Az őszinteség egy fura dolog... mindenki elvárja, de senki sem képes állandón, szakadatlan élni vele.... mert néha könnyebb hazudni, lehet, hogy nem helyes, de könnyebb.

      Mert mire is használja az ember a szavait, gondolatatit? Arra, hogy ápolja bensőséges kapcsolatait, újakat alakítson ki, illetve hogy saját magát megpróbálja a lehető legjobb színben feltüntetni. Na, most ezzel az életfelfogással - melyet mindenki vall, hisz ki ne szeretné, hogy szeressék- összeegyeztethetetlen az őszinteség. Hogy miért? Hát pont amiatt, ami emberré tesz bennünket, a hibáink miatt.... mert, ugyebár mindnyájan követünk el hibákat, néha tetteiben, néha gondolataiban, de mindenki hibázik, sőt még egy olyan nyakatekert eset is előállhat, hogy egy kritikus véleménynyilvánítást a szenvedő alany hibaként lát meg a kritizálóban, ami nem jó, mert ez könnyedén terelheti ingoványos talajra az egymáshoz való viszonyulásunkat.

     Az őszinteség gyakorlása a fent említett esetek fennállásakor tehát lehet problémás. Mivel, ilyenkor furakodik mellé útitársként a hazugság, amely mindig képes találni egy könnyebb, ám helytelen utat, és mindig meg is tud vele kísérteni bennünket.... néha rá is lépünk, ám ez szent meggyőződésem szerint ez egy orbitális hiba, mivel - ha eddigi tapasztalataim nem csalnak - a hazugság réme által felajánlott ösvények kivétel nélkül egy vesztőhelyre vezetik a lelket, míg az őszinteség rögös, nehéz, gyötrelmes útjai, nem csak az érzelmi megsemmisülés felé képesek terelni bennünket... nem, itt az esetek nagy százalékában a megváltás is lehet egy erőteljesen jelenlévő opció.

      De szerintem ezzel a legtöbben tisztában vagyunk, hiszen minden filmből könyvből, vagy egyéb tapasztalatból az süt ki, hogy a hazug mindig meglakol és az őszinte pedig mindig megbocsátást nyer, valamint jutalmat. De, akkor mégis mi a csudáért vetemedünk újra meg újra a valótlanság talajára?
Rafinált kérdés, amire nem tudom a választ... csak feltevéseim vannak: talán a naivitás, az örök reménykedés az, amely folyton hazugságra kényszeríti ajkunk.... az ember szeret bízni, szeret hinni, talán azt is képes elhinni, hogy egy hazugságból lehetséges jól is kijönni... mást nagyon nem tudok elképzelni.

      Tehát összességében azt kéne mondanom, hogy megéri őszintének lenni, sőt legyetek őszinték! De ezt egyszerűen képtelen vagyok tiszta lelkiismerettel, teljesen komolyan leírni, mert hát, amíg én sem vagyok képes erre, addig senki mástól sem várhatom el. Úgyhogy zárásként csak annyit, hogy azért próbáljatok kevesebbet hazudozni, mint általában...