugyan olyan lett. Én is 7 pontot adtam rá, bár én csak a Single résszel játszottam. Az ottani egyik kommentelője írta "előre megjósolja a multiplayert" hát tessék, mehetek jósolni másoknak is....
5.
5.
ilor14
nálam 10ből 100 pont lett a játék! :D
4.
4.
falselight
nincs amiért ilyen nagy aljat keríteni az sp-nek, nem azzal fogsz játszani több száz órán keresztül. nyilvánvaló, hogy kiadói nyomásra került bele.
3.
3.
Giggsy
#1: Az a kilökdösés csak egyszer volt: az oszlopcsarnokban zajló harcnál. Lelőttem a fegyverkereskedő embereit, tovább haladtam a következő fedezék felé aztán egyszer csak kint találtam magam a tűzvonalban, mert a társam szintén ugyanazt a negyven centi széles oszlopot nézte ki magának. Na már most azt tudom, hogy ott azt beszéltek meg korában, hogy nekem kell fedezni őket hátulról, de ha nem teszem, igazán alkalmazkodhatnának hozzá.
2.
2.
Eledhryon
Mi a rákot kell csinálni akkor ami után dumálok a szétszedett villában az orosz csávóval??? ... Beront 1 másik katona és nem tudok kezdeni semmit sem...lazán lelő !
1.
1.
Cuppak
Igen... egyet kell hogy értsek veled, A multi eszméletlen jól sikerült, a single hát... nálam 8/10, CoD-s single playere lett.. mivel tudták hogy így jobban veszik -.-.
Co-Op viszont nagyon bejön, az is single player szerűség de 2en végig vinni nagyon jó :D, bár lehetetett volna 4 fős co-op is.
Az AI hard fokozatban nem buta, a csapattársaim engemet soha nem löknek meg, nem tudom hogy téged miért.. vagy lehet azért mert nem állok mellettük, a back to karkandot én is nagyon várom, karkand a kedvenc mapom, a játék 10 ezret biztosan megér, főleg hogy lesz rengeteg ingyen DLC.

Single Player 8/10
Multi player 10/10
Co-op 10/10
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...