Az Insurgency egy PC exkluzív modern taktikai lövölde, amit azoknak találtak ki, akik túl árkádnak találják a CS-t, viszont nem szeretnének órákon át szaladgálni az Arma sok négyzetkilométeres pályáin, amíg találkoznak valakivel. De mielőtt még nagyon előre szaladnék, egy kis gyors történelem.
A játék egy Half-Life 2 modként kezdte pályafutását még 2007-ben. A nagy rajongással ellentétben viszont sokáig úgy tűnt, hogy a játék megmarad modifikáció szinten, a játékosok pedig jobb híján a Project Reality-vel és a nyakig bugos Red Orchestra-val kell hogy töltsék szabadidejüket. Aztán 2012-ben jött a fordulat, a független fejlesztő New World Interactive ismét felkarolta az ötletet és Kickstarterre vitték a kezdeményezésüket. A kitűzött cél 180.000$ volt, amit úgy tűnik sokalltak a játékosok, így végül eredménytelenül zárult a kampány. Azonban a NWI nem hagyta annyiban, 2013 márciusában Steamre vitte a játékát és ezúttal már bárki hozzáférhetett. Early Access formában. És milyen jól tették. Rá alig egy évre, 2014 elején már megvásárolható volt a launch verzió, 5 multiplayer és 1 coop játékmóddal, 7 pályával és 20 mordállyal. Az elkövetkező egy évben a hibajavítások mellett további fegyverek, pályák és játékmódok érkeztek, INGYEN. És elérkeztünk a mához.
Ha más, ismertebb játékokhoz akarnám hasonlítani az Insurgency-t, akkor a CS:GO, illetve az Arma jutna először az eszembe. Előbbi már csak azért is, mert a játék a Source engine-re épül, és a meccsek intenzitása is hasonló. Ugyanakkor az Arma taktikussága és csapatorientáltsága is tetten érhető.
A játékot elindítva rögtön a főmenü fogad (nem, nincs nvidia, ati, intel, tesco meg haribo reklám), amely kísértetiesen hasonlít a CS:GO-jéra. Bal oldalt van a lobby, illetve a barát-lista, felül pedig 3 fül: játék, kiképzés és szerver-böngésző. A kiképzésre kattintva a lehető legprimitívebb módszerekkel tanítanak meg a "W" és bal egérgomb használatára, de ezt a részt inkább hanyagolnám is, még visszagondolni is rossz rá. Szerencsére a kiképzés csak opcionális és minden értelmes ember elkerüli. Irány a lényeg, amiért megvettük a játékot! De még mielőtt belevágnánk, át kell esnünk egy szűrőn. Mármint ez nem minket szűr, hanem a szervereket. Lehetőség van kooperatív küldetések teljesítésére, maximum 7 fő társaságában. Három különböző coop játéktípus van, ezek a Checkpoint, a Hunt és a Survival. A Checkpoint-ban a pályán „végigszaladva” kell elfoglalnunk ellenőrzési pontokat, ezt elég nagy sikerrel próbálja megakadályozni a mesterséges intelligencia. Az elég nagy sikert érts úgy, hogy hülyék mint a segg, viszont fél kilométerről kilőnek a bokorból. És még sokan is vannak. A Hunt mód a klasszikus Search&Destroy-t keveri meg egy kicsit: több ismert célpont közül csak egynél van tényleges robbantgatni való, ennek helye ráadásul véletlenszerű, fel kell deríteni az összes célpontot. Ha szerencsénk van, elsőre megtaláljuk. A Survival játékmódot inkább nem részletezném, szerintem elég beszédes a neve. Sajnos azonban hiába a jó játékmódok, én személy szerint nem tudom ajánlani a coop küldetéseket az AI ostobasága miatt, egyetlen taktikájuk a lerohanás. Meg az a mocskos RPG, pfejj.
Na de most már tényleg térjünk a lényegre, a PvP-re. Itt már jóval több, szám szerint 8 játékmód vár kipróbálásra. Az olyan klasszikusokat, mint a TDM, DM, ne is keressük. Amúgy sem illenének a játék portfóliójába. Ehelyett van VIP, és olyan semmitmondó nevek, mint a Firefight és Push. E kettőt részletezném is, mert ezek a legkedveltebbek. A Firefight-ban a pályán egyenletesen elszórva van 3 objektum/terület, ebből 1-1 a csapatoknak, illetve 1 semleges. A meccs addig tart, amíg az egyik csapat el nem foglalja az összes területet, vagy el nem fogynak az emberei. Ez eddig nem hangzik túl taktikainak. De! A csapat tagjai csakis akkor élednek újra, ha elfoglaltak egy pontot. Egy Firefight meccs akár 2 perc alatt is véget érhet ha egyenlőtlen a csapatbalansz, ugyanakkor a játékidő leteltéig is folyhat egy kör. A Push már egy aszimmetrikus játékmód, itt szintén 3 területet kell elfoglalni, viszont míg az egyik csapat ezeket csak védheti, addig a másiknak el kell foglalni. Ebből a Push név, a védőket folyamatosan kell visszaszorítani. A nehézséget itt is az újjáéledési rendszer adja. A támadó csapatnak kezdetben 5, a védőknek 15 respawnjuk (a játékban ezt hullámnak hívják) van. Amennyiben a támadóknak sikerül elfoglalniuk egy pontot, +5 hullámot kapnak. Alapvetően ez a két spawnolási rendszer van a játékmódokban: az egyikben területfoglaláskor éledsz újra, a másikban pedig folyamatos hullámokban.
