Nyelvek... Több ezer van belőlük világszerte. Egyet mindenki a sajátjának tekinthet, az anyanyelvét, ám a mai világban már muszáj megismerkednünk idegenekkel is.  Kellenek a munkához, a diplomához, tehát úgy magához az élethez. Hisz információkat muszáj cserélni. De vajon honnan is származik a beszéd?

   Az egyik ősember csak úgy magától hirtelen megszólalt és kitalált egy általános törvényeken alapuló jelrendszert? Na ezt nagyon kétlem. Én a fokozatosság híve vagyok. Szerintem először csak szűk körben egymás között kezdték el elnevezgetni a tárgyakat, az élőlényeket stb.. Míg végül az értelem és a tanulhatóság végett ez az egész egy logikus masszává gyúródott össze. Ez idáig mind szép és jó (nem kell komolyan venni, csak egy saját teória), de csupán csak egyetlen helyen alakult ki első ízben a beszéd, s így terjedt el szerte a világon, vagy pedig az emberek több különböző helyen egyszerre tették magukévá a hangok által kialakított bonyolult kódolású rendszerek folyamát?

   Az okosok sem tudják eldönteni, ezért mind a két lehetőséget nyitva hagyták. Szerintük ha volt "első" nyelv, akkor az csakis a héber lehetett, mivel arról vannak a legősibb információink, illetve az Ószövetség nagy része is ezen a nyelven íródott (meg Jézus nyelvén az arámin, de az most mindegy). Na most, ha ez így van, akkor csupán egy módon terjedhetett szét a világon ez a beszéd dolog. A héber emberek külön váltak, saját utakat jártak be, majd az idő múlásával a saját szájízükre is formálták az egykor mindenki által oly szívesen használt nyelvüket. Így lett az egyből kettő, a kettőből három, a háromból háromezer.

   Ha a másik elméletre hallgatunk, akkor az emberi elme zsenialitásában hiszünk. Hisz egyszerre, más-más földrajzi elhelyezkedésben, mindenféle segítség nélkül kitalálni teljesen új kommunikálási eszközöket megsüvegelendő teljesítmény. Erre eddigi tudomásunk szerint csak az ember volt képes. Ebből kiindulva a terjedés tiszta sor... nem volt. Hisz egy nép maximum csak muszájból veszi át egy másik nyelvét... addig semmi szüksége rá míg van sajátja.

   Egy szó, mint száz a beszéd az egy fura dolog, mely eredetének emlékét sötét homály burkolja. Felesleges is próbálkoznunk ezen szürke fal feltörésével, inkább gyönyörködjünk fajunk intellektusának zsenialitásában. Hisz mi is lenne velünk nyelv nélkül? Mi is lenne velünk irodalom nélkül? 

   Ez tesz minket emberré, ez emel ki minket az állati sorból, nem pedig a ruhánk és az öldöklési mániánk. Ha a beszédre gondolok, akkor mindig az emberiség szebbik orcáját látom... Csak ne csúfítaná el az a sok-sok rettenet, mi az önfeledt boldogságot kíséri egyfajta szükségtelenül is szükséges rosszként. Ezek vagyunk hát mi emberek... a pokol és a mennyország Földön való egyesülése.