Attaca

Attaca

Csillagok között (Interstellar) - kibeszélő

Link másolása
Megfogalmazódott bennem ezután a remek film után egy pár gondolat. Ez nem kritika, hanem SPOILER-es kibeszélő, Remélem, hogy többen láttátok a filmet, ha még nem, akkor ajánlom, hogy mindenképp moziban nézzétek meg.

Általában a filmekről, művészetről

Nem szeretem, ha egy regény, film, bármilyen alkotás kapcsán CSAK arról beszélgetünk, hogy az alkotó mit szeretett volna kifejezni. Szerintem a művészet ha csak azokra a gondolatokra korlátozodna, amit az alkotó szeretett volna, akkor jóval szegényebb lenne, ezért van a képzeletünk, a gondolataink, hogy használjuk. Ez nem belemagyarázás, hanem tovább gondolása egy alkotásnak, ennek megfelelően, minden gondolatra legyünk nyitottak, ami egy film kapcsán felmerül, még ha az kicist el is rugaszkodik az eredeti történettől.

A filmről:

Ez egy olyan alkotás számomra, amiben minden el lett találva, nekem 10/10. Érdekes a történet, kiváló a zene, nagyon jó a cselekmény, érdekesek a párbeszédek, jók a színészek, elgondolkodtat, az összhatás nagyon egyben van, a magam részéről, minden megvan benne, ami egy jó filmhez kell. Nekem a TOP 10-ben biztosan helyet kap, vannak jó filmek, de az én ízlésemnek ez jóval több, valahogy nagyon eltalálták Nolanék.

SPOILER mostantól, témakörökre bontva leírom, amik eszembe jutottak a film kapcsán.

Emberi kicsinyesség

Ez egy olyan motívum, ami többször nagyon hangsúlyos a filmben. Valahogy annyira hihető, annyira emberi, amikor Dr. Mann (Matt Damon) karakterér megismerve rádöbbenünk, hogy nem volt képes meghozni azt az áldozatot, amit kért azoktól az emberektől, akik vele együtt indultak felfedezni a bolygókat. Azt szeretnénk gondolni, hogy az emberiségért felelős elmék mentesek a kicsinyességtől, és képesek az emberiség érdekében áldozatot hozni, de úgy látszik ez is hiú ábránd. A legintelligensebb emberekben is ott van az önzés, a saját érdek előtérbe kerülése, a közösség helyett. Amikor Cooperrel verekednek a kihalt bolygón, az annyira visszaadja az emberre jellemző kicsinyességet, zseniális képsorok.

Megdöbbentő, hogy Dr. Mann nem akart ekkor sem szembenézni hazugságával, csak túlélni akart bármi áron, nem érdekelte már az emberiség sorsa, vagy legalábbis az csak másolagos volt neki. Mire képes a magány... Vagy nem csak a magány volt az oka? 

Tudás vs. egyszerű életmód

Ez egy olyan kérdés, amiben szerintem Nolanék állást foglaltak. A pszichológusnő az elején kifejti, hogy nincs szükség ma már mérnökökre, csak fölművelőkre. Nolan egyértelműen azt üzeni, hogy DE szükség van, nem véletlenül van vágy valakiban, hogy ne csak a földet túrja. Számomra ez nagyon elgondolkodtató kérdés, mert egyrészt a filmben nyilván ez az a tudás, ami megmenti a világot, másrészt meg lehet, hogy ez a tudás volt, ami bajba sodorta a világot. Ha megmaradtunk volna a földművelés szintjén, akkor boldogabbak lennénk ma? Nagyon szeretek új dolgokat tanulni, olvasni, de vajon a tudás boldogabbá tesz, és úgy egyáltalán előrébb viszi az emberiséget? Vagy a technikai fejlődés csak boldogtalanságot hoz, elidegenedést a természetes dolgoktól? Lehet rossz kérdés egy gamer oldalon :)

A filmben az egyik oldal Cooper fia, Tom, a másik oldal meg, maga Cooper, meg a lánya Murph, az állandó tudásvágyával :) Tom karaktere szerintem úgy van ábárzolva, mint ami negatív, pl. nem érdekli, hogy van-e megoldás a betegségre, elzárkozik a tudás elől, jóllehet Cooper természetesen szereti, elérzékenyül, amikor látja a fiát a saját gyermekével, de nyilván nincs olyan kapcsolat közöttük, mint a lányával. Talán az jön le a filmből, hogy szükség van ilyen emberekre is, hogy legyen étel, de ők nagyon kevesek a nagy problémák megoldásának szempontjából, ha csak ilyenek lennének akkor elveszne az emberiség.

