matyas705

matyas705

Szerelem.

Link másolása
Elég régóta terveztem egy ilyen bejegyzést. Régi blogomon írtam egyet de az egy selejt. Gondoltam alkotok egy újat. A kész cikk a tovább után megtekinthető.

Egy tanács. Soha, de tényleg sosoe ismerkedjetek interneten keresztül! Én elég csúnyán megszívtam. 2 éve nyáron megismerkedtem akkor még myvipen egy gyönyörű pesti fekete hajú, kék szemű félig amerikai akkor még 17 éves csajjal. Fel is hívtam egyszer és msn-en keresztül órákat (volt, hogy 6 órát) beszélgettünk. Fülig belezúgtam és hol vitatkoztunk, hol nem. De oly módon odavoltam érte, hogy ha csajozni próbáltam nem mertem odamenni egy lányhoz sem, mert csak ő járt a fejemben. Már egy csomó találkozót megbeszéltem vele, de egy sem jött össze. És múlt évben derült csak ki, hogy egy volt osztálytársam volt ez a lány. Megkérdeztem tőle de tagadott. De akár ő volt, akár nem már nem érdekel. Ezt csak azért írtam le, hogy tanuljatok az én káromon keresztül. Mert az okos ember a másik, a hülye ember a saját kárán tanul. Nem éri meg. De tényleg nem.

 

Ez voltam én. Szerelem már oviban is kialakulhat. De az első nagy szerelem a tinédzserkorra tehető. Azt mondják a tini szerelem rövid távú, de sokkal intenzívebb, mint a későbbiek. Véleményem szerint az nem szerelem, ha csak neked jön be egy lány/fiú. Az csak tetszés. Ennyi erővel nekem is sok lány tetszett. Rengeteg. Na az már valami, ha te is kezdesz bejönni egy lánynak. Amikor már úgymond beindul a kémia. Kiszemelted körül forog minden gondolatod, róla álmodsz, igyekszel vele beszélgetni mind személyesen mind interneten keresztül. Itt azonban álljunk meg egy kicsit. Odamenni és beszélgetni. Ez már egy kicsit nagyobb lépés. Sokan talán félnek a lányoktól. Rettegnek, hogy beégnek előttük, nem tudnak nekik mit mondani, meg sem mukkannak, vagy csak szimplán elbénáznak mindent. De ez hülyeség! Én is így voltam. Rettegtem annyira (legyünk modernek!) paráztam, mint állat. Reggel azon izgultam, hogy én aztán nem merek odamenni. Émelyegtem, kavargott a gyomrom, szóval nem éreztem magamat 100%-osan. De aztán eljött a nagyszünet. És nem volt mit tenni. Odamentem a lányhoz. Egy pár tanács az ilyen izgalmak elhessegetéséhez.

1. Olyan nincs, hogy nem mész oda! Tetszik vagy nem? Mert ha igen akkor menj oda hozzá barátom. Mert lehet életed nagy esélyét halasztottad el.

2. Ne félj! Mert (hülyén hangzik de a Sok sikert Charlie!-ban hallottam) nagy levegő és bumm bele. Szólalj meg! Keress vmi témát ami érdekelheti a (remélhetőleg) női nemű kiválasztottat. Suli, film, zene stb stb.

Ha ez is megvan és egész jókat beszélgettek az már egy jó pont. Ezen a szinten kell elővenned az érzékenyebbik énedet. Magyarul légy egy kicsit érzékenyebb. Azaz: bókolj, alkoss valmit (zenét, verset), szüntelenül dícsérd. Na de nem folyton mert az egy idő után unalmas lesz. Mert így a csaj azt hiheti, hogy csak a külső értékeit csodálod és csak az tetszik amit látsz. Érts vele egyet! Még akkor is ha nem azon a véleményen vagy! És ha ez is bejött akkor gyerünk komolyan venni a leányzót. Tehát hívd el valahova! Randira, suli buliba kérd fel táncolni. Szóval igyekezz vele több időt eltölteni. Innen pedig csak egy lépés. Amin áll vagy bukik az egész. A kérdés. Járnál velem? Na jó nem ebben a formában. Kedvesebben, fondd körül kedves szavakkal, írd körül. Ha igen akkor barátom gratulálok! Nyertél!!!

