Nos, amikor megjelent először a Blog opció, egyből felfedeztem, hogy tökéletes történetek és egyéb művek publikációjára. Így egyből ki is tettem egy sorozatomnak az első két részét, de sajnálatos esemény történt: Akkoriban még sehol sem volt a főoldalon legfrissebb blogokat bemutató fül, így rohadtul senki nem vette észre. Esetleg drakecsaj. De egy ember nem számít még közönségnek, így úgy gondoltam, kirakom újra, így mostmár közszemlére tárva. Remélhetőleg több véleményt kapok. És a végén feltett kérdésre egy-egy választ.

Itt is van a két rész, remélem befér:

Fable 2: Világok összeolvadása
1. rész - A három hős

King
Valahol egy Isten háta mögötti helyen, egy barlangban két alak ballagott. Az egyik egy meglehetősen alacsony nő volt, rövid vörös hajjal és gyenge páncélzattal, a másik egy magas és robosztus férfi volt, aki egy mellényt viselt, alatta egy inget, alul egy vörös nadrágot, bő csizmákat a lábain, fején egy varázslókalap díszelgett. Dús szakáll csúfított bele amúgy is sebhelyes arcába és lófarokba volt kötve enyhén zöldes, sötét haja. Semmit se lehetett látni, az utat mindössze a nőnél lévő fáklya világította meg. Csendben sétáltak, egyikük sem szólt egy szót se. Hamarosan a leány alatt besüppedt egy kő, mire a férfi hirtelen elé szaladt, megvédve társát az érkező nyílzáportól.
-Jól van? -kérdezte meg a vörös, kicsit félve, de megnyugodott, amikor a hős kitépkedte magából a gyilkos fadarabokat, fájdalmat nem mutatva.
-Értem ne aggódjon. -válaszolt hamarosan a férfi, mély hangján. Tovább mentek. Egy szűk járat következett. Először a nagyobb mászott át, kicsit nehézkesen, majd apróbb társának segített. Megváltozott a környezet odaát. A levegő párásabb volt, a falon apró erekben víz csorgott. Valahol messziről fény sütött be.
-Hamarosan kiérünk... -szólalt meg ismét a mély hang. De alig léptek párat, a semmiből egy tányérsapkás úriember tűnt fel mögöttük, teljesen feketébe öltözve és egyetlen mozdulattal átvágta a nő gerincét, aki holtan esett hasra. A hatalmasabb kalandor szomorúan tekintett társára.
-Úgy néz ki eddig jutottam megint. Sajnálatos. -fölkapta a vállára útitársát, majd visszasétált a járathoz, el a harcos mellett. Az dühösen nézett rá, majd valami értelmetlenséget hadart és lesújtott kardjával a nagytermetű férfira, ám annak még a bőrét se vitte át a kiváló penge. Láthatóan meglepődött, bár nem volt sok ideje rá, mivel a következő pillanatban emberünk elkapta a kardot, majd kitépte használója kezéből és abba állította bele azt. Ezután visszamászott a szűkületen és elkezdett kifelé rohanni a barlangból.
Legalább egy óra eltelt, mire végre megjelent messze egy kis fény, majd hamarosan kiért. Odakint egy idős házaspár állt. Az eleve nem jelentett jót számukra, hogy viszonylag hamar visszatért a férfi, de amint kiért, az asszony elájult. Férje támogatta.
-Tudtam, hogy nem szabadott volna elengednem, még kísérettel sem... -szólalt meg az öregember.
-Az én hibám... Jöjjenek, visszakísérem magukat a városba és visszaadom a pénzt. -mondta a fiatalabb, azzal megindultak. Egy kis sétát tettek az erdőn keresztül, majd hamarosan egy apróbb faluban voltak. Az egyik házhoz mentek, a házaspár otthonához, a férj letette feleségét az ágyra, majd lányukat is letették mellé. Ezután a testőr elővett a zsebéből egy apróbb zsákot és odaadta az öreg férfinak, majd távozott. Egy kocsmába tért be hamarosan, mindenki felismerte. A pulthoz ment.
-Áh, King! Milyen jó látni téged! A szokásos? -üdvözölte a hírességet vidáman a csapos, majd elővett egy korsót.
-Az. -hamarosan a hős megkapta a korsó sört, majd elkezdte iszogatni.
-Nos, mi járatban?
-Megint elveszítettem egy ügyfelet... Úgy érzem soha nem jutok a hegyeken túlra.
-Ne bánkódj, megvagyunk itt a hegyeken belül is, nem?