Személyes véleményem az, hogy én jobban becsülöm azokat, akik például a földeken dolgoznak, nélkülük lehet nem lennem mit ennünk, erről egy kicsit elfeledkezünk szerintem.

Karrier és a család egyensúlya

Bár Coopernél nyilván ott van az emberiség jövője miatti aggodalom, de azért baromira utált a földeken dolgzoni. Ugyanakkor döntésénél szembesülnie kell azzal is, hogy többet esetleg nem látja a családját. A film tulajdonképpen a folyton dolgozó édesapa képét is jelképezi, aki soha nem látja a gyermekét. Mennyi elme volt már a történelem során, aki amiatt, hogy a munkájában többet tudjon alkotni, feláldozta életét, a családja sohasem látta szinte. Ez nekünk férfiaknak egy fontos kérdés az életünkben, mennyit áldozunk a munkánkra, mennyire fontos. 

Ez egy nagyon kemény döntés lehetett, mivel vannak gyermekeim abszolút megértem. Sokan ez érzelmi szálat túlzottnak, esetleg feleslegesnek érzik a filmben, de szerintem pont annyira van jelen, amennyire kell. Ha Spielberg csinálta volna, akkor szinte biztos, hogy giccses lett volna, de így szerintem nagyon kellettek a filmben a családi kötelékek. Brand monlógját is sokan túlzásnak értékelték a szeretetről, nekem abszolút kifejezte azt, amit egy nő képviselhet egy ilyen helyzetben, nem mindig az a jó út, ami az értelmünkkel logikusnak tűnik, persze én is azt a döntést hoztam volna meg. Attól, hogy ezek a családi kötelékek helyet kaptak a filmben (Cooper és lánya, Brand és az apja) szerintem csak gazdagabb lett a film, a karakterek még inkább hús-vér emberek voltak.

Scifi háttér

Nekem nagyon tetszettek azok a képek, amelyek az űrhajóról készültek, mikor minden zene nélkül siklott az űrben, akkor a moziban szerintem egy popcorn csámcsogást sem lehetett hallani :) Gyönyörű felvételek voltak, még a dokkolást is izgalommal éltem át, mintha én csináltam volna, nagyon el lett találva minden apró technikai részlet. A több dimenzió megjelenítése a filmben is egyedülálló szerintem a filmtörténetben. Láttam vitákat arról, hogy mi az ami lehetetlen, meg mi az ami nem, ehhez nem kívánok hozzászólni, mert nekem egy scifi film nem NATGEO.

Összegzés

Biztos több kérdést is felvet a film, ez a pár gondolat kezdésnek talán jó, az biztos, hogy olyan embereknek fog csak tetszeni, akik szeretnének elmerülni egy filmben, nem csak cinikusan kritizálni, összhatását tekintve szerintem egyedülálló film, lehet megnézem még egyszer moziban, eddig még soha nem néztem meg moziban kétszer filmet :)

Nektek milyen gondolatokat ébresztett, hogy tetszett?

27.
27.
sloth
#26: Na bazd, nem úgy értem lényegében magától kapta, tök mindegy kitől tudta meg az adatokat, az információ közvetítője saját maga (a jövőből). De ez lényegtelen csak megjegyeztem
26.
26.
Attaca
#24: Az üzeneteket, koordinátákat a robottól kapta. Ahogy írtad, ez viszont nem magyarázza meg honnan indult, csak ha az időre, mint nem lineáris tényezőre gondolunk...
25.
25.
sloth
#24: Napasztmek, fokalmaszás etyes

