Sziasztok!

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy bár a hype kicsit engem is elkapott a Death Stranding kapcsán, nem ismertem Kojima munkásságát csak felületesen így teljesen tiszta lappal indulhatott nálam. Ilyenkor jövök rá, hogy a tudatlanság néha nem átok hanem áldás, hiszem ahogy fentebb is mondtam, mindenfajta elvárás nélkül ültem le a játék elé, megjelenés után nem sokkal.

Az első köröm a játékkal, talán 1-2 óráig tarthatott. Rendezésben és hangulatteremtésben már akkor azt mondtam, hogy zseniális Kojima de a lerakása után egyáltalán nem éreztem, hogy nekem ehhez vissza kellene térnem és ez így is maradt egészen mostanáig. Viszont, ha a koronavírus másra nem is jó, arra mindenképp hogy a teszt elkészítéséig és annak eredményének megérkezéséig, egy hét kényszerszabit tud kivenni az ember így az év végére, ezzel párhuzamosan pedig azt mondani, hogy: egye fene, adjunk még egy esélyt a Death Strandingnak.

Az első és legfontosabb ami a játékkal kapcsolatban eszembe jut, hogy már-már pofátlanul önkényesen uralja a tempónkat Kojima, ami bár végig zavart, fejet hajtottam előtte és "megalázkodtam" azaz nem lázadoztam hanem hagytam neki, hogy Ő vezessen. És bár akármennyire is openworld játékról beszélünk, folyamatosan, végig azt éreztem hogy láncok nehezítik a karjaim, ami végigvezet a játékon.

A történet nagyon homályos és nagyon lassan fog kibontakozni. Tényleg annyit és azt tudjuk meg, amit Kojima szeretne közölni velünk, viszont végig érdekes lesz és szomjazunk majd a tudásra, hogy kiderüljön kik is vagyunk mi, mi történt a világgal, mik is azok a PV-k és BB-k valamint a rengeteg NPC életét is bizonyos szinten nyomon követhetjük.
A kerettörténet annyi, hogy egy esemény történt ami miatt tömeges kihalás következett be az egész világon. Spoiler nélkül erre az eső fél órában tudomást szerzünk, így bátran mondom el ezt a pár sort. Valamilyen oknál fogva a holtak világa félig összemosódott az élőkével. Így a játék ezen a két helyszínen fog játszódni, ami vagy a holtak és azután lévő világ átmenete, amit Part-nak hívunk vagy pedig a Föld, ahol anomáliaszerűen összemosódik a tér, idő és persze a holtak világa is.

A célunk az lesz, hogy egy bizonyos királis hálózatba bekössük egész amerikát, amit már nem egyesült államoknak hanem egyesült városoknak hívnak. Utánpótlásokat, prémium csomagokat és persze a történethez szükséges szállítmányokat kézbesítünk majd, így szerezve hírnevet és persze barátokat. A hálózatba való csatlakozás van akinél külön kérés és alig várja, hogy összekössük a Fő Gócvárossal, viszont lesznek többen is akik nem kívánnak részese lenni az Egyesült Amerikai Városoknak, így őket meg kell majd győzni, természetesen futárkodással.

Ha valakinek az OW játékokban nem szokott tetszeni a gyűjtögetés, vagy például olyat is olvastam, hogy valakinek negatívum volt, hogy A pontból B pontba autókázni, lovagolni kellett, akkor ez bizony nem az ő játékuk lesz, hiszem itt nem lehetőség a gyors utazás nélküli helyváltoztatás, hanem egyenesen erre épít a játék. Kicsit butuska hasonlattal én azt mondtam, hogy olyan ez, mintha az Euro Truck Simulator és a Silent Hill össze lenne gyúrva, alárakva egy masszív történet és univerzum és azzal kellene játszanod.

Ahogy egy városépítős játéknak, egy Euro Truck Simulatornak vagy egy sétaszimulátornak megvan a maga szépsége, úgy ennek is. Persze lesz harc, ami szerintem nem is sikerült rosszul mind közelharc mind gunplay terén, de kevés részét veszi ki a játéknak.
Főként csomagokat fogunk cipelni. Háton, oldalt, lebegő kis szekérrel majd végül akár motorral vagy kamionszerűséggel, amit megtámadhatnak nomádoktól megkezde akár PV-k is, azaz a túlvilági lelkek, akik próbálnak minket magukkal rántani.

Segítségünkre csupán egy BB baba lesz, ami tudja érzékelni ezeket a PV-ket és a folyamatosan bővülő felszerelésünk. A játék egyre nehezedik de a felszerelésünk tárháza is egyre változatosabb lesz, így a különféle bakancsaink, köteleink, létráinkon kívül később szervóvázakra és egyéb könnyítésekre tehetünk szert. Persze, a játék alapja az úgynevezett "időzápor" mindennek felgyorsítja a bomlását de idővel majd ezen is tudunk majd orvosolni, viszont nem igazán mennék bele, mit és hogyan lehet csinálni. Fedezzétek fel magatok.

