Ezek után jobbnak látták visszatérni Natasha nagymamájához, habár a nő még fel szeretett volna keresni egy másik kocsmát, végül Frantznak sikerült lebeszélnie.

– Pihenjétek ki magatokat a vendégszobában! Holnap korán indulunk. – mondta Natasha, aki már el is intézte a helyfoglalást. – De előbb, azt hiszem nem ártana lezuhanyoznotok.

     Erre a három férfi végignézett magán. Yusuke volt a legkevésbé megviselt, de rajta is meglátszott az országokon átívelő hajsza. Öltönye enyhén gyűrött volt, néhány vodka folttal tarkítva, amit az orosz kocsmában szerezhetett. Ennél jóval rosszabb állapotban volt Mureda öltözete. A fehér ing, ami az iskolai egyenruha része volt, egy-két helyen el volt szakadva, a nadrágja is poros volt, és a lazára kötött nyakkendőjéről sem mondta volna meg senki, hogy milyen célból lóg a fiú nyakán. A pálmát még is a nagydarab német vitte el. Sötét szürke ujjatlan pólójáról senki nem mondta volna meg, hogy valójában fehér rövidujjú volt, halványkék csíkokkal.

     Egy órán belül mind partikész állapotba kerültek. Muredának otthon sem volt nagy a ruhaválasztéka, így most külön felfrissülést okoztak neki a Natasha által vásárolt cuccok. Egy vékony, tavaszi-őszi kollekcióból származó, szürkés-zöldes árnyalatokkal gazdálkodó terepmintás hosszúnadrág, amiben a legklasszabb a fiú számára a rengeteg zseb volt, és hozzáillő szürke ujjatlan póló. Frantz a nemrég kiselejtezett, megfakult matróz ing ikertestvérét öltötte magára, és az itt-ott szakadt farmernadrágot is hibátlanra váltotta. A legnagyobb csodálkozást mégis Yusuke váltotta ki, akit azelőtt még a társai nem láttak másban, csak öltönyben, most hawaii mintás laza ingben, sötétkék trapéznadrágban lépett ki a szobából.

– Mi a baj? – kérdezte a többieket, mikor meglátta Natasha és Frantz arcán a meglepettséget.

– Semmi. – nyögte ki végre a nő, és a válasszal együtt egy visszafojtott kacaj is kicsúszott belőle. – Mindig tudtam, hogy igazából egy laza szörfös srác lelkét rejti a mogorva külső. – és itt már nem tudta elnyomni a feltörő nevetést.

– A sporttáskában nem lehetett volna elhozni az öltönyeimet.

– Kösz az új cuccokat, Natasha! Tök kényelmesek.

– Szívesen, Baku!

– Gyertek, egyetek! – szólt nekik az öregasszony, aki már fel is tálalta a vacsorát.

     A kiadós étkezés után még az asztalnál maradtak, és beszélgettek. Pontosabban Mureda akart többet megtudni társairól, akiket szinte egyáltalán nem ismert, azok mégis többször megmentették az életét, sőt hamis papírokkal is ellátták, amivel elhagyhatta Japánt, és csak most gondolt bele igazán, hogy eddig csak sodródott velük, mintha már ezer éve ismerné őket. Első kérdését Yusuke felé intézte:

– Hogy lett belőled ez az... izé-ügynök?

– Mármint miért lettem a Nemzetközi Hírszerzés embere? Gyerekként rendőr akartam lenni. Öt-hat évesen láttam, ahogy egy rendőr elkap egy tolvajt, azt hiszem egy öreghölgyet rabolt ki az utcán, és megpróbált elfutni. Pont előttem vitte földre az igazságszolgáltatás embere. Visszagondolva, biztosan nem átlagos rendőr volt. Nagyon jól volt képezve, valószínűleg katonai harci tudással rendelkezett. Azóta rendőr akartam lenni. Miután elvégeztem a rendőrakadémiát, három évet töltöttem a kötelékben, de gyorsan rájöttem, hogy korrupt a rendszer is ilyen szinten nem sokat tehetek, így hát jelentkeztem a hírszerzéshez.

