Frank barátom blogját olvasva megrohantak az emlékek, és az érzések. Ezért is ragadtam billentyűzetet, hogy a felszínre törő emlékeimet megosszam veletek. Ha nektek is van hasonló élményetek, szívesen elolvasnám :)
(Néhány játék esetében az adott cselekményre csak utalni fogok, mivel senki örömét nem szeretném elvenni, egy Spoiler elsütésével. Szóval nyugodt szívvel lehet olvasni :) )
Medal Of Honor Allied Assault
Életem egyik első 2vh-s lövöldéje volt a Mohaa. Az egész játék zseniális, a mai napig bármikor újrajátszható darab. Remek küldetések, elképesztően jó zene, és pillanatok alatt magával ragadó hangulat.
Mégis van két küldetés, ami kiemelkedik a többi közül. A partraszállás normandiában és a hátországban a "ködvetők"(nebelwerfer) ágyúk elpusztítása.
A normandia partraszállás lesokkolt gyerekként. Annyira durva volt, és olyan intenzív, hogy a hideg rázott tőle. Halt meg körülöttem mindenki, megállás nélkül lőttek, a sokkot kapott katonára pedig öröké emlékezni fogok.
Az ágyúk elpusztítása közben pedig kialakult bennem egy máig élő ösztön. Mindenkit meg akarok menteni, minden játékban. Ezen a küldetésen kapunk társakat, akik közel sem olyan golyóállóak, mint mi, és ha sokat lövik őket, bicebócán bár, de kitartóan követnek. Az amúgy 15-20 perces küldetés nekem tartott legalább másfél óráig. Ugyanis méterről méterre verekedtem el magam a célig, mert nem voltam hajlandó elfogadni, ha valamelyikük meghalt. A végén A-ból B-be rohangáltam, hogy sánta barátaim ne legyen a robbantások közelében, nehogy belehaljanak. És, ez nem változott azóta sem. Ha kell, előröl kezdem a pályát, de nekem menthető szövetséges nem fog meghalni.
A partraszállásról van még egy emlékem, ami az évek elteltével vált jó emlékké. Teljes hévvel lőttem günteréket a géppuskafészekben, izzadva, koncentrálva, mikor anya bejött megnézni, hogy mivel játszok. Lent ugye futott a grafika, peregtek a szövetségesek. Erre anya rámförmed : "Meghalnak az embereid! Miért nem vigyázol rájuk?!"
(Azt tudni kell, hogy ő rettentően iszonyodik a háborútól, és a témát se szereti. A rengeteg értelmetlen halál felzaklatja. Nagyon családcentrikus, ezért soha nem a katonát látta egy emberben, vagy azt, hogy milyen nemzetiségű, hanem azt, hogy valakinek az apja, és valakinek a fia.)
Én a hirtelen sokk következtében sírva fakadtam. Órákkal később is hiába mondogattam neki, hogy nem haragszok, nem használt. Sok éven keresztül, ha feljött az eset, újra és újra bocsánatot kért. Így több mint tíz év elteltével már mindketten jót nevetünk, ha szóba kerül :)
Arcanum: Of Steamworks and Magick Obscura
Gyakorlatilag ez a játék tanított meg angolul. Ugyanis 12 évesen került először a kezeim közé, és rögtön megszerettem. Viszont még minimálisan se tudtam angolul, ami egy szerepjátéknál, pláne az Arcanumnál elég nagy probléma. Szóval, Angol magyar szótár+Spirál füzet, és írtam a gyakran előforduló szavakat és fordítgattam serényen. Közel 5 év után tudtam végigvinni a játékot. Nem túlzok, életem egyik hatalmas pillanat volt. Igaz, hogy polgárháborút robbantottam ki, és bűnözésbe taszítottam Tarantot, de végigvittem. Lezártam életem egy szakaszát. Azóta rengeteg alkalommal vittem végig, és kiharcoltam a legjobb befejezést is.
Az emlékek is innen jönnek. Rávenni a törpék királyát, hogy térjen vissza a népéhez, és Virgil barátunk személyes problémáját orvosolni.
A törpe királyt rábeszélni, hogy hagyja az önkéntes száműzetést, és térjen vissza népéhez, annyira nem bonyolult, viszont nekem csak sokadik nekifutásra sikerült. Csupán a megfelelő emberrel kell beszélni, és magas intelligencia kell.
Virgil problémája már más tészta. Miután az elfeknél tett kiruccanásunk után világgá megy teljesen tanácstalan voltam. Se nyom, se infó, a világon semmi, hogy hova lett. A története engem megfogott, és nagyon tetszett, ezért is örültem, mikor rájöttem, hogyan tudok segíteni, néha nagyon is idegesítő barátomon.
Blogom, a játékról Itt.
