Megint nosztalgiázom... Előkaptam a kis gyüjteményemből az egyik régi kedvencem, a Fahrenheit-et.
Megint azt érzem, mint amikor először kalandoztam vele. Izgulok, figyelek a történetre, az aláfestő muzsika szinte elvarázsol. Képi világát nem minősíteném, hisz természetes, hogy nem lehet a mai programokhoz hasonlítani. DE! Lenyügöz az egésze, az amilyen, ahogy magával ragad.
Csak én keveslem a hasonló alkotásokat? Válogatós lennék ennyire?
Emlékszem, amikor a Longest Journey világra jött, s több napon át, esténként meló után még a fáradtságot is elfeledtette velem, annyira beleéltem magam, és játszani akartam, játszani, játszani, tovább haladni, megtudni, mi miért történik, mi fog következni a későbbiekben.
Végigjátszása után kölcsön adtam a lakótársamnak, aki ezt követően "eltünt" az életemből egy időre...néha néha előbukkanva, hogy "ott tartok, hogy..." és olyan beleéléssel mesélte, mint aki elfelejtette, hogy ismerem a helyzetet, de mosolyogtam rajta, mert ugyanazt éltem át én is.
Volt néhány, ezekhez hasonló hatású játékok az életemben, de kevés. Egyszerűen kevés. Sokszor azon kapom magam, hogy az ilyen érzéseket kiváltó játkokat keresem. Játszom valamivel, és rájövök, hogy ez megint csak nem olyan.
Volt meseszerű Ico, Shadow of the Colossus és Okami. Volt Project Zero, ami rendesen megparáztatott, mint azóta egy horror sem. Néhány grandiózis Végtelen Fantázia, Suikoden III. Külön szívügyeim a Beyond Good & Evil, Jak and Daxter ELSŐ része, mielőtt még "darkossá" tették.
Ha belegondolok, hogy mennyi és mennyi játék volt és van a piacon, nem kevés ez, amiket felsoroltam?
Hazudnék, ha azt mondanám, nem szerettem a Halo sorozatot, Mass Effect-et, High Life-ot, vagy akár a napokban végigjátszott Dragon Age-t. Talán ide tudnék még sorolni néhány címet, de ez kevés! Nagyon kevés!
Talán tényleg bennem van a hiba, sokat várok a kezeim közé kerülendő alkotásoktól. A legtöbb esetben nem hagynak nyomot bennem. Végigtolom, kiveszem a gépből, és semmi különös érzéssel teszem be a következőt. Ennyi.
Lehet nekem kéne kevesebbet játszanom? :)
Lehet a Silent Hill első felvonása azért hatott rám úgy, mint ahogy, mivel akkortájt nem volt semmi hasonló hangulatú játék. Volt a Resident Evil, de ő más, teljesen más.
Az rpg-k világába a FF X-zel csöppentem bele, és azóta is a kedvenc műfajom. A VII. részt két éve, a fiókban tárolt PS One-nal ültem neki, és tagadhatatlanul ő tetszett legjobban. Minden téren!
A Silent Hillekhez annyi, hogy én a 2-vel kezdtem, aztán a 4-et vittem, majd 3, 5 és csak utána az egyet ps emulátoron. Én bevallom, Silent Hill b*zi vagyok, többek közt ezért is tetszett nekem az ötödik rész is. Nem lett olyan jó, mint az első vagy második rész ez igaz, talán túl sokat áldoztak a harcra és kevesebbet a logikai feladványokra (és az érzelmekre). A hangulat sztem még mindig megmaradt, kcisit halványabb lett, de megmaradt és ez talán Akira Yamaokának és a zenéinek köszönhetőek. Sajnos a következő rész zenéit már nem ő fogja írni, kicsit kételkedem is benne, de ha már az 5. vagy 4. résznél egy kicsivel jobb lesz, akkor én már elégedett leszek.
Final Fantasyről meg nem tudok mit mondani, csak a 7. résszel játszottam emulátoron, a 13-hoz meg még nem volt szerencsém. De állítólag elég alapos angol tudás kell hozzá, úgyhogy lehet majd csak pár év múlva lesz meg.
Hogy keretes szerkezetű legyen a komment, elárulom neked: hogy ha egyszer majd elkezded az Alan Wake-et, az biztos, hogy nem teszed le amíg 1-1 fejezetet végig nem játszol belőle :D
A grafika nálam másodrendű. Lehet valami gyönyörű szép, holott nincs lelke.
Így jártam mostanság a Final Fantasy XIII-mal. Úgy jutottam el a második lemezig, hogy "Istenem, de gyönyörű", de érzelem mentesen. Adok még neki esélyt, talán a folytatásban lázba tud hozni.
Nier? Még nem is informálódtam róla, de majd utána nézek.
Számomra igen emlékezetes volt még a Bioshock is (bár egy idő után unalomba fullad sztem) illetve az a játék, ami Mo-n csak nekem jött be, a Nier :D
Sokan azt mondják, hogy bizarr sztori, igénytelen graf, unszimpatikus karakterek és élvezhetetlen játékmód, én mégis azt mondom, hogy a zene kitűnő, a sztori qrva jó japán alkotás, a karakterek szerethetők, a grafikát nem kell nézni a többitől meg el lehet tekinteni, hiszen annyira magával ragadja az embert, ha kicsit megpróbálja beleélni magát, ahogy azt csak kevés játéknál lehet érzékelni. Személy szerint talán az egyetlen játék, ami képes volt könnyt csalni a szemembe.
Tudod, számomra a virtuális világ is olyan, mint a valós. Egyszer, kétszer belekóstolsz a legfinomabb dologba, hisz ott van előtted, esélyt kapsz rá, aztán kívánod, akarod, de csak hébe hóba lebegtetik meg előtted, hogy itt van, most élvezd ki, mert egy jó ideig koplalni fogsz.
Én töredelmesen bevallom, hogy érzelmi változást nálam csak a Baldur's Gate 2 és a Clock Tower tudott okozni, mondjuk nem meglepő. Elég csonka vagyok ilyen téren. :)
Azt akarom ezekkel elmondani, hogy mennyire kihalt már a kedv ebből az iparból s mennyire a profit köré szerveződött minden. De ez a világ rendje. Amíg nem volt ennyire populáris a játékos-szcéna, addig a minőség volt mérvadó. Hogy egy egyszerű példával éljek: A kódexek a középkorban mind igényes kialakításúak voltak, a legszebb rajzokkal, lassú készültséggel, keveseknek. A nyomtatott könyv puritánabb kialakítású, gyorsabb készültséggel, sokaknak. :) S ez itt a lényeg.
Nem azzal van bajom valójában, hogy manapság kevés a kimagasló termék, hanem ez mindig is így volt. Évente (ha!) kb 3-4 ilyen kaliberű játék születik, akkor már össze teszem a két kezem. De vajon mennyi címet adnak ki összesen egy évben?
(Az ICO közel olyan katarzis élményt nyújtott számomra mint pl. az 'Édentől keletre' utolsó szava .)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.