Gyerekkor. 
Bújócska, fára mászás, patakban csörtetés, béka és gyík kergetés, kardnak való bot hajkurászása, kupak gyűjtögetés a lakótelep szélén. Végül fülig sárosan hazaállítani 73 bogánccsal a hajamban és a ruhámban valamint 25 kupakkal a mackónadrágomban, hogy Édesanyám leírhatatlan arccal konstatálja megjelenésem. Majd miközben becibál a fürdőszobába, hogy tisztára mosson, én lehetetlen harcot vívok, hogy oké, be kellett jönni, mert sötét van, de rázendítetek a "  de csak naaaaaa , csak 5 perc játék had, mielőtt lefekszem". És miközben a sarat csutakolja a hajamból véget nem érő könyörgésem végül célba talál, angyali mosollyal konstatálom, hogy még van pár perc a napból amit a videojátékok oltárán áldozhatok. 

Különös visszagondolni rá. Valamivel több mint 20 év telt el, mégis olyan, mintha egy másik élet lett volna. Bizonyos értelemben az is volt. Sok dolog megváltozott. Például gyerekként ha leestem a fáról leporoltam magam, és játszottam tovább. Most ha rossz szögben tüsszentek, egy hétig fáj mindenem. De a játékok továbbra is szerves részét képezik az életemnek, és bár más szemmel nézek rájuk, de még mindig képesek lenyűgözni, és elrepíteni egy távoli világba, megismeri egy újabb történetet.

Commodore 64 - Commando

Faék egyszerűségű ám zseniális játék volt. Lentről felfelé haladva lőttél mindenre ami mozgott, dobtál gránátot és kiszabadítottad a hadifoglyokat. Színes volt, látványos, és a prüntyögés amit a hozzám hasonló háborodottak képesek zeneként megélni egy egészen varázslatos hangulatot teremtett ennek a kis játéknak. Aki szereti a Chiptune műfajt, imádni fogja a zenéjét. 
Ez a játék valami megmagyarázhatatlan módon az én fejemben egybeforrt az "Az Arany bűvöletében" (1984)  c. filmmel. 

Commodore 64 - Barbarian 

Alkalmanként mikor játszottam, tesóm gyakran megkörnyékezett, hogy had játsszon ő is. Hazudnék, ha azt mondanám minden alkalommal igazi nagytestvérhez méltó módon a kezébe nyomtam a kontrollert, de ilyen is előfordult. Ezt a csodát pedig tudtuk ketten játszani. Ám mivel nagyon gyorsan elment a kedve, ha nem győzött, így minden második, harmadik alkalommal hagytam magam. Aztán együtt néztük vigyorogva, hogy a kis gyíkember bekocog és kijjebb rugdalja a levágott fejet, vagy magával vonszolja a legyőzött testét. 

Commodore 64 - Impossible Mission

Két dolog biztos. Nagyon tetszett ez a játék, imádtam, és a mai napig ötletem nincs, hogy mégis hogy kellett volna játszani. Nem értettem, fogalmam nem volt mi történik, de tátott szájjal ugrottam neki újra és újra. Megunhatatlan volt. Ma már szerintem veréssel se tudnának rávenni, hogy leüljek elé. 

Commodore 64 - Wizard of Wor

Amennyire emlékszem ez egyike volt Apa kedvenc játékainak. Sokszor ültünk neki, és vadásztuk a... az...  az izéket meg a hogyishívjákokat. Maga a játék nagyon tetszett, de mindig elfogott a félelem, amikor megjelent a csuhás alak a képernyő szélén, és mindenhez képest veszett tempóval cikázott keresztül kasul a pályán. 

Atari 2600 - River Raid



Felszállsz, gyűjtöd az üzemanyagot, lebombázol mindent és igyekszel életben maradni. A Commodore esetében néha még történet is volt, de az Atari még csak pár perc játékidőt tudott adni, amit utána megállás nélkül ismételgetett. Gyerekként ez persze még minimálisan sem tűnt fel. Ez a játék felelős érte, hogy egy életre szóló szerelem született a Top Down arcade műfaj iránt, melyet aztán később a Nes-es Galaga fejelt meg elég erőteljesen. 

Atari 2600 -  The Empire Strikes Back



Amióta csak az eszemet tudom nagy Star Wars rajongó vagyok. Ez a játék is olyan volt, hogy én nagyon akartam szeretni, de nem nagyon lehetett. Még Atari játékhoz mérten is rém egyszerű volt, illetve sokszor jót nevettem, mikor feltűnt, hogy ha a lépegető háta mögött vagyok, akkor seggéből lő rám lézert. De mivel nyomokban emlékeztetett a Star Wars-ra így gyakran előszedtem. 

DOS - Commander Keen

Apa egyik gyerekkori barátjának volt egy számítógépe, így gyakran jártam át hozzá, ahol rengeteg remek játékkal volt szerencsém találkozni. A commodore és NES után űrtechnológiának tűnt, olyan látvánnyal, amiről nem is álmodtam. Nagyon szerethető kis ügyességi játék, pár éve gondoltam egy nagyot és emulátoron végigvittem az epizódokat. 

DOS - Hocus Pocus

Nem sok dologra emlékszem belőle, kapcsolókat kellett keresgélni. Amiért igazán emlékezetes, mert ezt az egész család szerette, és többször ültünk neki, hogy na majd most megoldjuk a feladványokat és végigvisszük. Hát, nem így lett. De nagyon jól szórakoztunk. 

DOS- Duke Nukem



Nagyon nehéz szavakba önteni mit jelent nekem ez a játék. Valahogy az egész olyan meghatározó, gyerekkorom egyik, ha nem legemlékezetesebb élménye volt. A hang, a látvány, Duke szövegei (a zseniális magyar szinkronnal természetesen) . Aztán jött az, hogy a poliptól nemhogy rémálmok, de közel 20 éven át tartó trauma született. Így Anya határozott parancsára hosszú időre távol maradtam ettől a játéktól, hogy évekkel később felvértezzem magam, és régi barátként üdvözöljem a rettegést, mikor szembejött velem a polip. 


DOS - Terminal Velocity



Apával ezt úgy játszottuk, hogy ő lőtt, én repültem. Mikor húsz másodpercen belül harmadjára kezdtem egy kevésbé kidolgozott break tánc koreográfiát előadni a földbe fúródva éreztük, hogy fordított felosztásban nagyobb sikereseket fogunk elérni. Soha nem vittük végig, talán az első pályákat ha be tudtuk fejezni, de rengeteg kellemes emléket szereztünk.


DOS - Hercules 

Imádtam a Hercules mesét, így ahogyan az várható is volt a játék azonnal magával ragadott. És éppen időben érkezett. A Duke Nukem elvonókúrám közepén tökéletes akció pótlék volt, és lenyűgözött, hogy milyen jó  vissza tudja adni a mese hangulatát. 

Ezek lettek volna az én gyerekkorom emlékezetes, első játékélményei. 
Nektek mik voltak azok a címek amikkel egészen fiatalon találkoztatok, és nagyon meghatározónak érzitek őket?

Köszöntem a megtisztelő figyelmet.