 

Talán ennyi. Legközelebb a mélyebben belemegyek a témába. Ja még valami. Ez is fontos. A lányba ne a lepedőakrobata= szextársad lásd! Hanem úgy tekints rá, mint ha ő lenne az igazi az egyetlen. A mai srácokkal az a gond, hogy csak a szexre hajtanak. Ez így van akár bevallják, akár nem. Ha te nem ezt tartod szem előtt akkor már az is plusz pont. Magyarul. Ne egy rövid kalandként, hanem egy hosszabb kapcsolatként gondolj rá! Ez számomra fontos. De erről legközelebb. Jöjjön 2 zene befejezésül! Az egyik segít bátornak lenni, a másik segít meglágyítani a szívet. (A The Rasmus szám szerintem az egyik legdepresszívabb klip szerintem. De javítsatok ki ha tévedek!)

 

 

 

U.i.: Üzenném drakomen-nek, hogy 1. nem a gép előtt falpfalpozok, 2. nem kockulok folyton. Valamint ez egy szubjektív vélemény nem kell vele egyet érteni! Ez az én szemszögemből lett megírva. Kommentjeitekre a témával kapcsolatban kíváncsi vagyok!

6.
6.
matyas705
Kezdeném is. Srácok amit írtok teljesen igaz. Elég rosszul fogalmaztam nem is egy helyen. Valóban nem kell nyálasnak lenni. De azért ha néh kicsit együtt érzőbb vagy ahogy azt altF4 írta meghallgatod akkor az egész jó. És lényegében adam-mal is egyet értek. Nem kell annyira ömlengeni. És tényleg éreztetni kell, hogy te vagy a férfi és nem kell papucsnak lenni, mert valószínűleg nem akarsz a frienzone-ba kerülni. Amúgy az a csaj meg tök más képet rakott fel. De írtam, hogy nem 100%, hogy ő volt. És többet nem fogok ilyen depizős bejegyzést írni. Megfogadom tanácsaitokat. És drakomen. Nem nem vetem meg az alkoholt szeretem. Főleg az égetett szeszeket. Ezzel szerintem ássuk el a csatabárdot és kössünk békét. Köszönöm a tanácsaitokat! Bevallom most rengeteget hibáztam. Köszönöm még egyszer!!!
5.
5.
ReNegAdE
Hát tiszteletbe tartom a véleményed és a csajozási szokásaidat!De szerintem ez csak akkor jó ha igazi alárendelt szerepet akarsz játszani egy kapcsolatban!Csak azt nézni hogy mi jó a nőnek?Nem azt mondom hogy egy önző faxnak kell lenni,de egy kapcsolatban két ember van,azt is nézzük már hogy nekünk mi a jó!És egyébként is a csajok bírják ha egy kicsit rámenős vagy!Nem kell tuskónak lenni de ha nem akarsz a "barátnője" lenni legyél kicsit férfiasabb!És ezt mondom úgy hogy 12 éve vagyok egy kiegyensúlyozott harmonikus kapcsolatban!
4.
4.
altF4
Először is az a fekete hajú csaj azért nem jött össze veled mert volt osztálytársad, és ez nem tűnt fel a képei alapján? Szóval akivel egy osztályba járok, legyen akármilyen nagy is az az osztály, csak tudom hogy milyen az arca. Meg hát úgy belezúgni valakibe hogy még elvileg egyszer sem láttad élőben, hát az elég naiv dolog. Én nem adok senkinek sem csajozós tanácsokat, de elég minden esetben ha önmagad adod, meg meghallgatod, és megnevetted. Ennyi kell egy értelmes csajnak. Körülugrálni, meg nyálazni nem kell, éreztetni kell vele hogy férfi vagy. Ha ömlengsz mielőtt összejönnétek, akkor mehetsz a "friendzone"-ba, vagy a papucs pasik közé. A szerelem egy nagyon taktikus játék, de ahogy olvastam, te annyira nem vagy profi benne.
2.
2.
Vurgi
Egyetértek azzal, amit mondasz, főleg a 2. bekezdés vége felében írottakkal. Én is átéltem már hasonlót, és pont így van, ahogy azt te leírtad.
Egy jó tanács: omen666 végleg befejezte blogos pályafutását, és ennek örömére kb a fél GK pezsgőt bontott. Neki voltak ilyen depizős, szerelemről szóló bolgjai, amik senkit sem érdekeltek. Az égre kérlek, ne lépj a helyébe!! Egyszer még jól néz ki egy ilyen témájú szösszenet, de többszöri próbálkozások után mindenki csak utálni fog. Sok sikert a továbbiakban!
1.
1.
adam222
Hallod ha ezzel a módszerrel felszedtél egy csajt(5. bekezdés), akkor csak sajnállak... Ezek szerint papucs vagy a csaj meg egy nyomi. (vagy nem is tudom rá a megfelelő szót)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...