Devil May Cry 3
Cimboránál láttam meg először, még PS2-n. Néztem, hogy ugrál meg lő, meg vagdalkózik, és pillanatok alatt magával ragadott. Az első japán játék volt, amivel találkoztam, és az dinamikus játékmenet, meg a végtelenül laza jelenetek nagyon megtetszettek. Boldogan ültem le, hogy kipróbálom. Kellett is vagy 20 másodperc, míg meghaltam. Évekkel később már gépen emulátorral játszottam végig. A mai napig az egyik kedvenc Hack'n Slash szériám.
Igazán emlékezetes mégis az volt, mikor kiderült, (nem játszottam az első két résszel, gyakorlatilag semmit nem tudtam a szériáról) hogy ezek ketten testvérek. És ha egy kicsit a látvány mögé nézünk, egy eléggé szomorú történet az övék. A zárójelenet fantasztikusan volt megoldva, engem teljesen a monitor elé szögezett. Az érzést nagyon durván átadta.
Mafia
Gyakorlatilag az egész játék egy fantasztikus emlék. Minden egyes másodperce annyira jól el van találva, annyi mondanivalója van, annyira emberi. Nincs benne üresjárat, minden okkal történik, és mindennek következményei vannak. Aki még nem játszotta volna végig, pótolja, élete egyik legfantasztikusabb játékával és történetével fog találkozni. A grafika már régi, de szerintem még mai szemmel is szép. Az élmény pedig többszörösen kárpótol.
Számomra mégis a legemlékezetesebb a játék vége. Az a pár mondat a végén, ahogy végiggondolom hogyan jutottam el ide, milyen döntések vezettek idáig. Gyakorlatilag a játék utolsó pár perce koronázza meg az élményt. Mikor végigvittem percig ültem csendbe, még a stáblista után is, és a hallottakon gondolkodtam. Ahogyan azt már pedig többször is mondtam, amikor egy játék elgondolkodtat, nem csak vállunkat megvonva nyomjuk le a stáblistát, ott többel találkoztunk, mint egy egyszerű játékkal.
Blogom a játékról itt!
Amnézia
A MoonDragon csapata egy fantasztikus játékot hozott létre. Az eredeti koncepció a Final Fantasy szériához köthető. A RPG szerelmesi minden bizonnyal ismerik ezt a remek játékot. Az RPG maker nevű programmal készítették, saját grafikákkal. Én évente végig szoktam játszani mivel remek hangulatú ízig vérig RPG. A története egyszerűen zseniális. Gyakorlatilag egy krimi. Roppant összetett játék, és ha jó befejezést szeretnénk erősen meg kell érte dolgozni, mivel nyomokat kell gyűjteni.
Akárcsak a Mafia esetében itt is a vége remek élmény, valamint mikor a szellemhajót meglátogatjuk. Grafika ide, vagy oda, az a rész szerintem elég parás. Emlékszem én elég feszült voltam, mikor először fésültem át a hajót. A hangok és a cselekmény összessége alaposan ráhozza a frászt az emberre.
A vége a játéknak pedig azért emlékezetes, mert az első végigjátszásom után csak évekkel később jöttem rá, hogy az általam elért befejezés jó, de nem a legjobb. Amikor pedig a teljes kirakós egy képpé állt előttem össze, hát leesett az állam.
Ezek voltak azok az emlékek, amiket így hirtelen összeszedtem. Folytatása következik, hiszen jó játékokból, és kedves emlékekből nincs hiány.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet.
Free Counters
Az egész Neverhood egy nagy emlék nekem. Kölyökként apával játszottam vele rengeteget. :)
#13
Örülök, hogy tetszett :)
A NES korszak csodálatos volt, a Mario pedig egy lehetetlenül unfair játék, de imádom :D
C64-en volt egy felülnézetes autós játék, akkor jöttem rá a copy parancsra, teljesen magamtól, meg arra, hogy lehet törölni a lemezeket :D
Neverhood: mikor a robot a maci után nyúl, epic pillanat :')
MoHAA nálam is favorit, MP-be mindig sniper voltam...régi szép idők...
Úgy csináltam, hogy a feladat az volt, hogy találd meg, érd el C-3PO-t. Őt a pálya egyik végére tettem, magamat pedig a másik végére, és a köztes utat meg tele pakoltam ellenséggel. Vagy a DUEL típusú, szűkebb MP pályákra meg odapakolok egy-két laser kardos ellent, és mehet a laser kardozás :))
Basszus! Anno ált. iskolásként én is így csináltam saját sztorit a játékhoz! Lepakolgattam a rossz fiúkat, visszamentem noclippel a pálya elejére,save, aztán már volt is egy saját pályám. Régi szép idők. :,)
Én is ültem egy jó ideig, hogy mik kerüljenek bele elsőre, mert rengeteg emlék kavargott bennem, de végül ezek mellett döntöttem.
