Mindenféle felvezetés nélkül, íme:

Ész és Szív

Egymással játszik az eszem és a szívem.
Testem nékik nem túl bő vagy szűk menedék.
Hol egyik mar, hol a másik: Ez a művem;
Ez az élet. Néha fáj, de mit tehetnék?

Folyassam kábultan ópiátos nyálam?
Lehet, könnyebb lenne, de ez nem megoldás.
Dugjak pisztolyt a számba? Vagy legyen áram?-
Nem. – Semmit sem ér már a lámpaleoltás.

Kinek nehéz a sors, ossza meg a terhet!
Kinek nehéz a lét, az beszélje ki azt!
Az önsajnálat mag, mely csírája veri
Szét a gyermeki és nagyúri álmokat.

De, ha egyszer fáj, akkor fáj – diktál a szív -,
Az érzelem vad, mi belülről szétfeszít,
Ha nem engeded ki, ha nem engedsz neki!
Csak egy tűz van: a tett, amely elégeti!

Hallgass az eszedre: Az érzelem szolga…
Te teremted, s te is küldöd a pokolra.
Az ösztönlények az állatok, a vadak -
Aki gondolkodik, az örökre Szabad.