-Ti biztos. De engem megöl a kíváncsiság.
-Nem lenne egyszerűbb, ha egyedül mennél, ahelyett, hogy kezdő kalandorokat fogadsz fel, akik úgyis meghalnak?
-Nem élném túl.
-Dehát egész Albion megmentője vagy! Hogy nem élnél te túl egy ilyen egyszerű utat?
-A magány megőrjítene.
-Ó... Igaz is... -ezután csend következett köztük. Hamarosan, nem messze King mellett egy lány tűnt fel. Hosszú szőke haja volt, kedves arca és kék szeme.
-Szervusz, King! -köszönt a jelenleg búskomor férfinak, aki csak keserűen ránézett. Jól ismerte a leányt, ahányszor ebbe a fogadóba jön, mindig találkozik vele. Tudja, hogy szerelmes belé, de sajnos ez az érzés nem volt kölcsönös.
-Már megint miért lógatod az orrod? -kérdezte a fehérnép, King ismét megemelte korsóját, így a csapos helyette válaszolt.
-Megint nem jutott túl a barlangon. Megölték a kliensét.
-Oh... Sose búsulj, erős vagy te, tudom, hogy egyszer sikerülni fog. -King letette a korsót.
-Te ezt már mennyiszer mondtad... -szólalt meg. -Ron, jöhet még egy.
-Máris... -azzal a korsó ismét megtelt a hideg nedűvel.
-Azért, mert tudom, hogy így lesz.
-1 éve csak próbálkozom. Már többször láttam az alagút végét, de a társam mindig meghalt.
-Ha láttad, akkor onnantól már magadtól is mehetnél nem? Nem lennél magányos, végül is az ellenfél is társaság... -a lány elvigyorodott, de a férfi még mindig sanyarú pofával bámult rá.
-Nem vagy vicces. -erre a leány mosolya lelohadt. Sóhajtott egyet, majd a csaposhoz fordult.
-Adjon két üveg gyümölcslét. -hamarosan a kért tárgyak az asztalon voltak. -Köszönöm... Viszlát. -Azzal felvette a két üveget és távozott.
-Kedves lány. Szerintem jól összeillenétek. Csak nem kéne ilyen kőszívűnek lenned. -szólalt meg Ron a csapos. A hős gyilkos tekintettel válaszolt. -Jólvan, jólvan, nem kell leszúrnod a szemeiddel, én csak mondtam.
Hamarosan King kiürítette a második korsót is a gyomrába, majd letörölte száját és távozásba kezdett. Ám nem fejezte be. Kinyitotta az ajtót, de ott helyben összeesett.
-King! -kiáltott ijedten a kocsmáros, majd odarohant hozzá...

Desperado

Három alak rohant elképesztő sebességgel Lugaskő felé. A városfalnál megálltak. Egy magas nő volt köztük, fekete bőrkabátot viselt, amelyik az orráig eltakarta az arcát. Alul szintén fekete nadrágot hordott, nagy fekete bakanccsal, hátán egy ezüst kard volt. Sötét árnyalatú bőre volt, arcának kilátszó részét hegek díszítették, fekete kócos hajából két lefelé görbülő szarv jött ki. Jobbján egy kislány volt, talán az Ő gyermeke lehetett. Egy hatalmas, szürke poncsóban volt, ami a lábszáráig eltakarta. Hátára egy hatalmas kalapács volt kötözve, amiben arany csíkok díszelegtek és szintén arannyal rajzolt rúnajelek. Arca be volt kötözve, csak az egyik szeme látszott ki és a rövid barna haja. Homlokán apró fekete, felfelé törekvő szarvak voltak. Baloldalon szintén egy olyan hatalmas ruhadarabot viselő, a kislánynál öregebb fiú. Teljesen különbözött a másik kettőtől, szemei kékek voltak, arca tiszta, bár most aggodalmat tükrözött, vörös rendezett haja fölött egy glória lebegett. Hátán valami nagy kődarab volt, ami fekete volt, egy markolat volt kialakítva az egyik végén.
