Kedvenc csapatom, a Green Bay Packers tavaly elég felemás évet zárt. Aaron Rodgers lesérült, a csapat szinte majdnem elvesztette az esélyt a rájátszásra, aztán Rodgers(aki 7 meccset hagyott ki) egy 48 yardos TD-passzal juttatta tovább a sajátjait. Igaz, az öröm nem tartott soká, mert a Wild Card-ban kiejtette őket a 49ers. Hiába szerepel a sajtfejűeknél a liga talán legjobb irányítója, és a legalulértékeltebb elkapója(Nelson személyében), mostanában maradandót nem tudnak alkotni, köszönhetően a gyengén muzsikáló védelemnek. Látok esélyt a draft után a csapatnak? De még mennyire!!
Kezdjük rögtön azzal, hogy az első körben elhozták HaHa Clinton-Dixet, ezzel a védelemben lévő lyukat betömték. Ezután a Packers szerintem luxushúzásokat engedett meg magának, hiszen három elkapó is érkezett a Nelson, Cobb és Boykin trióhoz. Emellett Finley kétes állapota miatt érkezett egy TE Richard Rodgers személyében, így elmondható, hogy Aaronnak elég sok célpontja lesz az év folyamán. A legérdékesebb viszont Demetri Goodson lesz, aki 3 évig kosarazott, majd utána választotta az amerikai focit, így leginkább ez kisérletezés.
És mire juthat a Green Bay a liga egyik legjobb irányítójával, egy rakat elkapóval és egy befoltozott védelemmel. Szurkolóként nézve is azt kell, hogy mondjam, hogy Super Bowl most nem lesz.Egy Főcsoport döntőt tudok csak elképzelni, de többet nem. De hát valahol el kell kezdeni...
Mennyi esélye lesz a Packers-nek?
A sérülések általában igen közel vannak a Packers-höz. Sosincs ezzel szerencsénk..
Valóban kevesebb a szerepe a full backeknek,de ha visszaemlékezel az előző szezonra,a mindent eldöntő Bears meccsen ő futott meg egy 4 & mittudoménmennyi szituációt. Még a legendává váló Rodgers-Cobb összjáték előtt. :)
Hidd el, jó lesz ez,minden a sérüléseken múlik.Ha ezek elkerülik a csapatot,akkor még a Super Bowl is benne van a pakliban.
Madden 13-ad van? :)
Azért Rodgers nem mondanám még a legjobbnak, amíg itt van Brady és Manning, de a Top3-ban benne van.
Kuhn nem tudom, milyen szerepet kap. Egyre kevesebb szerepe van a Full Back-eknek a ligában, de azzal, hogy a GB megtartotta az igen híres FB-t, nagyon jól döntött...
Az igazi kérdés a védelem lesz. A nevek jók, a kérdés az lesz, hogy hogyan teljesítenek. Hiszen Rodgers nem húzza ki mindig a csapatot a szarból...
Na igen, a védelem eddig nem muzsikált valami jól,de most Ha-Ha mellett azért ott lesz egy bizonyos Julius Peppers is. Minden esélyünk megvan,Go Cheesheads!!!!!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.