godach

godach

Green Hell Élménybeszámoló

Link másolása
Találkozhattunk már zombis, űrlényes, dinós vagy világvége utáni, előtti változattal. Lehetett a téma kedvelőinek része óceánon tutajjal, óceánban idegen bolygón, tűzben, vízben, lakatlan szigeten. Ez most teljesen más...


A Green Hell-re az idei E3 konferencián figyeltem fel és a bejelentést követő trailer valamint a játék, rögtön a szívembe lopta magát. Oly, annyira, hogy gyerekként számolgattam a napokat a megjelenésig, ami sajnos pont egy utazás közepette ért, de ez nem tántorított el attól, hogy az elérhetőséget követően, percekre rá már meg is vegyem magamnak és élvezhessem a Techlandból kivált Lengyel fejlesztők legújabb és egyben Crappy Jar stúdióként, első játékukat, ami nem túlélőjáték. Ez, egy túlélőszimulátor, kérem szépen…

Indítás után egy igen pofás kis menü fogad minket, a szokásos Options, Story mód, Survival kíséretében. Nekünk, Early Acces vásárlóknak, ebben a fejlesztési szakaszban, csak a survival mód elérhető a beállítások mellett, amiben a normal és easy mellett egy egy hard nehézségi fokozat is helyet vagyok, (amit egyébként képtelen vagyok megérteni, ki fogja elindítani, de erről majd később). Szóval, ha a credits és challenges menüpontokat is átnyálaztuk, jól körülnéztünk a billentyűzetkiosztásban, akkor indulhat is a mók...akarom mondani POKOL!

A játék igen ügyesen oldja meg a dolgokat. Kapunk egy két, három napos sztori módot tutorialként, ahol megismerhetjük az alapokat. Ezek azonban, tényleg csak alapok. A kis naplónkba, csupán pár dolgot fogunk tervrajzként megtalálni. A többit, mind magunknak kell felfedezni. hol építéssel, hol pedig meglévő építmények megtalálásával. Az Amazonas menti dzsungel ugyanis nem annyira elhagyott, amennyire azt mi hisszük. Belebotlunk a rovarok és állatok mellett őslakókba, de környezet szennyező elhagyott táborokba, kokaincserjéktől hemzsegő ültetvényekbe is. A dzsungelben találni fogunk olyan építményeket, melyeket más hagyott hátra, azonban nekünk csak hasznunkra válik, így megjelenítve azt a naplónkba. Na de elég a meséből, játsszunk.

A tutorial utáni időben, elhagyva találjuk magunkat a dzsungelben, és a hátizsákunk valamint okosóránkon kívül semmi nem lesz a segítségünkre. Az órára pillantva, gyorsan körültekintünk, mennyi a kalóriánk, fehérje bevitelünk, szomjúságunk és egyebek. Van rajta időjelző, iránytű, minden ami egy újdonsült Bear Grills-nek kell. Elindultam hát az elhagyott dzsungelben, menet közben faágakat, köveket és egy ismeretlen gombafajt gyűjtögetve. Találtam valami ismeretlen, almára emlékeztető gyümölcsöt is, de félreraktam szűkösebb időkre. Aztán történt az első baleset. Nem figyeltem és egy hangyaboly kellős közepébe léptem bele, amik elárasztották az egész testem. Itt már kóvályogtam egy ideje, így az életerőm és energiám jócskán megfogyatkozott. Szaladni kezdtem, de egy csörgő hangra felkaptam a fejem, ami bár ismerős volt, már későn sikerült megállni és az utolsó amit láttam, hogy egy hatalmas csörgőkígyó felém vetődik.
You Have DIED!

Na, akkor második próba. Ne szaladjunk ennyire előre. Legyünk körültekintőek, aminek a vége az lett, hogy a nagy meggondoltságom árán, először szomjazni kezdtem. Feltörtem egy kókuszdiót, és jó ízűen megittam a tartalmát, majd ezt megismételtem még párszor. Viszont, addigra már a hasam korogni kezdett. Sajnos, mivel nem tudtam hirtelen tüzet csiholni, így a lecsapott állat nyers húsát kellett elfogyasztanom, ami bár proteinben gazdag volt, igen kemény gyomorrontást okozott. Még kétszer sikerült el ájulnom a karakteremmel, mire megláttam egy tábort a távolban. Harmadjára, nem keltem fel többé.
You Have DIED!

Mivel a pálya nem véletlen generált, hanem mindig, minden ott van, ahol addig. Pár óra mozgolódás után már a környéken kiismertem magam. Volt, hogy egy Leopárd vadászott le este, volt hogy horgászat közben egy Krokodil vacsorája lettem, de olyan is volt, hogy idegen ének hangját hallva, megindultam az esőerdőbe, segítséget kérni viszont amit utoljára láttam az egy bennszülött törzs egyik tagja volt.
You Have DIED! You Have DIED! You Have DIED!