-Nos, gyermekeim... -szólalt meg a nő. -Ismét lerohanjuk Lugaskőt. Én fogom berobbantani a kaput, Abbie, te szaladj előre és rombold le a hidat. Carlos, mi átugrunk és megkezdjük a gyilkolást. Erőlökéssel betöröm az összes ajtót a főtéren, te rohanj be minden házba, ölj meg mindenkit, akit bent találsz és foszd ki őket. Abbie közben eltorlaszolja a kijáratokat. Ezután a menekülni próbálókat lemészárolja, közben én és Carlos végigjárjuk a várost és betörünk mindenhová. Világos? -a lány bólintott, a fiú nagyot nyelt, de aztán hasonlóképpen tett. -Remek. -Az anya előre lépett és a kapura helyezte a kezét, majd az széttört. Ekkor a kislány beszaladt, lekapta a kalapácsot, felugrott magasra és lesújtott a Lugas-híd közepére, mire az összeomlott. A nő és a fiú ezután futottak be és átugrottak a romokon. Az anya elkezdte betörni az ajtókat, Carlos berohant az első házba, majd az ijedten sikító anyát és gyermekét ignorálva fölnyitotta az egyik szekrény és elkezdte kizsákmányolni belőle az értékesebb tárgyakat. A lakók kirohantak, de a főtéren a nő lekaszabolta őket.
-Carlos! Öld meg őket, kiszöknek! -figyelmeztette a meglehetősen torz hölgy fiát, de az nem reagált, ahogy végzett a házzal, átrohant a következőbe. Ismét nem tett semmit a ház uraival, rabolni kezdett. A felső emeletre ment, de hallotta recsegni a lépcsőket. Fölnézett, a következő pillanatban kirepült az ablakon és a földön landolt, nem fájdalommentesen. Az anyja utána ugrott és a kardját a feje mellett szúrta le.
-Azt ne mond, hogy nem vagy képes embert ölni. Mert én képes vagyok rá és meg is teszem... Még ha a saját fiamról van is szó. -kihúzta a kardot, mire fia felugrott és a következő házba rohant be. A lakók ott is sokkolva voltak. Carlos vonakodva leszedte a fegyverét a hátáról. A legkisseb most már sírva fakadt, anyja megfogta a kezét és maga mögé vezette. A fiú egy lépést lépett előre, majd Ő maga is könnyekben tört ki.
-Bocsánat! -kiáltotta kétségbeesetten, majd az anyára lecsapott. A plafon beszakadt. A ,,kard" véres lett. Kihúzta a húsból. Remegett a keze. Glóriája összébb húzódott és elhalványult. A gyerek még túlélte, meglátta halott édesanyját és hangos bőgésbe kezdett.
-Hallom van még bent valaki. Vágd agyon! -kiáltott be Carlos anyja, de a fiú abbahagyta a sírást. Megmarkolta alaposan a markolatot, vicsorított, megfordult és anyjának rontott neki, aki karddal hárított. -Saját szülődre támadsz, te kis korcs?!
-Ha az anyám lennél... Akkor hagynád, hogy az legyek, aki vagyok.
-Idióta! -egy rúgással arrébb küldte ellenfelét, de az felé szegezte fegyverét, aminek a vége szétnyílt és egy sárga sugarat lövellt ki, aminek hatására a nő belepréselődött a szemközti bútorboltba.
-Ez a kard a torony egy darabjából készült. Ez egy olyan hatalmas erő, amely ellen te sem tehetsz semmit.
-De te sem tudod kezelni! -azzal kimászott a romok közül és rohamba kezdett, mire még egy lézer kilövellt, de ezelől már elhajolt és futott tovább. Egy erőhullámmal a házba lökte fiát, akinek a kezéből kizuhant a kard, egyenesen rá az anyját sirató fiúra. Carlos fölkelt, de látván hová esett fegyvere, vonakodott felvenni.
-Na, mi az? Nem mered felvenni? Félsz, hogy meglátod, mi van alatta? Nem bírod nézni egy szétzúzott gyermek és anyja holttestét? Ahogy a húsuk péppé lapult és vérük egymásba folyt? -erre a fiú a földre borult és hányni kezdett. -Bezzeg engem szét tudnál zúzni, mi? Szánalmas. -odasétált gyermeke mögé és épp keresztül akarta szúrni a kardjával, amikor az hirtelen megpördült és a kődarabbal leszedte az arcáról a takarást és kicsit megkarmolta azt. Ezután az egyik falnak csapta és egy lézerrel kirepítette azon, egyenesen a folyóba. Utána nézett, de nem találta édesanyja holttestét, ám a következő pillanatban meglepetés érte. Feje eltűnt. Egy másik falnak csapódott és szétpréselődött, egyszerű húsdarabbá válva. A test összeesett. Abbie visszarakta hátára a kalapácsot, majd lement a mólóhoz, ahol kisegítette szülőjét a vízből. Az kérdezni akarta, hogy hol van a bátyja, de a véres kalapácsot látva csak elvigyorodott.
