Prológus

                A férfi a falu egyik utcáján sétált. Minden lépésénél csizmája mély nyomot hagyott a sárban, melyet vér szennyezett. Fegyverét leengedve a kezében tartotta. Amerre csak ment, holtak szegélyezték az útját. Senkit nem kímélt meg, se férfit, se nőt, még a gyerekeket sem. A házak ablakai, mint megannyi vádló szem, mind rá szegeződtek, ő azonban nem törődött velük. Az utca végén megállt, fejét a magasba emelte, behunyta a szemét és figyelt. Még páran életben voltak: kiabálásuk és könyörgésük, sikolyuk és hörgésük mint nyomorultak kórusa hatolt a fülébe. Kinyitotta a szemét. A holtak bűze émelyítő volt, azonban nagyot szippantott belőle, emlékeztetve magát, hogy ez még nem fejeződött be. De nemsokára vége lesz.

Elégedettség járta át, ám tudta, ez még csak a kezdet: tervének fogaskerekei már a helyükön voltak; a gépezet készen várta, hogy beindítsák. A mai mészárlás indítja az eseményeket,és  ez az apró kis elem fogja azokat dolgokat beindítani, melyek, ha minden jól megy, megrengetik majd a világot. Márpedig minden jól fog menni. Hibának nincs helye. Felnézett az égre. A napot fekete felhők takarták el, mintha meg akarták volna akadályozni abban, hogy lássa, mi történik alatta.

Elmélkedésében lábak dobogása zavarta meg. Észlelve, hogy merről jön, balra fordította a fejét. Egy menekülő nő tartott felé, nyomában két goblinnal. Mikor a nő meglátta, arcán remény sugárzott szét. A goblinok azonban utolérték. Az egyik a lába felé kapott. Mozdulata sikeres volt: áldozata elesett. Felkiáltani azonban nem maradt ideje: a másik kardja rögtön a torka felé kapott, elvágva azt, őt is többszáz társának sorsára juttatva. A két szörnyfajzat már épp megfordult volna, azonban az ember intett egyet nekik. Ők azon nyomban oda is mentek.

- Hányan vannak még? – kérdezte olyan hangnemben, mintha csak az időjárásról folytattak volna könnyed vitát.

A bal oldali válaszolt neki: – Már nagyon kevesen. Nemsokára az összes meghal.

A férfi nem felelt azonnal, de nem látszott a goblinokon, hogy ez zavarná őket. Továbbra is őt nézték, teljesen mozdulatlanul. Még csak nem is pislogtak. Nemsokára meg is kapták a választ:

- Nagyszerű. Remélem, nem kell senkit emlékeztetnem rá, hogy ha minddel végeztetek, még egyszer ellenőrizzétek le a holttesteket. Nem maradhat túlélő. Semmilyen formában.

A két katona bólintással nyugtázta a parancsot, és elmentek. Addig nézte őket, míg el nem tűntek a szeme elől. El kellett ismernie, roppant hatékonyan végezték a dolgukat. Egyszer sem kérdeztek vissza, nem kérdőjeleztek meg semmit. Ha valamit elrendelt, azt ők szó nélkül megcsinálták.

Most is alapos munkát végeztek. Már az összes kiáltás elhalt, és átadta a helyét a magányosan süvítő szélnek, mely hiába szaladt végig az utcákon, nem talált senkit. Az egyik goblin végül odament a magányosan álló emberhez, és értesítette:

- Készen vagyunk. Ellenőriztünk mindent. Senki sem maradt életben.

A válasz ezúttal rögtön érkezett:

- Akkor már csak egy dolog van hátra. Igazam van?

A harcos egy bólintással jelzett. Csupasz, teljesen fekete szemében nem látszott semmiféle érzelem. Egyszer csak a teste vadul megremegett, úgy, mikor egy erőteljes, jeges borzongás fut végig valaki hátán. A férfi hirtelen mozdult, mintha csak erre várt volna. Pengéje áthatolt húson és csonton, és a goblin hátából meredezett ki. A többiek teljesen szenvtelenül nézték végig az eseményt. Mikor kihúzta a kardot, a vér vörösen csillogott rajta. A test eldőlt. A férfi odament a többiekhez is, és megszólalt.

- Elvégeztük a feladatot. Itt nincs már több dolgunk. Indulás.

Mikor elindult, a fekete felhőkből egyszercsak eleredt az eső. A férfi arcán elégedett mosoly terült szét.