Kiégve...

Reggel hat óra lehetett, a nap még csak alig sütött be az ablakon. Az ágy recsegett ropogott miközben Michael átfordult egyik oldaláról a másikra. A szél kopogtatta a házuk kapuját. Egy fehérre festett vaskapu volt, szürke rácsokkal mellette. A Rácsok előtt egy kisebb virágos kert. Kevés virág volt benne, inkább már csak a gazból állt. Michael szobájának ablaka az első bejárattól volt pár méterre. A redőny sosem volt leengedve teljesen, még éjszaka sem. Egy kis négyzet alakú helyiség volt. A fala zöldre volt festve. A szobában a fehér, lila és zöld szín dominált. A bútorok fehérek, az ágynemű és a szőnyeg lila színt öltött. Elég szép összképet adott. Mint máskor, aznap is gyerek sírásra ébredt Michael. Egy vékony, magas, sötét barna hajú fiú volt. Olyan szépfiú stílusú, de belülről teljesen más. Rengeteg ember szerette, mert kedves és érzékeny embert véltek benne felfedezni. A családja nem volt gazdag, de teljesen jól meg tudtak élni. Semmiben sem szenvedett hiányt. Volt egy gyönyörű barátnője, de a vele kapcsolatos dolgokat elszúrta… Az élete teljesen tökéletes is lehetett volna, de nem volt az. A szülei igen rövid pórázon tartották. Kevés dolgot engedtek meg neki. Ő ezt be is tartotta hellyel-közzel, de ha a szülei nem látták a hátuk mögött mindig is más volt. Ivott, cigizett és a drogokat sem vetette meg. A szülei pont ettől próbálták megvédeni.
Igen, ez volt az én életem, amit most leírok nektek, mert nem bírom magamba tartani. Volt idő mikor kicsúszott a talaj a lábam alól, de mára már megleltem azt…

Folytatás következik.