Ez a vers annyira friss, hogy még én magam sem tudom fejből; ahogy leírtam az utolsó sort, már másoltam is ide. Kemény élmény ihlette, és a szokásosnál jóval gyorsabban készült el, mintha önmagát szerkesztette volna meg. Remélem, a kis kapkodás nem ment a minőség rovására, sem tartalmilag, sem pedig szerkezetileg-helyesírásügyileg; ha mégis, kérlek jelezzétek (erre amúgy is kényes vagyok).  Előre is köszönöm!

Remélem, mostsem okozom majd csalódást.
Íme:

Nekem

Mégis miért hitted azt,
hogy valaki szeret,
ha az élet csak rothadt
férgeivel etet?
Mégis miért hitted azt,
hogy számít a szavad,
ha önmagadból folyton
hálóidba akadsz?

Sorsnak kék vize alatt -,
ha valaki szeret -,
a sötét mélyben együtt
fulladozik veled.
De, mint megriadt halak,
úgy kerülnek téged,
és akárkire vársz is,
eltűnnek az évek.

Így hát mit lehet tenni,
ha senki sem szível,
hogyha nincs olyan ember,
ki szeretne szívvel?
Talán azt kéne kérni,
hogy senkit se szeress,
végül sötétbe érnél,
úgy önmagad lehetsz.