Kemény barna föld. Sok a kő. Akár az agyag. Nem szereti a halottakat. Hozzáragad az ásóhoz, lábbelihez. Ragaszkodó egy fajta. Nem szereti a halottakat. Körbe mindenhol halott társak. Csak a szentélyben van béke, idekint csak a rohadás és a szomorúság.  

Egy fiatal asszony a férjét siratja. Zokogása felveri a nyugalmat, csendet ami rátelepedett a többiekre. Keze barna a sártól, könnyeivel öntözi a földet, mely lehet az ő otthona is lesz. De a könnyei helyén nem nő virág. Nem. Nem. Itt nem. Csupán gaz. Ez a föld nem szereti, nem tiszteli a halottakat. 

Az öreg tölgyfán se nő már levél. idejét se tudni mióta. Akár egy öreg vénasszony állandóan siratja a halottakat. Egyet vagy tucatot, senki se tudja már. Sokan vannak itt, akik fölött már csak ő búslakodik. Ez a föld nem szereti a halottakat. 

Sem a föld sem az idő most. Bánatos fellegek gyülekeznek. Valakit még az istenek is siratnak. Hamarosa nem csak az asszony fogja öntözni ezt a földet. Gonosz egy hely hajnalban. A köd még sokáig beburkol mindent. Ő szívesen jár ide. Tele titkokkal. Igen sok titokkal. 

A sír kész, hamarosan új lakó költözik ide. Ez a föld nem szereti a halottakat. 

-Szép temetése volt. 

-Igen. - A zokogás tovább folytatódott.  

-Kegyetlenek az istenek, hogy így elbánnak egy ilyen fiatal teremtéssel. 

-Az a kegyetlenség, hogy nem engem vittek el. - Az asszony tenyerébe temette arcát. könnyei ruháját áztatták. Hideg szél kezdet lengedezni. 

A köd nem szereti. A titkoknak rejtve kell maradni. És ez a föld tele van titokkal. Ezt tudják ők is. Ők tudnak mindent. Mint a köd. De a föld nem szereti őket. A betolakodókat. Ők mind bűnösök. 

-Miért akar egy ilyen fiatal teremtés meghalni? 

-Mert... mert én öltem meg. Miattam halt meg. - Arca sáros volt a szél pedig a szemébe fújta hosszú fekete haját. Alig lehet több húsz évesnél. Szinte még gyerek. 

-Mondja, kit fognak temetni? 

-Az a hír járja egy özvegyet. Aki gyilkos. Hosszú fekete haja van. Fiatal teremtés. - Az asszony rémült tekintettel fordult hátra. Vörös szemeiből eltűnt a gyász és helyébe a hideg, vérfagyasztó rettegés lépet. 

A nap még nem kelt föl. A köd sűrű. A vén tölgy ágai mint hatalmas karok mutatják az utat a szentélyhez. A szentély. Ott békében lehet nyugodni. A szél és a köd még is utat talál a falak között. Mindenki örzi a saját titkait. még a falak is. Talán szörnyűbbeket mint a föld. 

Igen. Talán szörnyűbbeket. Rémesebbeket. De szükségszerűbbeket. A tó vize a szentélyben oly hideg akár a halottak arca, a fa oly fehér mint a frissen hullot hó, A zöldellő fű a tó közepén most barna és ragacsos. Fagyos szél söpri az asszony arcát.  

-Felakasztotta magát. Ronda halál a fulladás, nem gondolja. 

Az asszony hátra lépet egyet. a kötél úgy fonódott a nyakára akár egy kígyó. A sír fölött himbálódzva, élete utolsó percében próbált az életéért küzdeni. Hiába. A sírásó csak nézte. Se vidám, se szomorú nem volt csak támaszkodott rozsdás, kopott, ásójára. Pár perc múlva ernyedten lógott az asszony. Szemével az alatta ásott sírt bámulta. 

A hideg föld nem szereti a halottakat. Megzavarják békéjét, A tölgyfa alatt nyugalomra lelhet az asszony. Talán Ha megbocsájtják bűneit az  istenek. A föld nem felejt. Nem. Nem szereti a halottakat. 

A sír fölött csupán egy fiatal ember gyászolt. Fekete ruhája és vörös szemei mindent elárultak. Halk suttogással imádkozott az asszony lelki üdvéért. 

-Szép temetés volt 

-Az. 

-Szerette? 

-Mindennél jobban. 

-Szép dolog a szerelem. Fiatal teremtés volt. Nem szép halál ha a balta feje rossz helyre esik. 

-De ő... - A sírásó már a szentély fele ballagott. Kezében rozsdás, kopott ásójával.  Az övére egy kis frissen élezett balta volt kötve. A távolban szürke fellegek gyülekeztek.