-Remek munka, picim. -megsimogatta lánya fejét. -Ketten is elegek vagyunk a város kifosztásához.
De a következő másodpercben lecsukta szemeit és összeesett...

Dumpling

A nap felkelőben volt a horizonton. De ennek nem volt jelentősége Lidérclápon. Sötét és borús volt, mint mindig. Hullák szaga bűzlött az üres és kihalt faluban. Az elkeseredettség és nyomorúság szinte tapintható volt. Ám egyeseket ez nem érdekelt. Egy lány most is az üres utcákon sétált végig. Hosszú szőke haja volt, mely a két sárga szeme egyikét letakarta. Bőre kissé piszkos és ápolatlan volt. Egy kék, nagy gallérú kabátot viselt, mely ki volt rajta gombolva, alatta pedig szinte semmit sem viselt. Csak egy ruhadarabot csavart körül mellkasán, hogy ha esetleg szél kapja le, vagy valami egyéb baj éri a kabátot, ne tárjon fel semmi olyat, amit nem kéne. Bő vörös nadrágot viselt és kék csizmát. Feje fölött egy apróbb glória lebegett. Ahogy az elöntött farmhoz ért, kétségbeesett kiáltásokra lett figyelmes. Odaszaladt egy kúthoz, az hang általa vélt eredetéhez. Lemászott és hamarosan kiráncigálta az összevert, fölső nélküli, mellkasán firkát viselő fiú gyermekét és ledobta a sárba, mire az felállt magától.
-Már megint mi történt veled? -kérdezte az anya, miközben a gyermek valamennyire letisztította magáról a mocskot.
-Szokásos. Gyenge vagyok és a banditák ezt nem nézik jó szemmel.
-Hjajj... Legyél nő, engemet se bántanak!
-Sokat nem segítene... Csak még hozzá meg is erőszakolnának. A nemváltoztató főzet meg elpárolgott, amikor szétégettem a Fairfax kastélyt. -de erre a fiú a szájához kapott.
-Szóval mégis te voltál? Szétégetted? -kíváncsiskodott az anyja. A fiú izzadni kezdett és megrázta a fejét.
-Nem én voltam! Megbotlott a nyelvem! -a nő odalépett fiához, végigsimította a hasát, majd a nadrágjába csúsztatta kezét. A fiú szemei kigubbadtak, még jobban verejtékezni kezdett, meg remegni.
-Anya, ebből baj lesz! -szólt remegő hangon.
-Mi baj lenne? Halhatatlan vagyok és te is... Ha megosztod esetleg velem azt a kis titkot, megjutalmazlak... -a fiú egyre idegesebb lett, majd aztán anyja rátapintott a lényegre, erre ijedtében előkapott egy tőrt és szülője szeme közé szúrta azt, mire az kiterült és lerántott a nadrágját is. A gyermek gyorsan felrángatta, de ekkor a formás anyuka ismét megszólalt.
-Szokatlan, de ha neked ez jön, be, akkor mehet... -erre fia üvöltve visszavetette magát a kútba. Anyja felkelt, kihúzta a tőrt, a helyén a lyukból csak egy heg maradt, majd fia után nézett. Sóhajtott egyet, majd elsétált. A banditakirálynő hamarosan visszaért az egész régió egyetlen (számára) biztonságos területére, az Ő által alapított banditatáborba. Mindenfelé kisebb sátrak voltak, tábortüzek égtek, körülötte a harcosok beszélték el egymásnak legutóbbi fosztogatásukat. Néhol kártyáztak, vagy aranyat számláltak. A sok kegyetlen bandita között elsétáló, viszonylag hiányos öltözékű nő szinte világított, mindenki a közelében rászegezte a tekintetét. Fölizgatta fantáziájukat, de tudták, hogyha bepróbálkoznának, valószínűleg legalább egy végtagot elveszítenének, vagy lángra kapnának szó szerint. Hamarosan a legnagyobb, a tábor közepében lévő sátorban eltűnt a kíváncsi szemek elől. Odabent három férfi ült egy térképasztal körül, hátukon fegyver, de már komolyabb páncélzatuk volt, mint a kinti törvényen kívülieknek.
-Késtél. -szólalt meg az legöregebb közülük. Hosszú fehér szakálla volt, de hajban nem bővelkedett
-Dolgom akadt... -válaszolt a nő. -De találtam valamit.