Ja és SPOILER
24.
24.
sloth
Ja, mármint nem erre gondoltam. Persze félreérthető volt a hozzászólásom, beismerem.
Igazából arra akartam célozni, hogy ott van a leegyszerűsített 4-ik dimenzióképletnél, ahonnan üzenni tud magának. Eddig érthető.
Üzenni is tud a múltbeli énnek, ami alapján megkezdődik a film cselekménysorozata. Igen ám, de az üzenetet közvetítő Cooper honnan kapta a koordinátákat, üzeneteket stb. (?) A párhuzamos idősíkok szerint valahonnan indulnia kellett, de mivel a két esemény egymás okozata, így megmagyarázhatatlan marad. Ezt nem értettem. Közben rájöttem, hogy a feketelyuknál elmagyarázott, felfoghatatlan téridőhajlítás okozta az idők ezen kapcsolatát. (bár mint már mondtam, ez - a idő dimenzióként való kezelése - alig elképzelhető, nagyon komplex elme kell a lebonyolításához, így talán nem véletlen, hogy nem megy a megértése)
23.
23.
Attaca
#6: Köszi, bocs erre kicsit későn írok.

Én is szinkronosan néztem, de még biztos fogom eredetiben is. Ez a mondat, amit írtál, tényleg nagyon illik oda.
22.
22.
Attaca
#21: Igen, tényleg:)
Bár ezek érdekes kalkulációk, meg gondolatmenetek, nekem nem ez a film lényege.
21.
21.
névtelenség
#20: Gyakorlatilag módosítottad/módosították az én hasra-ütés alapú teóriámat.
Mégsem kell atomfizikusnak lenni a paradoxon feloldáshoz. lol
20.
20.
Attaca
#15: Találtam még egy magyarázatot erre:

http://www.reddit.com/r/interstellar/comments/2lt085/there_is_no_paradox_in_interstellar/

Összességében talán ez a legelképzelhetőbb verzió eddig nekem a film alapján.
Röviden:
Tehát először kipusztult az emberiség nagy része, de gépeket küldtek hibernált emberekkel, először féreglyuk nélkül. Majd ahogy eljutottak arra a szintre, ahol több dimenziót ismerhettek, ahol már tudtak féreglyukat generálni, és az idő nem volt akadály, generáltak egy féreglyukat. Persze kérdéses, hogy ebben az esetben miért generáltak volna féreglyukat, nyilván meg akarták menteni minél több embert.

Vagy akkor tényleg marad az a lehetőség, hogy nem az emberek generálták a féreglyukat.
19.
19.
Attaca
#15: Ez valóban egy logikai bukfenc, de ilyen időparadoxonok többször előfordulnak filmekben. A film alapján én úgy értelmezem, hogy a készítő egyértelműen amellett foglalt állást, hogy az emberek rakták oda, de ez valóban lehetetlenné tenné a létezését.

Viszont nekem ez nem csökkenti a film élvezeti értékét. Pl. a Terminator filmek is ugyanebbe a kategóriába esnek, a gépek fejlesztésének áttörését az első terminator chip alapján kezdte a fejlesztő. De ha ez alapján kezdte el, akkor meg, hogy alakulhatott ki a jövő anélkül, hogy ő elkezdte volna a fejlesztést?
Ha valamilyen esemény vagy tárgy a jövőből módosítást eredményez a múlton, akkor az módosítja a jövőt is, már ha nem számolunk a párhuzamos univerzumok lehetőségével.
Viszont pl. a Terminator filmeken sem láttam emiatt valakit felháborodni, vagy emiatt elutasítani a filmet. Persze értem, hogy ez zavaró, de hát tökéletes magyarázatot szerintem erre nem lehet találni, meg az én olvasatomban ez csak egy keret a lényeges dolgoknak, nem ez a film lényege.

Ha eszembe jut még valami, akkor azért leírom :)
18.
18.
Attaca
#14: " A szeretet ami olyan, mint a gravitáció, azaz időn és téren túl is tud hatni."

Erre nem is gondoltam, de valóban nagyon jó gondolat.
16.
16.
névtelenség
#15: Ne felejtsük el, hogy nem muszáj kihalnia az emberiségnek, akkor sem ha a Jupiter mellett nincs fekete lyuk!

Valószínűleg megépítették volna az eredeti "Noé bárkája" űrhajót és minimális legénységgel plusz robotokkal több ezeréves galaxisok közti utazásra indították volna.

A robotok simán elindíthatták az embriók keltetését és a nevelést is megoldhatták volna. Az emberi civilizáció talpra állása után pedig pár tudós simán elkezdhetett azon dolgozni, hogy megértsék őseik pusztulását. Illetve belenyúlva az időbe megtervezhették a Föld megmentését is.

