Tabutéma: Szex
Az emberek szemérmesek. Szemérmesek, ezért az úgynevezett tabu témákról való értekezés igen kellemetlenül tudja érinteni őket. Ez a berögzülés, hogy kínos például a drogokról a lelki problémákról, vagy éppen a szexről beszélni, olyannyira mélyen ott nyugszik személyiségünkben, hogy nem nagyon vagyunk hajlandóak szóba hozni a fent említetteket, illetve társaikat. Ez véleményem szerint teljesen normális, az ember amiről nem szeret, arról ne is beszéljen. Ez idáig szép és jó, de sokszor a hallgatás vezet az óriási volumenű problémák kiteljesedéséhez, pedig lehet, hogy egyetlen hangos szó megoldott volna mindent.
Most elsősorban, nem a "félek beszélni, de a jó érdekében beszélni muszáj" témakört fejtegetném, bár lehet, hogy az is megérne egy misét. Engem jelen pillanatban egy kicsivel könnyedebb dolog foglalkoztat, mégpedig az, hogy a szex mit keres a tabutémák körében. Oké oké, a legféltettebb testrészünket használjuk minden egyes aktus során (általában), de a szex akkor is megmarad egy jó élvezhető, felülmúlhatatlan örömforrásnak, mondhatni egy élvezeti cikknek. És mivel még abszolút egészséges is, így pláne nem tudom feldolgozni azt a tényt, hogy nem szívesen beszélnek róla az emberek. Talán még el is lehetne fogadni a szex kirekesztését a mindennapokból, ha egy másik, szerintem egyébként végletekig nem oda illő elem sem csúfítaná hétköznapi életünk perceit. Most nem másról, mint az erőszakról beszéltem. Miért lehet létjogosultsága egy olyan dolognak az emberek (főleg a kisgyerekek) kis színes világában, amely csak gyászt, szomorúságot és pusztulást áraszt? Persze nem azt akarom mondani, hogy rekesszük ki a vér legkisebb formáját is a közmédiából és életterünkből, csupán arra akartam utalni, hogy nem feltétlen a legjobb dolog horrorfilmek és trancsírozós videojátékok tömkelegével elárasztani az agyunkat, miközben az élet egyik legnagyobb örömforrásáról a szeretkezésről még szót ejteni is megbocsáthatatlan illemsértés.
Talán kicsit sarkalatosnak tűnök, de higgyétek el egyáltalán nem vagyok az, én is nyomom a Resident Evil-t meg a Battlefield-et, csupán az erőszak, és a halál leközlésének ilyen mértékű szabadon kezelésével van egy ici-pici problémám. Már nem a híradóban, vagy a hasonló helyeken történő bűnesetbejelentések verték ki nálam a biztosítékot, hanem az a tény, hogy egy fiú előbb lát nyáladzó zombifejet lerepülni egy oszladozó testről, mint egy nőt meztelen valójában. Miért adjuk könnyebben tovább a halál fogalmát az új élet megteremtésének módszerénél? A szülők miért hunynak könnyebben szemet a horrorfilmek felett? Miért szeparálják el gyermeküket teljesen a szextől? A kis csemeték miért nem ismerhetik már meg egész fiatal korban a természet eme csodás ajándékát? Sok kérdés, de nincs válasz, legalább is számomra nincs. Az "egyszerűen ilyen az ember" magyarázatot nem tudom elfogadni, mert nem logikus. Ha minden faj a túlélésre törekszik, akkor nem az utódnemzés művészetét kéne legelőször továbbadni az élet legifjabb képviselőinek? Gondolom nem, mert nem ez történik. Lehet soha nem is fog ez történni, de talán, ha a fiatalok a lehető legkorábban kezdenek megismerkedni a szexel és annak veszélyeivel, akkor kevesebb olyan ballépés történik, ami tönkre vághat akár egyszerre több életet is.
ha tetszett olvass tovább:http://napibenji.blogspot.hu/
http://www.facebook.com/neesspanikba
46:
Értem, persze a szülők lusták a megfelelő felvilágosításra, vagy inkább kínosnak érzik mivel gondolom az ő idejükben nem volt ilyesmi, ők maguk fedezték fel akkoriban a dolgokat. Érdekes ők mégse kurvultak el, mivel megvolt az újdonság öröme.
Meg persze az is benne van a pakliban hogy ráhagyják az iskolára a felvilágosítást. Ami elég nagy hiba mivel az olyan nyersen adja elő a dolgot hogy az érzelmi erkölcsi oldaláról nem is mondanak semmit. Van a gumi húzzátok fel mindig aztán nem lesztek terhesek, és nemi betegséget se fogtok elkapni, aztán helló ennyi volt.
Ezek érdekesebbek az egyenes értelemben vett szexnél. Igen, adtam az ötleteket.
#40: Egy ideje már részemről érik a némítás/bannolás de panasz nem érkezett eddig legalábbis hozzám nem. Én csak akkor szoktam bannolni ha tényleg érkezik panasz, illetve ha tényleg olyanokat ír az illető hogy az már bicskanyitogató (más anyázása, ilyenek).
*Nemis az, hogy csak éretlen vagy, hanem még ráadásul egy túlfűtött kanos kisgyerek
Egyébként max. Indiában tabu a mai napig a szex, ami eléggé furcsa mivel ugyebár tőlük származnak a Káma Szutra tanításai.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.