"PC IS STRONG" - olvashattuk a Rock, Paper, Shotgun oldalán márciusban, a bejegyzést pedig a fenti idézet zárta. Angolul nem értő sorstársaink kedvéért nagyjából lefordítom. "Legközelebb, mikor valaki azt mondja neked, a PC gaming hanyatlik - nos, tedd, amit eddig is tettél - töröld őket a barátaid listájáról, húzd ki a nevüket a karácsonyi képeslaplistáról, és tedd fel őket a Szarlistádra."
A cikkben azt is olvashatjuk, hogy a számítógépes játékok piaca 20%-al növekedik évente, ám erről sokkal inkább Mark Twain gondolatai jutottak eszembe: "A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika.” Ez a növekedés ugyanis valóban fantasztikus sikertörténetnek hangzik, ám összességében jobb, ha tisztázzuk, hogy az összes játékeladásnak még így is körülbelül 19%-át teszik ki a PC-s értékesítések, azaz 2008-as statisztikákhoz képest (amikor ez az arány nagyjából 14% volt) összesen további 6%-ot sikerült kiharapnia a teljes játékiparból a PC-s piacnak. Természetesen ezek csak becslések, hiszen a piackutatást végző cégek sem juthattak hozzá minden adathoz; hogy mást ne mondjak a Valve nem volt hajlandó kiadni a Steam eladási adatait.
Azzal azonban szintén érdemes tisztában lenni, hogy a tavalyi évben a Blizzard robbantott a StarCraft II-vel és a World of Warcraft új kiegjével, a Cataclysm-mel, amik, szinte biztosra veszem, hogy brutálisan megdobták az eladások számát. E magabiztos kijelentés mögött az az elgondolás húzódik, hogy ezek a játékok erősen támaszkodnak a Battle.net hálózatára, így kénytelen-kelletlen meg kellett őket vásárolnia annak, aki teljes fényükben akarta őket élvezni.
"Nem jön PC-re a Ghost Recon: Future Soldier", ezt pedig néhány órája olvashattuk, itt, a GK hasábjain. A hírre természetesen azonnal zuhanórepülésben érkeztek a magukat nyilván a PC felkent védelmezőinek tekintő felhasználók, olyan, angol úriembereket is megszégyenítően elegáns kommentekkel, mint "baszódjanak meg a rohadékok", és ehhez hasonló, megdöbbentően magasröptű gondolatokkal. Pedig, ha kicsit közelebbről megnézzük a helyzetet, inkább el kéne gondolkodni a dolgon, ahelyett, hogy a törzsfejlődés korábbi szakaszában megrekedt, homo seggfejicus módjára mindenféle alpári dolgokat kommentelünk egy hírhez.
A szoftver a Ubisoft munkájának eredményeként és annak gondozásában lát majd napvilágot, márpedig ők már játszottak be hasonló dolgokat (kijelentették, hogy márpedig ez meg az csak konzolra jön), csak hogy aztán mégis csak kidobják a portékájukat PC-re is. Egyrészt. De tegyük fel, hogy nem jön ki PC-re - vajon miért nem?
Megnézve a 2010-es eladási statisztikákat, látható, hogy a PC-s eladások (erősödés ide, sikerjátékok oda) még mindig jóval elmaradnak a konzolos értékesítések mögött. Szóval, mielőtt mindenféle kapitális marhaságot kommentelnénk be mindenhova, gondoljuk át szépen, hogy ha egy fejlesztőnek (teszem fel) két platformra van pénze elkészíteni a játékot, miért választaná a PC-t? Így elgondolkodva fel lehetne sorolni egy két (támadható) érvet, de lássuk be: kifizetődőbb konzolra fejleszteni, ha csak azt vesszük figyelembe (majd ezt a tagmondatot olvassátok el azért mégegyszer, mielőtt kommenteltek: "ha csak azt vesszük figyelembe"), hogy honnan várható a legtöbb értékesítés.
Mert hát, függetlenül attól, mit gondolnak páran, a konzolokon (ha nem is elenyésző, de) egyáltalán nincs akkora kalóztevékenység, mint PC-n. Az ok egyszerű: ahhoz, hogy egy konzolon tört játék fusson, a tulajdonosnak kockáztatnia kell, mert ha módosít(tat)ja a gépét, elveszti a garanciát (bár sokan hirdetik magukat azzal, hogy a módosítás [flashelés] után ők maguk vállalnak pár hónap jótállást, de ne vicceljünk már). Ráadásul, ha jól tudom, minden firmware frissítésnél újra kell flashelni a gépet.
Ezen túlmenően, ha valaki nem tudja saját maga elvégezni ezt a műveletet, akkor bizony komoly mennyiségű zöldhasút is le kell tennie érte - legtöbbször valami garázs-szaki kezébe, aki égre-földre esküszik, hogy nem ront el semmit. Nagyon. Vagyis lehet. De ha valami hiba becsúszik, majd kijavítja. Isten uccse'. Ha PC-n is a garancia (sőt, akár a teljes konfig) elvesztésének megkockáztatása kellene a tört játékok futtatásához, azt hiszem, belátható, hogy záros határidőn belül csökkenne a tengeri zsiványok aktivitása.
