Mindig is nagy álmodozó voltam. És sosem hagytam, hogy a képzeletem korlátokat emeljen elém. Talán a legrégebbi és egyben első példaképem mellett ülve, és a beszédét hallgatva az anyósülésen volt az első ilyen. Nagy kedvencem volt T.J. Hooker

Számtalanszor elképzeltem, amint a társa ként fedezem vagy csak egy fánkot megeszek vele. Ma már persze nem akkora példakép, mint gyerekkoromban de akkor is meghatározó szerepet töltött be az életembe. Érdekes hogy több évvel később azt a sorozatot imádtam, aminek a vetítését a születésem évében fejezték be. Őt váltotta aztán Michael Knight. A Knight Rider sorozat volt a második világmegváltó dolog a TV-ben. Meséztem persze, mint minden gyerek de mégis ez volt a favorit. Nem is őt, inkább a kocsit K.I.T.T-et imádtam. Ezerszer és ezerszer elképzeltem, milyen lehet benne ülni. Körülnézni vagy a száguldó autóból figyelni a tájat.

Közben Superman is az életemre tört, rengeteg órát töltöttünk az uncsi tesómékkal házi készítésű szuperhős jelmezekben az árokból kiugrálva, ijesztgetve a járókelőket. Viszont ez amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment. Emlékszem egy újságra. Ő volt:

Ebben az újságban olvastam legelőször egy őrült tudósfiúról. Egy diákról, aki egy átjárót tud nyitni egy másik világba. Egy másik földre, a párhuzamos dimenziók között. Viszont a kezei közül kicsúszik az irányítás és magával rántja még a Professzorát, egy Taxist és a Barátnőjét. Magyar hangtól megkezdve, a betétdalt dúdolva mindent fújok még ma is kívülről. Nem volt fontosabb, az egész utcában ha egy Sliders rész ment a TV-ben. Rengeteg távirányító tűnt el a családunkból és barátaim családjaiból, amikkel próbáltunk mi is átjárókat nyitni. Birsalmával a kezünkben tértünk vissza, a kicsiknek bemesélve hogy abban a világban ilyen az igazi alma.

Egész napos szomorúsággal búcsúztattuk a Professzort a halálakor, majd hetekbe telt kiheverni a vetítés levételét a tévéről. Mindig is szerettem volna látni az átjárót személyesen, első személyből. Biztosan gyönyörűen nézhetne ki.

Viszont a blogom lényege nem ez. A lényege az, hogy szeretném megnézni, hogyan fúj a szél a Marson. Szeretnék a NASA egyik űrhajójából visszatekinteni a Földre. Megnézni egy fekete lyukat. Egy hipernova keletkezését. Meteoresőt látni a saját szememmel. Első személyből, K.I.T.T. volánja mögött ülni. Sam és Dean Winchester mögött haladni a folyosón egy szellemvadászat közben. Látni, mit lát Superman amikor szélsebesen repül. Körüljárni a Quinn Malorie keze álltal megnyitott átjárót. Vagy csupán, megnézni a kertünket egy miniatűr nézetben, ahogyan a Drágám a Kölykök Összementekben volt.

Látni akarom, amikor becsapódik egy meteor közvetlen elém, vagy amikor egy vonat összeütközik egy másikkal. Szeretném látni, mit látnak akik kiugranak egy repülőből. Mit láttak a katonák a partraszálláskor. Valóban mit lát egy versenyautó pilótája, vagy egy vadászpilóta. Milyen az, amikor egy épület a szemem láttára borul össze, közvetlen közelről. Vagy szeretném látni, milyen a mély tenger, esetleg a korallzátonyok és a delfinek, cápák között lenni. Mind ezt testközelből. Úgy, hogy nem azt látom amit más mutat, hanem azt látom amit én akarok nézni.

És a megoldás egyszerű. Ha KITT-ben akarok körülnézni, vagy a Földet akarom bámulni, netalán a Nostromo fedélzetén nézelődnék. Egyszerű, csak idő kérdése.
Mivel ezekre sosem lesz esélyem az életben nagy valószínűséggel nem marad más mint az
Oculus Rift

Csak, hogy a pozitív oldalát és a benne rejlő lehetőségeket is szóba hozzuk. Ne mindig a gaming és csőd jusson eszetekbe róla.

Free Counter