A pályák száma átlagos, jelenleg 13 (+11, erről később) csatatér várja a játékosokat egészen 16v16-os meccsekre. A környezet változatos, Irak, Afganisztán és Szomália földjein pazarolhatjuk a puskaport, hol erdőben, hol városban és hol nyíltabb terepen. Egy biztos, mindenki fog magának kedvencet találni. Find Game as Party! A matchmaking egész jó, bár régebbről olvastam ezt-azt, nekem csak jó tapasztalatom van róla eddig. Másodpercek alatt talál szervert, 60 fölötti pingem még nem volt, ha pedig csak 1-2 ember mellé dob be, pár percen abból az 1-2-ből 31 lesz. Aki pedig nem bízza egy gépre a döntést, annak még mindig ott a szerver-böngésző, amivel aztán tényleg oda lép fel, ahova akar.
A rövid töltőképernyő után a játék bedob Security vagy Insurgent oldalra. Eztán választanunk kell a zöld vagy kék squad közül, azokon belül pedig egy kasztot. A kasztrendszer és a fegyverek is aszimmetrikusak, azaz mindkét csapatnak más és más felszerelések állnak rendelkezésükre. Így Security oldalon ne nagyon keressük az AK47-et vagy RPG-t. A kasztrendszer zseniális, minden kasztba csak egy embert enged, aki aztán (általában) 3 fegyver közül választhat tetszés szerint. Így máris elkerültük a Battlefield-féle sznájper partykat. A karakteredet teljesen testre szabhatod, kedved szerint aggathatsz a fegyverekre optikai irányzékot, bipodot, gránátvetőt, zseblámpát és minden marhaságot, az ésszerűség határain belül. Emellett kiválaszthatod a másodlagos fegyvered, gránátod, páncélod, stb. Már ha marad rá pontod. Ugyanis mindezek a felszerelések pontokba kerülnek, amik száma bizony véges. Ja, és nem mondtam volna? Nincs idióta szinteződés, a játék megvásárlásától elérhető minden kiegészítő.
Végre lespawnoltunk, és az elkövetkező 10-15 másodpercben ki is fog derülni, hogy ez nem egy újabb Counter Strike, Battlefield vagy Doll of Cutie. Persze meg lehet próbálni ész nélkül szaladgálni A-ból B-be, ha szerencsénk van még le is lövünk pár embert. Azonban ez a taktika az esetek nagy többségében nem fog működni, emberünk a legerősebb Heavy Armor viselete mellett is maximum 3 találat után a földet nyalogatja. Persze nem csak emiatt lett a játékra aggatva a realisztikus jelző. Nincsen minimap, crosshair, visszajelzés a találatokról, vagy automatikus újratárazás. A HUD is minimalista, csak a küldetés objektumait mutatja. Aki érvényesülni akar, az csak a fülére hagyatkozhat, a találathoz pedig bizony állhoz kell emelni a tust. És amikor már beleeresztettél fél tárat az ellenfélbe, akkor sem lehetsz biztos abban hogy eltaláltad, vagy csak lefeküdt a fal mögé.
A csapattal igenis taktikázni kell, védeni egymás hátát, elkerülve a meglepetéseket. Persze mindig vannak, akik megpróbálnak egyszemélyes hadseregként funkcionálni, na ők szoktak a sereghajtók lenni a ponttáblán. Amit mindenképp ki szeretnék emelni, az az audiovizuális élmény. A fegyverek hangjai elképesztőek, még egy játékban sem éreztem akkora adrenalin löketet, mint amikor csattognak a becsapódó lövedékek a mellettem lévő falon, a képernyő elhomályosul, a karakterem pedig szépen artikulálva üvölti: Fuck, fuck, fuck! És mindeközben fogalmam sincs, hogy honnan lőttek rám.