Márpedig lássuk be, a fejlesztők mégis csak emberek, miért ne választanák azt a piacot, ahol nagyobb valószínűséggel veszik majd a terméküket? Miért várjuk el valakitől, hogy a két szép szemünkért készítsenek kedvenc platformunkra játékokat? A programozóknak ez is csak egy munka, amiből kenyeret kell tenniük a család asztalára. Na jó, azért biztos vagyok benne, hogy a fejlesztő teamek alkalmazottai között sokkal gyakoribbak a "milyen márkájú legyen a fiam kocsija, ami a 3. verda a családban" jellegű problémák, mint a "mit fogunk enni jövő hónapban, ha nem veszik a játékunkat" csoportba tartozók, de a tény az tény: aki szórakoztatási céllal készít szoftvert, az is keresni akar rajta, és kik vagyunk mi, hogy ezt a szemükre vessük? Aki ezt nem képes megérteni, az menjen el szépen, dolgozzon egy ideig az építőiparban - majd meglátjuk, milyen képet vág, mikor verejtékes munkájáért cserébe elfelejtik kifizetni neki a túlóra pénzeket, lenyelik a beígért prémiumokat, "véletlenül" nem utalják el a fizetések felét, és így tovább, röviden: valahogy soha nem annyi fog bejönni, amennyit a "jómunkásember" tervez. Egy idő után csak megunja az ember, nem igaz?
Ugyanakkor a kalózkodás kapcsán beugrott egy érdekes gondolat. Vajon nem lehet, hogy ez tartja életben a PC-t, mint játékplatformot? Rengeteg olyan embert ismerek, aki úgy van vele, hogy hónapokig/évekig tört játékokkal játszik, majd, ha nagyon nagyon tetszett neki egy csapat addigi munkája, megvásárolja (hosszú ideig tartó ingyenélés után) az egyik szoftverüket, mondván "támogatom őket". De vajon ezek a játékosok, ezek a vásárlók akkor is PC-n játszanának, ha annyi kockázattal és áldozattal járna az illegális másolatok használata? Akkor is ennyi PC aktivista lenne, ha ugyanúgy szinte mindenkinek fizetnie kéne a játékokért, sőt, ismerve a PC-s trendeket, ezen felül még évente komoly pénzeket kéne beleölni a vas renoválásába? Hol tartana a PC kalózok nélkül? Érdekes dilemmák...
m2n-x plus-os alalpal, geforce 9600-Gt-s 512megás videó kari, 2-giga 800MHz-s ram. (azóta már vett még 2-ő gigát is, kb 7000-ért) Amd 4200+os proci, 320-as vinyó. nem kell egy atomerőmű, hogy még a mai gépeken is fusasanak a játékok.
Nem is tudom. Ahogy nézem, nem ugrott egymásnak senki. Nem mondtam ítéletet egyik platform fölött sem, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy ha valaki később magára venné esetleg azt a "törzsfejlődéses" dolgot, nos, azt arra bátorítsam, hogy keressen meg levélben, ha úgy érzi, nem volt jogos.
Konszenzus viszont sajnos nem jöhet létre konfliktus nélkül. Én sokkal jobban szeretnék egy olyan világot, ahol nem attól kéne félnem, hogy elindul-e a flame-elés (mondjuk most is úgy vagyok vele, hogy "kit izgat") egy ilyen post után, hanem kulturáltan lehetne beszélgetni és véleményeket ütköztetni bármilyen, netes fórumon - akár a piackutatási felmérésekről, akár a kalózkodásról legyen szó.
Végezetül, ha a "trollszagú" bejegyzésemmel csak annyit értem el, hogy született itt két, példaértékűen szofisztikált komment, amik már-már ellensúlyozzák azokat a tanyasi stílusban, bunkón megfogalmazott véleménynyilvánításokat, amiket egyesek odaböfögtek a fent említett hírhez - már megérte. Zárassatok érte troll-rezervátumba! :D
Amíg nincs kollektív tudat addig úgysem lesz egyetértés (amilyenek vagyunk, talán még akkor sem lenne :) és nem lesz megoldása az általad is felvetett problémának ! :)))
Akinek persze leginkabb csak jatekra kell es nincsen penze evenkent kb. 80 ezer Ft-os fejleszgetesekre, nincsen turelme program frissitesekre, az meg maradjon a konzoloknal, en azt is megertem. ;-)
Igen, valóban, ott a Steam, illetve az egyéb, elektronikus értékesítési csatornák - sajnos azonban, mint írtam, a Valve nem bocsájtotta a piackutatást végző cégek rendelkezésére az eladási adatokat, így kénytelenek voltak egy kövéret tippelni. :\ Sajnos. Ugyanakkor kizártnak tartom, hogy a Steam önmagában elég lenne ahhoz, hogy megfordítsa az eladási statisztikákat. De sajnos, mivel Valve-ék nem mondanak semmit, marad a találgatás.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.