-Mit? -kíváncsiskodott a legfiatalabb, akinek rövid barna haja volt.
-Egy követ. -azzal kirakott a zsebéből egy fekete kavicsot az asztalra. Bár első látásra nem tűnt különösnek, a harcosok érezték benne a pulzáló erőt. Mindenki ámulva nézett, majd a harmadik, hosszú fekete hajú, bajszos és monoklis férfi kapta kezébe és átnézte.
-Elképesztő. -szólalt meg. -Egy ilyen apró darabban is ekkora erő... Ezzel akár...
-Igen. Az árnybírákat is elpusztíthatjuk, ha még többet és nagyobbat találunk. És akkor feléleszthetjük Tölgyvölgyet!
-Hol találtad? -kérdezte az idős.
-Lugaskőn jártam, amikor... -de a fehérnép nem fejezte be a mondatát. Szeme hirtelen élettelen lett, mint egy játék babáé, majd megimbolygott és ráesett a térképasztalra...

2. rész: Az összeolvadt világok

Theresa:
A hatalmas, magányos toronyban az öreg jósnő a könyves polcot böngészte. Valamit keresett. Ám ekkor megfájdult borzasztóan a feje. Az emlékei megváltoztak. Mintha az az egy hős, hirtelen három lett volna. Egyszerre volt jó, gonosz és kapzsi. Albion által ünnepelt személy volt, de ugyanakkor mindenki által rettegett mészáros. A toronyban egyszerre választotta a pénzt, a családot és az áldozatot. Mintha három agya lett volna. Nem bírta tovább és összeesett ájultan.

King:
A hős az ágyon ébredt. Még a fogadóban volt. Az ágyától nem messze Ron és a szőke lány állt.
-Fölébredt! -szólalt meg a csapos, látván barátja nyitott szemeit.
-Darla, mit keresel itt? -kérdezte King, látván hogy a lány is itt van.
-Még láttam, hogy összeesel, visszajöttem gyorsan... Itt akartam lenni a halálodnál.
-Halhatatlan vagyok...
-Tudom... -a lány szégyenlősen elfordította tekintetét. A hős fölült az ágyon.
-Vissza kell mennem Lugaskőre. Keresek másik ügyfelet.
-Szerintem pihenned kéne még kicsit... -tanácsolta barátja, de King ignorálta. Kiment az előtérbe, ám valaki megszólította.
-Hékás! Maga mikor bérelt ki szobát? -egy másik csapos volt.
-Csak rosszul lettem és hátul lefektetett a kollégája, nem használtam sokáig.
-Nem láttam magát bejönni és nincs is kollégám!
Hamarosan előjött az ,,eredeti" kocsmáros. Meglepetten tapasztalta, hogy valaki betöltötte a helyét a pult mögött.
-Maga mit csinál itt, mikor engedtem a pult mögé?
-Itt dolgozom! Maga mikor vett ki hátul szobát?
-Én dolgozom itt egyedül! -a további beszélgetést a férfi nem hallotta, mivel távozott az ajtón. Szétnézett a faluban, szinte mindenhol emberek veszekedtek, egy ház ajtaján épp kilöktek valakit.
-Itt én lakom! Tűnj el innen! -kiáltotta az elkövető, majd bezárta magát az épületbe. King-et egyre inkább érdekelte, hogy mi történik. Úgy gondolta ha visszamegy Lugaskőre, talán rájöhet. El is indult. Rengeteg időn keresztül csak ballagott, az út mellett néhány bandita verekedett, nem ismerték fel egymást, azt hitték kém a másik. Aztán egy romhoz ért hősünk, minek kapuja fölé nézett. Egy vízöpő volt ott. Egy egész vízköpő.
-Lehetetlen... Hiszen már mindet széttörtem! -szólt magában, majd futni kezdett. Hamarosan viszonylagosan rövid távolságokat kezdett el teleportálni, mígnem a Lugas-tó környékére ért. Itt aztán kicsit lelassított. Egy fura csapatba botlott. Három páncélozott katona és egy nyitott kabátú, szinte félmeztelen nőszemély...

Dumpling:
A nő hamarosan kinyitotta szemeit. Föltápászkodott az asztalról, kicsit még szédelgett, de megállt a lábain. Hadvezérei ijedten néztek rá.
-Jól vagy? -kérdezte a legfiatalabb.
-Persze... -válaszolt a fehérnép.
-Szóval, hol is találtad azt a követ?