Ez a játék kegyetlen nehéz. Nem túlélőjáték, hanem túlélő szimulátor, amiben minden egyes percért meg kell, hogy küzdjön az ember. Nem éreztem még egy másodpercig sem, hogy biztonságban lennék. Ha mégis megpihentem, akkor a testemet vizsgálgattam, nem e mászott rám valami féreg, bogár vagy egyéb ami megfertőzzön vagy belém rakja a petéit. Ez, maga a Zöld Pokol. Ez a survivor játékok Dark Soulsa.

Játékmechanikailag, kicsit vegyesek az érzéseim. Rengeteg lehetőség van a játékban, rengeteg craftolható cucc, mégsem érzem azt a szabadságot, amit más túlélőjátékoknál. Nem tudsz mindenhova felmászni (ami érthető és reális is, csak szokatlan) Nem tudsz mindent lerombolni, bárhová építeni stb. Nehéz pontosan megfogalmazni, de itt nem is az a lényeg hogy álmaid táborát megépítsd, nem az a lényeg, hogy kialakíts egy olyan bázist, ahol túlélheted a dolgokat. Fura ezt mondanom, de itt a lényeg az, hogy minél tovább húzd az életed, és minél hamarabb elhagyd ezt a poklot, amiben a játék befejezésével nem gondolkodsz azon hogy folytatnád e, otthagynád e a szeretett táborodat, hanem örülsz hogy magad mögött hagysz minden rettenetet, amit a játék nyújtott.


Fentebb említettem, hogy kicsit mintha kötöttebb lenne a többi túlélő játékkal szemben, ami azonban nem biztos hogy gond. Az első pár nap Story mód, olyan jól indul, hogy ha az kell ahhoz, hogy kicsit meg legyen kötve a kezünk, akkor semmi gond nem lesz itt. Viszont, a túlélőmódot én nem tudom úgy felfogni, mint egy túlélőjátékot. Inkább, egy több tíz órás tutorial, amiben a megszerzett tapasztalatainkat majd a sztori módban fogjuk tudni alkalmazni. Azt, hogy ebben a pokolban, több száz órát eltöltsek, csak úgy… noz az számomra kizárt dolog. Ennek fényében ajánlom megvételre. Próbaképp, nekem már sikerült belelöknöm 7 órát, és valószínű hogy jó párszor ennyi benne lesz még, azonban én vagyok a célközönség. Engem érdekel, érdekelt és érdekelni is fog, valamint a survival műfajt is imádom, így elfogultság nélkül, nehéz lenne véleményt mondanom. Ez, a játék még nincs kész, és talán jó ideig még nem is lesz. Számomra, és a keményebb vagyis inkább hardcore játékosok számára, talán a kezdő 17 eurós árcédula még pont belefér abba, hogy jól elszórakozzunk a játékkal, és reménykedjünk benne, hogy egy felejthetetlen, single survivor simulator játékot kapjunk a pénzünkért.


Tesztconfig: PC
Asus P8H61-MX R2.0
QuadCore Intel Core i5-2400,
3400 MHz Kingmax FLFF65F-D8KQ9 (8Gb)
Asus HD7970 (GDDR5, 3Gb/256-bit)

4.
4.
pjoco
#3: Vagy próbáld ki a The Forest-et. Elég hasonló ehhez.
3.
3.
ThomasGreat
Köszi a tippeket! Azért ekkora arcom nincs, utána nézek azoknak a játékoknak, amiket megadtál. Szerintem kezdésnek azok közül is tökéletesen megteszi egy. :)
2.
2.
godach
#1: Nem is tudom, mit mondjak. Én rettentő mód élvezem, bármennyire is nehéz (eddig két napot sikerült megélnem, szenvedve). Viszont az 17 eurós vásárlásba sem akarlak belevinni.
Hülye hasonlat lesz, de talán megérted mit akarok mondani.
Nekem sosem volt húzásom a Dark Souls játékokhoz. Olyan világba, olyan harcrendszerrel és olyan történetvezetéssel párosul, ami nem az én világom. Természetesen egy jó hack&slash vagy arcadeosabb "kardozós" játékot szívesen végigtolok, de itt nem éreztem az egészet annyira magaménak, hogy sok órát gyakoroljak pár méter előrehaladásért.
Na ez a játék ugyan az, csak a túlélőjátékok táborában. Ha causual, könnyedebb dologra vágyik az ember, akkor én nem ajánlom. (ettől még lehet bejön és ha itt belejössz, bátran ki merem jelenteni, hogy röhögve játszol minden más túlélőjátékkal) viszont kezdőként, tuti kegyetlen nehéz lesz.
Ha érdekel a műfaj, ajánlom kezdésnek a Raft-ot vagy a 7 Days To Diet (az elsőnél egy cápán kívül nincs más ellenfeled) Vagy akár még a Stranded Deep-et (bár már kicsit az is nehezebb) Ha viszont kitartó vagy, hát...próbálj rá erre :)
1.
1.
ThomasGreat
Felkeltette az érdeklődésemet, bár túl sok tapasztalatom veled ellentétben nincs a survival jellegű játékokkal. Hogy látod, érdemes lehet elkezdeni kezdőként is a játékot? A többi hasonszőrű játékhoz képest kiemelkedő alkotás?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...