Utunk során, folyamatosan fejlődünk, akár egy RPG-ben. Viszont itt nem tapasztalati pontokra kell gondolni, hanem maga a játékos fejlődik. Jómagamon is észrevettem, hogy mivel a játék nem engedi hogy rohanjak, külön időt szenteltem a szállítmányaim átnézésére. Bár a járművek kivitelezése a játékban botrányosan rosszra sikerült, ha jó lenne akkor sem használtam volna őket az esetek nagy százalékában, mivel a terep olyan szinten megdolgoz minket, hogy olyat én még játékban nem láttam.

Volt, hogy percekig memorizáltam a térképet, kiszámoltam hány létra és mennyi mászókötelet kell magamhoz vennem, úgy hogy a súlykorlátozáson ne lépjek túl. Tényleg tervezni kellett, hogy ahol megtehetem ott kerülőúton menjek és ne kelljen feleslegesen annyi plusz súlyt cipelnem, amivel bár szinte légvonalban megtehettem volna az utat, megterhelő és sokkal nehezebb lett volna. Szerettem ezt a részét a játéknak, ami nagyjából a 80%-át teszi ki és menet közben rájöttem valamire.

Ahogyan, a The Last of US Part Two-nál azt mondják, hogy kell egy bizonyos érzelmi intelligencia hogy megértsd a mondanivalóját (ami nagyon is igaz) én azt mondom, hogy itt kell egy bizonyos lelki állapot, hogy szeress ezzel a játékkal játszani. Ha adrenalindús, pörgős, könnyű játékkal szeretnél játszani, ami változatos és fordulatos, akkor ez nem a te játékod lesz. Néha egy-egy továbbjutáshoz, hálózathoz csatlakozáshoz meggyőzni valakit, több óra munka volt. Mondanám, hogy unalmas és önismétlő volt amivel nagyot nem is hazudnék de az igazság az, hogy a játék értelme és velője pontosan ebben van.

Nekem igazából nem volt semmihez sem kedvem így a Death Stranding kietlen világa, unalmassága és az az elveszett, kilátástalan helyzetű hangulata amit Kojima megalkotott, pont tökéletes volt. Fáradt lettem volna egy UT meccshez és hangulatom sem volt hozzá míg energiám sem, hogy valami autós játékkal játsszak. Itt pont tökéletesen visszaadta a világ a lelkiállapotom és nem bántam, hogy olykor 30 percig átvezetőt nézegetek vagy hosszú percekig sétálok a horizon felé, amiről tudom, hogy csak az út fele.

Hazugság, hogy a DS csak egy sétaszimulátor. Menedzselned kell a karaktered, szállítmányod és persze a helyeket is, amik csatlakoznak az UCA-hoz is. Eközben a világot folyamatosan újraépítitek, ahol vagy te vagy másik játékos rak le egy épületet, kezdi el építeni vagy épp fejezed vagy fejezi Ő be. Az autópályák megépítése volt akiknek nem tetszett. Szerintem nagyszerű ballanszot ad a játéknak, hogy a nagy távolságokat amik egyben unalmasak is áthidald, viszont mivel nem juthatsz el mindenhová ezeken, így nem veszi el azt az értékét a játéknak, hogy legyűrd a terepet.

És hogy merném e ajánlani a játékot?
Egyáltalán nem.
Annyira egyedi, annyira fura és annyira más, hogy ennek bizony a célközönsége egy nagyon szűk réteg lesz. És nem az emberekkel van baj, akik nem értik vagy értékelik azt amit Kojima át akar adni, sőt még nem is Kojimával van gond, aki nagyon egyedi módon akarja ezt megtenni. Csupán, annyira szokatlan, annyira groteszk és sokszor a világ annyira nyomasztó, hogy ez keveseknek fog bejönni.

Az biztos, hogy én nagyon élveztem és végig át tudtam adni magam a játéknak, de mindez másodjára sikerült. Először én is leraktam, csóváltam egyet a fejemen és több mint egy évig hozzá sem nyúltam és még csak nem is éreztem, hogy én játszani akarnék ezzel a játékkal.
Az én játékidőm 64.76 óra volt úgy, hogy 69%-ot teljesítettem a játékból, míg a sztori végére értem. Biztos, hogy a büdös életbe nem fogom mégegyszer végigjátszani, viszont ez nem azért van mert hibás vagy rossz lenne a játék, csupán egyszer szerettem volna megtapasztalni és az át is jött. Maradjon meg ez a kellemes élmény, ami tényleg piszok egyedi volt.