-Lugaskőn jártam, mikor az égen láttam fényesen elrepülni. Olyan volt mint egy hullócsillag, csak sokkal nagyobb. Végül Lugas-tó környékén ért földet. Mindössze ez volt ott.
-Nézzük meg. -szólalt meg a monoklis, majd fel is állt.
-Várj! A főnök... -állította meg a fiatal, de időközben a lány a kijárat felé fordult és az öreg is felkelt.
-Nincs szükségem az aggodalmadra. Nem most először estem le a lábamról és nem is utoljára. -mondta szemrehányóan az ifjoncnak a királynő, majd intett a szolgáknak, hogy kövessék. Kiléptek a pavilonból, majd a kijárat felé vették az irányt, a tömegen keresztül. Kinyitották a kaput, mire a túloldalról egy bőrig ázott fiatalember sétált be. A bajszos és a rövid hajú gúnyosan elmosolyodtak, az öreg csak szemrehányóan nézett a fiúra, aki besétált mellettük, kissé idegesen figyelve az anyját, majd elhagyva őket berohant a tömegbe. A kis csapat kilépett, majd megkezdte a láp átszelését. Eseménytelen séta volt, az összes mocsárban lakó szörnyeteg jól ismerte, és félte szagukat, így bölcsen meghúzódtak a föld alatt. A négyes egy bő fél óra után egy kriptához ért.
-Már innen érezni Vérkőt. -jegyezte meg undorodva a középkorú, de végül követte a többieket az apró építménybe, ahol aztán egy titkos folyosó végigjárásába kezdtek bele. 1 órája járták a nyílegyenes koromsötét átjárót, mikor végre egy ajtóba botlottak. A nő rátette mindkét szárnyra a kezeit, majd egy finomnak látszó lökést csinált rajtuk, mire kitárultak és mögülük fény ömlött be. Mindenki hirtelen megvakult, de hamarosan kezdtek hozzászokni az új viszonyokhoz. Föllépkedtek a régi megrepedezett lépcsőkön, majd eléjük tárult a nem éppen bizalomgerjesztő kikötőváros. Lesétáltak a dombról, majd végig a rakparton, a sok bajkeverő között. Néhányan utánanéztek a lánynak, de ennél komolyabbat nem mertek tenni, ők is tudták az etikettet. Egy asztal mögött üldögélő hajóskapitányhoz érkeztek, majd az egyikük elővett egy zsák aranyat és letette elé az asztalra.
-A Lugaskövi kikötőbe vigyen. -közölte vele szándékát a fehérnép, mire a kapitány kinyitotta kicsit a zsákot, belenézett, majd elvigyorodott.
-Kövessenek. -azzal felsétált a hajóra, a négy elit harcos utána. A hajó a szükséges előkészületek után végül útnak indult. Lassan mozgott együtt a hullámokkal, lomhán haladt előre. Már két órája szelték a tengert, de a kikötő még mindig látható volt. A szőke hajú nő odament a kapitányhoz.
-Pontosan mennyi idő alatt fogjuk elérni Lugaskőt? -kérdezte meg.
-Még 3 hét talán. Ha viharos lesz a tenger 4 is lehet.
-Mi lenne, ha ebből 3 órát csinálnék?
-Ne vicceljen. Ez lehetetlen.
-Fogadjunk? -azzal a szolgái felé fordult. -Gyertek ide és alkossunk kört! ...Jó, most fogjuk meg egymás kezét. Mindenki vezesse belém a varázserejét! -hamarosan a bandita körül a levegő láthatóan megkékült. Remegni kezdett, majd eleresztette társai kezeit és a hajóra tette. A következő pillanatban a kék aura eltűnt. A hajó hirtelen felgyorsult.
-Az istenit! -kiáltott ijedten a tengerek veteránja, miközben megkapaszkodott a kormányban. 1 óra múlva eltűnt Vérkő. Újabb óra múlva pedig a messzeségben egy város kezdett láthatóvá válni. Kis idő múlva Lugaskő kikötőjében voltak. Bár a hajó már megállt, az öreg még mindig rémülten markolta a kormány kereket, mintha az élete függene tőle. A négyes leszállt, majd felsétált a főtérre és a hídon keresztül a város falain kívülre távozott. Könnyed gyaloglás után letértek az útról és egy lyuk előtt álltak meg.
-Ide csapódott be. -mutatott rá a lyukra a királynő. A szakállas behunyta a szemét, majd az ég felé fordította a fejét.
-Még érzek néhány apró szemcsét a levegőben. Egy vonalat alkotnak, amiből kirajzolódik az útvonal. -szólalt meg. A bajszos leült a földre.