Aztán jött a JKII: Jedi Outcast, aztán a Jedi Academy. Pontosan, ahogy írod Te is: "Megunhatatlan és csodás volt!" a lézerkardozás.
De az alap játékon kívül rengeteg jó SP mod is készült hozzájuk. Sok remek munka is volt közöttük, egészen hosszú játékidővel, rendesen küldetésekkel, minden. Egészen profi munkák is voltak, ahhoz képest, hogy "csak" modok. Évekig játszottam velük, sőt: még ma is fönt van a gépemen, és néha még manapság is előfordul, hogy szívesen lézer kardozok egy kicsit :)
Én úgy csinálom, hogy az alapjában véve üres MP pályákat is felhasználom. A console parancsok ismertében a pályára elhelyezek tetszés szerint, különböző ellenfeleket (oda "spawn"-olom őket) és megküzdök velük :) Számomra megunhatatlan játék :))
Rengeteg emlék kavarog bennem a blogod hatására. De ahogyan előttem Yanez is írta, én is csatlakoznék ahhoz, hogy talán nem kezdeném el sorolni ezeket, mert én is kb.10-20 részes blogbejegyzést is írhatnék ezekről, olyan sok van. Hiszen nekem is, egészen a C64-es időszakig nyúlnak vissza ezek, sőt: már előtte is voltak (játékterem, havernál ZX Spectrum)
De mégis valami: Én a játékokkal mindig is úgy voltam (régi, öreg motoros Arcade műfaj rajongóként) hogy annyira nagyon egy játék története sem hatott meg. Mert számomra ezen a téren a kedvenc filmjeim nyomába sem érhet egyetlen játék sem, bármilyen remek sztorija is legyen.
A Mafia is így volt. Martin Scorsese, és más remek rendezők, színészek gengszteres, mafia témájú filmjeinek rajongójaként úgy ültem neki a játéknak, hogy nem számítottam rá, hogy engem a játék sztori annyira elbűvölne... Hát tévedtem. Nagy pozitív meglepetés volt a játék sztorija (is). Minden szempontból mestermunka lett.
Szerintem a Mafiát mindenképpen játszd végig, messze a valaha készült legjobb gengszter játék, és ahogy névtelenség is írta Bűn kihagyni :)
(MoHAa Mafia kombó kihagyása gyakorlatilag a mai játékgenerációk ősatyainak kihagyását jelenti)
De lényegre térve én nem tudom rangsorolni ezeket az élményeket, és zöldihez hasonlóan én sem tudnám felsorolni mindet... de egye fene megpróbálom. :)
1.) Jedi Knight 2 lézerkard a kézben.
Bár az első star wars játékomban a phantom menance-ben szintén volt lézerkard valahogy soha nem volt az igazi. Azt hiszem mindent elmond a tény, hogy Maul-t vállról indítható rakétákkal győztem le. :P
Aztán jött JK2 és érezted, hogy suhog a szablya. Megunhatatlan és csodás volt!
2.) Mafia
Az egész kibaszott játék; egy akkora arcon csapással az utolsó fejezetben, hogy csak na! Bűn lett volna kihagyni!
3.) TES3: Morrowind
Ami neked az Arcanum volt, az nekem a Morrowind. Mai napig megismételhetetlen rpg remekmű minden apró részletében egyedi világgal (ellentétben a "meh" kategóriájú későbbi részekkel).
4.) Civilization 1 - Hogyan tanultam meg szeretni a bombát
Az első körökre osztott stratégia amivel játszottam, és higgyétek el az bízza nagyon régen volt. :) Az első IBCM ledobását soha nem felejti el az ember.
5.) Kotor 1 - Lekerül a maszk
Nem szeretném itt elspoilerezni (bár kurva régi a játék), de anno én hátraugrottam mikor lekerült az a bizonyos maszk. Valami olyasmi volt, amire rohadtul nem készültem fel.
Hát most így kora reggel ennyi lenne, de biztosíthatok mindenkit hogy bőven van még ott ahonnét ezek jöttek. Talán, ha a mai program engedi még hozzáírok pár dolgot (de erre nem vennék mérget).
A legelső ilyen élmény még a NES előttről van, amit egy kvarcjáték tett számomra feledhetetlenné. Utána volt Atari-m is, de bevallom, nem tudok nagy élményeket feleleveníteni, ha rá gondolok, pedig sok ideig nyüstöltem a dögöt. NES, Snes, Sega, PS1, PC, PS2-3, Psp, Psvita - lesz mit mesélnem öregkoromra az unokáknak a tea mellett! :)
Jó témát választottál, gratu!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.