U.i.: A párhuzamos dimenzió elmélet Stephen Hawking-tól van.

Mondjuk ez a szép az ilyen filmekben. Nem nézz hülyének és nem szarik bele a világképedbe. Elegendő teret add ahhoz, hogy eldöntsd kik voltak a Föld jótevői (ufók, felemelkedett emberek, Isten, stb.)
15.
15.
Scoo
(Ezt agyaltam ki anno a facebookon:)
A FEKETELYUKON BELÜL (Avagy mi a wtf történt a végén): először is le kell szögezni, hogy nem tudjuk mi van a feketelyukban. A tudósok is csak találgatnak, így az írók keze nincs megkötve. Bármi lehetséges. Így azon ne akadjunk fenn, hogy hősünket agyon kellett volna passzíroznia a gravitációnak. Az is lehet, hogy a többdimenziós lények miatt élt csak, a hiperkocka segítségével. Ezzel nincs bajom. Író szabadság is van a világon, kíváncsi is voltam, hogy itt hogy lesz megoldva és szinte bármire vevő lett volna (nemrég láttam sokkal kuszábbat is). Viszont időanomália jött létre. Ha ő irányította saját magát ide, akkor legelőször hogyan került be? Kell lennie egy elsőnek. Ez csak egyféleképpen magyarázható szerintem: párhuzamos dimenziókkal. Biztos van olyan dimenzió ahol hősünket alapból megkereste a Nasa, hogy szóljanak, szükség van rá. Igazából Nolan itt csal és a logikát feláldozta a rejtély miatt, mivel ha a Nasa hívja, akkor teljesen logikus az eseménysor. Így nem. Szóval az első alkalommal egy másik, párhuzamos dimenzióban a Nasa hívja. Felmegy, minden megy ahogy láttuk, bekerül a feketelyukba, aztán hazaüzen. A felsőbblények igazából nem tervezték meg ennyire. Küldtek egy féreglyukat, hogy jöjjenek át az emberek, aztán kész ennyi, de aztán mikor látták, hogy hősünk lyukrajátszik, akkor kaptak az alkalmon, mivel rájöttek, hogy általa tudnak üzenni, így egy új párhuzamos dimenzió jött létre, ahol már a hősünk ment a nasahoz és nem fordítva. De az elsőnek valahogy át kellett mennie a féreglyukon. Ki rakta oda? A lényeknek nem muszáj embereknek lenniük. Ezt csak hősünk mondja, de szerintem téved. De ha viszont felsőbbrendű emberek, akkor megint picit problémás, mivel ha nem éli túl az emberiség, akkor ki fejlődik? Egyértelmű, hogy az emberiség se így, se úgy nem hal ki. Ha nem sikerül az egész lazarus, akkor is marad valaki aki túléli. Föld alatt, búra alatt, mindegy, de pár százan, ezren túlélik. Sanyarú sorsuk lesz, de élhetnek. A föld alatt lehet a belső harmónia megtalálása lesz a cél és túllépnek önmagukon (hű de messzire mentünk!). Önérzetes lények és tudják, hogy őseik csak azért élhettek, mivel sok milliárd ember közül őket választották ki a föld alá. Hatalmas nagy teher ez nekik, mivel nekik az idő nem múlt és jövő. Nap mint na megélik a milliárdnyi ember halálát. Látják őket ahogy fuldokolnak, éheznek. Ezért kitalálták a féreglyukat. Találtak egy jó rendszert és remélték az emberiség át tud majd telepedni. Azt nem is remélték, hogy végül sokkal többet fognak tudni elérni.
Na nagyjából ennyi. Tessék emésztgetni. Már ha szeretnétek
Röviden ezért lehet szeretni és utálni a filmet. Utálhatod, mert sok probléma van benne amit a nézőknek kell megoldani. Olyan probléma, ami nem is egyszerű. Sokan nem is fognak ezzel foglalkozni. Borítékolható a csalódás, hiszen általában nem ezt várjuk egy filmtől.
14.
14.
Scoo
#2: Sokakat zavar az, hogy a nőci elkezd a szeretetről hadoválni. Elsőnek én is azt mondtam baromság, ahogy a főszereplők is. Egyrészt érthető, hogy miért próbált meg mindent a nő, hiszen ez az egy oka volt, hogy a szerelme bolygóját válassza és valahogy meg kellett győzni a többieket.
Másrészt, és igazából ez a fontosabb, a filmben itt készítenek fel minket a vége megértéséhez. Cooper csakis azért tudott utat találni a lányához a többdimenziós térben és időben, mivel erős szeretet kötik őket össze. A szeretet ami olyan, mint a gravitáció, azaz időn és téren túl is tud hatni.
11.
11.
Attaca
#7: Névtelenség megválaszolta lényegében, nem tudta, hogy ott lesz a megoldás, csak egy megérzése volt, kockáztatta az életét. Ez a cselekedete tulajdonképpen éles ellentéte Dr. Mann viselkedésének, ezzel próbálja a film szerintem érzékeltetni, hogy azért vannak még igazi hősök, akik fel tudják áldozni magukat, ha kell.
9.
9.
névtelenség
#7: A film felétől kezdett el spekulálni Cooper a fekete tudóssal (Dr. Romilly) arról, hogy az igazi válasz a szingularitás belsejében lehet (megérzés alapon). Ugye mielőtt Dr. Mann bolygójára mennének elhangzik egy olyan, hogy néha a logikus érvek helyett a megérzésre kell hallgatni (ezért akar a csaj a pasija bolygójára menni). Utóbbit akkor leszavazzák a srácok. Ám később Cooper pont ez alapján dobja bele magát Tars-al a szingularitásba.