-Remek. Akkor kezdjük is meg a keresését.
-Hogyan? -kérdezte meg a legfiatalabb tag. A középkorú homlokát kezébe temette, majd sóhajtott egyet. Az öreg a tudatlan felé fordult.
-Meg fogjuk vágni az ujjunkat, majd a vérző sebeket összeillesztjük. Aztán a seben keresztül a hegyére vezetjük az összes energiánkat. Össze fognak gyúródni, egy szellemi madárrá, ami mi vagyunk és érzékeljük merre megy. Így visszakövetjük a részecskéket egyenesen az eredetig.
A fiatal bólintott egyet, ezután az öreg előkapott egy kést és megvágta az ujját, majd ugyanezt csinálta a bajszos és az újonc is. Leültek a földre és összedugták a sebeket. Lecsukódtak szemeik, a körülöttük lévő füvön egy apró szellő söpört végig. A nő csak várakozott, amikor meglátott egy alakot sétálni az úton.
-Nocsak, egy gyanútlan kalandor... Tökéletes célpont. -mondta félhangosan, majd futásnak eredt. Elővette a pisztolyát és leakarta teríteni a termetes férfit, de az egyszerűen ellépett útjából. Az útonálló egy bukfenccel újra lábra került, majd felkelt és a fegyvert az áldozatára fogta.
-Pénzt vagy életet! -kiáltotta fenyegetően, de erre a szakállas csak kissé lejjebb húzta a szemére a varázslókalapot a fején.
-Egy harcosnak nem szabadna ilyen lengén öltözködnie. -szólt mély hangján, majd csak egy kis villanás látszódott a két harcos közt a levegőben és a nő kebleit takaró ruhadarab kettéugrott, ám a támadó még időben összehúzta a kabátját.
-Mégis hogy...?! -csodálkozott a nőszemély, ám ekkor az ellenfél eltűnt szemei elől és csak egy lépést hallott a háta mögött. -Időlassítás?! -utánanézett a kalandornak, de az már többszáz méterre járt. Lugaskő felé ment. A banditakirálynő gondolataiba merült.
,,Hogy tudja ilyen profin használni a mágiát?! Csak a hősi vérrel rendelkezők tudják ilyen szinten művelni. Ha eddig is itt lett volna Albion-ban, akkor megérezhettem volna az erejét. Talán a hegyeken túlról származik. De a ruhái Albion-iak. Legjobb lesz, ha utánajárok...” Azzal utánarohant az előbbi kalandornak.

Desperado:
A gyilkos lassan kinyitotta szemeit. Lánya éppen háttal állt neki és a rúnakalapácsot fényezte. Fölkelt a földről. Egyből feltűnt neki az első gond. A Lugas-híd.
-Hogy...?! -lepődött meg, mire a lánya hirtelen megpördült és elakarta törni pár bordáját a kalapácsával, de anyja sikeresen hárított. -Enyje! Csak nem megakarod ölni édesanyád?
Az ördögfióka leeresztette a kalapácsot. De csak azért, hogy utána egy nagyobb ütéssel a falnak vágja szülőjét. Ezután elrakta a nehéz fegyvert, Desperado pedig vigyorogva felkelt.
-Látod, ezért fogsz sokkal többre menni, mint a bátyád. -ezután felsétált a lépcsőn a főtérre, a kicsi utána ment. Újabb meglepetés érte őket. Emberek sétáltak az utcán. Zavartalanul, boldogan, napi rutinjukat végezve.
-Itt mi a fészkes fene történt?! -tört ki a bűnözőből, de válasz nem volt kérdésére. Ekkor lekapta a hátáról a kardját. -Sebaj. Legalább többet tudok lemészárolni. -Ám ekkor egy őr belépett elé.
-Asszonyom, kérem rakja el a fegyverét, egy város közepén van! -kérlelte a hölgyeményt. Annak válasza egy ördögi vigyor volt, majd egy mély vágást csinált a tüdején, amitől hörögve összerogyott. Minden polgár megállt, feléjük fordult. Dermedten álltak, majd mikor az első három ember fejetlenül esett össze, felismerték a helyzetet és rémülten menekülni kezdtek. A hídon keresztül akarták elhagyni a várost, de ekkor Abbie eléjük pattant és egy ütéssel a folyóba zúdította a hidat velük együtt. Miután a még felszínen lévő romokon kiugrált a szárazföldre, anyja egy villámot lőtt a fuldokló szerencsétlenek közé, mire azok görcsös összerándulások közben elmerültek. Desperado elvetemült kacagásba kezdett, ám hirtelen egy golyó keresztülszálguldott a fején. Látszólag holtan belehullott a vízbe, majd néhány volt az Ő testén is átszaladt. Nem mozdult.
