Előszó:
Ez lesz az első ilyen jellegű írásom, így arra szeretnélek kérni titeket, hogy jelezzetek vissza, mi a véleményetek. Ha lesz rá igény folytatom.
Feltámadás
Kinyitotta a szemét. Pislogott párat. Hiába, a régi szokások nehezen múlnak.
Lassan, szinte lustán felült. Szétnézett. Újból elkapta a hányinger, vagy
legalábbis, valami hasonló. Lebiggyesztett ajkakkal lefitymálóan nézte a
szegényes berendezést. Sehol egy festmény, elegáns bútor, vagy legalább egy
ízléses szőnyeg. Igazi, hamisítatlan szemétdomb. Felkelt az ágyról, kisimította
felöltőjét, majd hosszú évtizedek rutinjával megigazította a nyakkendőjét.
Tükröt nem is keresett, úgyse találna ilyen kritikán aluli szálláson.
Felvette az ágy mellé támasztott sétabotot, majd lassú kimért léptekkel
elindult.
Gondolatai a tegnap este és a tisztálkodás között ingáztak. Undorodott magától.
Ruhája több ponton megégett vagy elszakadt, illetve bokától mellig vér
borította. No, nem a sajátja, de ez most nem javított az összképen. Lassan sétált
a hosszú folyosón, magabiztosan, bár most először járt itt. Viszont annak
tudatában, hogy a bárányok között jár, nincs mitől tartania. A tegnap este
szépen felborította a város egyensúlyát. Minél hamarabb fel kell keresnie a
herceget, viszont mindenekelőtt a hollót. A kis hárpia biztosan tud egy-két
hasznos információt. Még szerencse, hogy Edwardot a kocsiban hagyta.
Szerencsétlen úgy járt volna, mint a többi ghoul. Mielőtt észbe kap, darabokra
tépik.
- Damien! - A hang kizökkentette. Valójában morgás volt, mint hang, de a
gazdáját elnézve, ez nem meglepő. Bruce volt az. Nem lepte meg, hogy a behemót
gorilla túlélte az estét.
- Üdvözöllek Bruce. Örömmel látom, hogy egy darabban vagy. - Mondandójába
ezúttal is csempészett egy kis gúnyt, de épp csak annyit, hogy a Brujah ne
érezze sértésnek. Ezeknél sose lehet tudni, mikor dobja le az agyuk a szíjat.
- Gondolom... - A megjegyzés őszintén meglepte Damient. Nem gondolta volna,
hogy ezek képesek olyasmire, mint a szarkazmus. Alapvetően nagy ellentét van
kettejük között, bár ez a klánok közötti viszály, semmi személyes. Nem kedveli,
sőt, lenézi a söpredéket, de be kellet magának vallania, hogy a tegnapot nem
biztos, hogy megnyerték volna Bruce-ék támogatása nélkül.
- Jó kis balhé volt mi? Megmutattuk a lábasfejűeknek, hogy mi fán terem a harc.
Még ti is csináltatok valamit két fintorgás között.
- Valóban mozgalmas éjszaka volt, bár a disznó módján fetrengésében valóban
utolérhetetlen vagytok. - Metsző mosolyt villantott a mellette ballagó óriásra.
Ez most semmi más nem volt, csupán játék. Egy nagyon is komoly csatát nyertek,
aminek tétje a város volt. A klánok összefogása nélkül, nem valószínű, hogy
most is a kamarilla uralná a helyet.
- Még a vadak is hogy belemelegedtek a végére! Egyedül azt sajnálom, hogy a
hülyegyerekek kevesen voltak. - köpött egyet. Nem zavartatta magát. - Feláll a
szőr a hátamon tőlük.
- Amiből ugye van bőven. - Ezt csupán félhangosan, magának jegyezte meg, de
egyetértett Brucal. Ő is több mint zavarba ejtőnek találta a malkavitákat. Úgy általánosságban.
Lassan leértek a parkolóba.
- Na, szevasz tintanyaló, este ütközünk. - Azzal felugrott a motorjára,
majd nagy gázzal elindult. Végül pár méter után csak megállt és vigyorogva
visszaszólt.
- Azért annyira nem voltatok használhatatlanok. - Damien színpadi eleganciával
meghajolt.
- A ti jelenlétetek sem volt teljesen felesleges. - pár pillanatig némán nézték
egymást, majd Bruce vigyorogva elhajtott.
Valahol mélyen, sajnálta, hogy csak a háborúk alkalmával válnak igazán
csapattá. Igaz, nagyon mélyen. Rendkívül mélyen.
Mondhatnám, hogy igen, ilyen remekül vontam érezhető párhuzamot, de az igazság az, hogy amíg nem írtad, nem is tudtam erről a focistáról.
A foci a jelenleginél ugyanis nem is állhatna távolabb tőlem :)
Miután kikaptunk az északírektől hazaiban (pedig elvben egyértelmű volt a magyar győzelem) és gyakorlatilag lehetetlenné vált az EB-re való bejutás, az akkori szörnyű szövetségi kapitányt elküldték a válogatottból. Ilyenkor jött Dárdai a csapat élére, és a nyitómeccsén a válogatottunknál erősebb, EB-re nagyobb eséllyel kvalifikáló román csapat ellen kellett pontot szereznie, idegenben! És sikerült neki.
Bruce kétértelmű:
-Vagy az ultrák
-Vagy a TrollFoci
Rákerestem, valami sportoló. Őrá gondoltál?
Örülök, hogy tetszett, és nem tudom mire gondolsz, honnan jött a damien név. A WOD világából való a szösszenet, mivel nagyon szeretem, de már kíváncsivá tettél :D
Van egy sejtésem honnan jött a Damien név. Legalábbis, ha ez arról szól, amiről gondolom.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.