Az, hogy nem lesz belőle spagetti valószínűleg a jövő embereinek a munkája.(ugye az űrhajót szétkapja a cucc rendesen)
7.
7.
sloth
spoiler

Értem én hogy eljutotott a jövő embereihez, ahol felvilágosították őt a 4-ik dimenzióról, de ki mondta meg neki, hogy oda menjen? Saját maga? És neki ki mondta meg? Önmaga? Akkor most tyúk vagy a tojás volt előbb? Waat? Ennyit nem értettem a filmből.
6.
6.
Uhu123
Jó írás lett. Nekem is nagyon tetszett a film, megyek is rá mégegszer. Gonoltam, hogy én is írok róla valamit, de megelőztél. :) Persze ez még nem zárja ki hogy írjak.
A film zenéje is valami kegyetlen jó.
Dr.Mann karaktere maga a nyers Ember volt. Én szinkronosan néztem, nem tudom hogy eredetiben elhangzott-e, de nagyon vártam volna egy olyan mondatot, hogy "én is ember vagyok".
4.
4.
Attaca
#2: Igen, ahogy látom ez sok embert zavar, de nekem ahogy írtam abszolút megmutatta a kérdés női oldalát. Akármilyen tudós, végül is csak egy törékeny nő, ezt most nem pejoratív értelemben mondom. Nekem ez közelebb hozta az emberi oldalát.
Ahogy Dr. Mann is ember volt, nem csak tudós... :)
3.
3.
Attaca
#1: "És ahogy próbálta a tetteit magyarázni a haldokló Cooper-nek... Az valahogyan egyszerre volt undorító, gerinctelen és nagyon nagyon emberi."

Egyetértek abszolút.
2.
2.
tyber16
Egyik legjobb film ebben az évben az biztos ! Engem csak az zavart, hogy Anne Hathaway elkezd az űr közepén egy másik galaxisban a szeretetről papolni. Igen később igaza lett volna a bolygót illetően, de nekem egy Nasa tudós egy másik galaxisban ne kezdjen már el a szeretet fontosságáról beszélni. Engem ez nagyon zavart a filmben, de ettől függetlenül az én szememben egy hibátlan alkotás.
1.
1.
névtelenség
Dr. Mann szerintem is nagyon el volt találva!
Ahogy előadta a monológját már sejteted, hogy valami baj lesz. És ahogy próbálta a tetteit magyarázni a haldokló Cooper-nek... Az valahogyan egyszerre volt undorító, gerinctelen és nagyon nagyon emberi.

Azért annak rohadtul örültem, hogy nem a nyomás nyírta ki, hanem a robbanás. Anno a Mítoszirtókban mutatták milyen gyorsan csinál a nyomás lekvárt szkafanderben lévő emberből. Képi és fizikai értelemben is kegyetlen lett volna.

Összességében pedig úgy érzem, hogy Kubrick nagyon büszke lenne a filmre!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...