-Ne színlelj. Tudom, hogy még élsz! -szólalt meg a férfi a híd túloldalán, majd ráugrott a romokra. Egy erőhullám valóban a falba nyomta, közvetlenül ezután a nő felé repült, karddal előre, de mikor elég közel ért, a szakállas kirúgta a kezéből a fegyvert, majd a továbbra is felé közeledő nőt megfogta és áramot vezetett belé. Ellenfele arcát közelebbről szemügyre véve vette észre a Pengék kultuszának tetoválását a jobb szeme alatt.
-Micsoda?! -a meglepetés megállította egy percre a harcost, ami pont elég idő volt a másiknak, hogy egy tűzgolyót lőjön az arcába. A varázskalap lángra kapott, King felismerhetetlenségig összeégett arccal belezuhant a vízbe. Desperado elrúgaszkodott a falról és visszajutott a romokra, ahol megtalálta a kardját egy kőbe beleszúródva. Felvette, de egy másik kard kettőbe törte a kovácsmunkát. Egy időben ismét elektromos érte.
-A Daichi?! -ismerte fel a legendás pengét a sötét hölgyemény, ezután ugyan az a kard egy méretes vágást ejtett a gyomorszáján, mire öklendezve összeesett. A másik hős fejéről leégett a haj és a szakáll, arca hegekkel telített volt.
-Remek, most miattad mehetek megint fodrászhoz... Remélem őt nem ölted meg. -lenézett a hullák vízen úszó rengetegére, de a borbély pont a sziget mellett úszott el. -Báhh... Ez az én szerencsém. -azzal leült egy sziklára, elővett egy fiolát és meghúzta, mire a hegek eltűntek az arcáról. Az ördögi asszony eközben a földön vérezve nyőgdécselt, próbált felkelni, de meglepően gyenge volt.
-Ne erőlködj, akit a Daichi feldarabol, az egyhamar nem kel fel. -szólt unott hangon a szenvedőnek, ám ezután rájött, hogy hiba volt leülni. Egy kalapács szétzúzta a fejét, amitől holtan elborult és a vízbe gurult. Abbey földet ért. De mellette valaki más is. Érezte, hogy valamit a fejéhez nyomnak.
-Dobd el a kalapácsot, kislány. Nem akarlak megölni. -hallatszódott egy női hang a háta mögül. Habozás nélkül megfordult és csapott egyet a kalapácsával, de az illető hátrébb ugrott. A kislány előre lépett és ismét csapni akart, de a kezébe nyilaló fájdalom miatt elejtette a hatalmas fegyvert. Egy lyuk volt a kézfején. A szőke nő kezében a pisztoly füstölgött.
-Mondtam, hogy dobd el! -ismételte magát. A torz leány dühösen üvöltött egyet, majd ököllel akart nekimenni a lövésznek, de az a lábaiba lőtt, mire elesett. Mászott egy kicsit a földön, de elájult. A következő pillanatban a hölgyemény leguggolt, feje fölött egy szikrázó tenyér haladt el. Desperado talpon volt, ám az új ellenfele az állához nyomta pisztolyát és meghúzta a ravaszt. A golyó keresztül ment a fején és ismét padlót fogott. Mielőtt elsötétült volna előtte a világ, még felismerte a legendás pisztolyt a nőszerkezet kezében. A Vörös Sárkány...

Folytatása következik...

Nos ezek lennének azok. Remélem tetszett, de ha nem, az sem baj. Ugyanis itt a vége. Pontosabban, újrakezdem. A harmadik epizód körül-belül negyedénél két párhuzamos dimenzióból hős között dialógust kellett írnom és amikor összevesztek, rájöttem, hogy ez rohadt nagy f*szság. Ebből egyszerűen nem kerekedhet ki épkézláb történet, vagyis, nincs meg hozzá az írói képességem. Így úgy döntöttem, hogy újratervezem az egészet, hasonló/ugyanoazzal a szereplőkkel, csak most nincs semmilyen dimenzionális mütymütyür. És itt jöttök ti a képbe: Szerintetek valóban újra kéne kezdenem, vagy csak feküdjek rajta egy kicsit, hátha eszembe jut valami élvezhető megoldás?