     Muredán kívül a másik kettő eleinte kicsit feszültek voltak, ahogy a történetet halgatták, nem tudták, miért meséli el ilyen könnyedén ezt Yusuke, de hamar rájöttek, hogy míg ők sokat tudnak a fiúról, őteljes hátrányban van ilyen szempontból, és mégis velük tart. Tudták, ennyivel tartoznak neki.

– Frantz. Te hogy lettél szakértője ennyi mindennek?

– Ó, hát az még a suliban kezdődött. A gyerekeknek akkoriban két választásuk volt, legalábbis az én iskolámban, vagy bandába verődtek, vagy a kegyetlenkedések elszenvedőivé válnak.

– Nem tudlak elképzelni olyannak, akivel kegyetlenkedtek. – mosolyodott el Natasha, ő sem hallotta még társai történetét.

– Én a másik oldalon álltam. Tizenhat évesen annyira megvertünk egy srácot, hogy belehalt a sérülésekbe, és legtöbbünk javítóba került. A szüleim akkor már nem éltek... – magában hozzátette, „szerencsére”, nem bírta volna elviselni, ha szülei látják mivé vált. – Amikor kiengedtek, elhatároztam, hogy megváltozom. Az intézetben volt időm kikupálódni, és beálltam az idegenlégióba. Mikor visszatértem Németországba jólképzett katonaként, felkértek, hogy legyek a miniszter elnöke, utána pedig felkeresett Yusuke.

     A többiek némák maradtak egy ideig. Eddig még Yusuke sem ismerte Frantz történetét, és egy kicsit ő is meglepődött. Igaz, hogy módjában állt volna utána néznie, akárcsak Natashának, viszont csak a képességeire volt kíváncsi, és nem szeretett volna kétségeket ébreszteni saját magában mások magánügyeivel. A csendet ismét a fiú törte meg:

– Végül, te milyen gyerek voltál, Natasha?

– Egy igazi gamer. – jelentette ki büszkén, amire mindhárom férfi részéről tágra nyílt szempár volt a válasz. – Nem sok barátom volt, pontosabban egy sem, csak a gép. Ami zsebpénzt kaptam, azt vagy játékokra, vagy a gépem fejlesztésére költöttem. Egyre jobban belemerültem a cyber-világba, eleinte csak weboldalakat törtem fel, adathalászattal foglalkoztam, majd az egyszerűbb bankok biztonsági rendszerei következtek, végül pedig az Orosz Nemzeti Bank fiókjait törtem fel, és itt rontottam el az életem. Sajna lebuktam, és a belügyi szervek választás elé állítottak: börtön egy életen át, vagy átállok az állam oldalára. A többit azthiszem ki tudjátok következtetni.

– Ha nincs más kérdésed, akkor aludjunk, mert holnaptól nem sok pihenésre lesz módunk. – zárta le a beszélgetést Yusuke.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szerzői josértést a törvény bünteti, ezért kérlek tüntesd fel a mű eredeti szerzőjét, de legelőször kérdezd meg, hogy felhasználhatod-e munkáját.

Miután történt egy kis lopás, több mint valószínű, hogy nem fogom a teljes történetet feltölteni ide, legalábbis addig, amíg több helyen meg nem alapozom a nevem és a történet kapcsolatát. Valamint a közeljövőben lehet számítani egy kis szünetre, mert közeleg a vizsgaidőszak, és nem illene elnyalni. Egyelőre ennyi. Ja, és a tempóból is kicsit visszavettem, mármint a cselekmény szempontjából, mert az előző epizód kicsit elnagyolt lett, és próbálom orvosolni a stílusbeli váltakozásokat, mert a hangulatom befolyásolja.