Fentebb említettem a +11 pályát. Ezek valójában a már meglévők esti verziói, viszont ezt nem úgy kell elképzelni, mint CoD-ban, hogy a Nap helyett a lyukacsos Hold van az égen. A sötétség teljesen új irányból közelíti meg a játékmenetet, és új taktikai elemeket is sorakoztat fel. Az éjjellátó például tökéletes a vaksötétben látáshoz, viszont egy-egy fényes objektum teljesen megvakít. Ez lehet egy égő hordó, egy Humvee reflektora, egy jelzőrakéta, vagy akár a fegyverre szerelhető zseblámpa. Sőt, még a saját fegyverünk torkolattüze is, amit elég messziről észrevesznek mások is egyébként. Ennek elkerülésére például tökéletes egy hangtompító felszerelése, ami jócskán elnyeli a torkolattüzet, viszont nem minden kaszthoz elérhető, és még drága is. Az éjjeli map-ek olyannyira megkeverik a játékmenetet, hogy én nyugodt szívvel tekintem őket teljes értékű pályáknak.
Amiről még fontos beszélni egy cím esetében, az a közösség. A játék jellegéből adódóan itt nemigen fogsz találkozni ordibáló 10 évesekkel. Mondjuk azon azért ne lepődj meg, ha valaki voice chatbe kiabálja azt, hogy ALLAHU AKBAR. Oroszokkal összekerülni továbbra sem áldás, de általánosságban elmondható, hogy intelligensek az emberek. És ha PC, akkor már csalók. A szervereket a VAC védi (no comment...), de eddig „csak” egy AIM-ossal futottam össze, azzal is coop-ban (legalább megtudták a botok, hogy milyen szar nekem). Lehet a killcam hiánya teszi, de én még nem találkoztam PvP-ben csalókkal. Emellett a játékhoz van SDK és bérelhető dedikált szerverek is, így lényegében a kompetitív megmérettetésekre is alkalmas. Olyannyira, hogy épp a hetekben tesztelte az ESL Europe 5v5 Firefight-on.
Az elején említettem, a játékot a Source motor hajtja. Ebből adódóan nem kell a grafikát illetően csodákra számítani, de biztosít egy elfogadható szintet. Ellenben viszont a játék fut egy okoshűtőn is, egy GTX860M kártyán, 1366x768 felbontásban, magas beállítások mellett (élsimítás nélkül) 100 alá még nem ment az fps. Amit nagyon hiányolok a játékból, az a destruktív környezet, illetve a lövedékek ballisztikája. Bár az elsőt még megbocsájtom a Source miatt, utóbbit már nehezen tudnám, elvégre egy realisztikusnak titulált játékban – ha nem is Arma szinten – a lövedék ne haladjon fénysebességgel. A látványon és a statikus környezeten kívül azonban tényleg nem tudok mit felhozni ellene, ezekért kárpótolni fog a játékmenet. És mindez csak 15€, aki pedig még ezt is sokallja, elég gyakran vannak leárazások.
Minimum
- Memory: 4 GB RAM
- Graphics: DirectX 9 and Pixel Shader 3.0-compatible video card 512 MB or higher
- Hard Drive: 9 GB HD space
- Processor: Intel® Core™ 2 Duo E6600 or AMD Phenom™ X3 8750 processor or better
- OS: Windows® 8/7/Vista/XP
- DirectX®: 9.0c
Ajánlott
- Memory: 8 GB RAM
- Graphics: Video card 2048 MB or higher
- Hard Drive: 9 GB SSD space
Ezt a teszt is jó lett nagyon, alig írnak sok játékról sajnos.
Még mikor indult figyeltem egy darabig aztán elfelejtettem, ha nincs ez a teszt talán eszembe se jut.
Jó, hogy írtál olyanokról, hogy rögtön főmenű, meg nincs kényszer tutorial.
+ezek
"Nincsen minimap, crosshair, visszajelzés a találatokról, vagy automatikus újratárazás."
Ezek mind baromi nagy pozitívumok számomra, már nagyon régen multiztam pont ilyen köcsög dolgok miatt amikkel összefertőzték ezt a műfajt.
A COD és társai sima single gamek, másra nem jók szerintem.
Néztem egy videót, a hangok tényleg brutál jók, a lövedékek ballisztikáján pedig remélem fognak még javítani de annyira nem vészes szerintem.
Kösz az ajánlót és jó játékot mindenkinek!
Talán ez lesz a multi game amivel próbálkoznom kellene.
ViP ütős csapattal, jó volt anno a cs-ben is. Kár, hogy nem lett annyira sikeres.
Tenni fogok vele egy próbát.
Az már pozitívum nálam, ha nincs sok csaló egy multi fps-ben.
Nekem sem a szívem csücskei az oroszok. :/
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.