Nekem is vannak, és mivel elkapott a nosztalgia, néhányat meg is osztok veletek:

 Időlabirintus

Hát igen, az első rögtön egy matuzsálem: 1987-es születésű. Ráadásul, mint később megtudtam, magyar fejlesztés, ami így utólag jólesően simogatja a lelket. Egy Commodore Plus/4-es gép volt a család tulajdona, és gyerekként imádtam (bátyámmal együtt), ha megengedték, hogy játszak rajta. Ó, a régi szép emlékek, amikor hosszú percekig vártuk, hogy a kazettás magnóról végre betöltsön a játék, aztán 99%-nál közölte a gép: ERROR! De ez sem szegte kedvünket.
Maga a játék egy háromdimenziós labirintus volt, ahol véletlenszerűen minijátékokba ütközött az ember. És ez adta a varázsát, mert sosem tudhattad, milyen kihívást állít eléd. Voltak ügyességi, logikai, matematikai feladatok, és mindig izgatottan vártam, hogy mi lesz a következő. Bevallom, sohasem jutottam ki a labirintusból... de nem is ez volt a lényeg.

 Mafia

Ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Még internet nélküli életemben játszottam, ahol nem voltak csalások, végigjátszások, mindent saját kútfőből kellett megoldani. És hát ki ne emlékezne az autóversenyre? Néha még most is felsírok álmomban... Habár haverok azt mondták, hogy kanyar-levágással meg lehet oldani, nekem nem jött össze. Meg kellett nyernem azt az átkozott versenyt. Ha emlékeim nem csalnak, legalább egy hétig szenvedtem azzal a résszel. De megérte, mert a játék utolsó jelenete mindenért kárpótolt, és a mai napig fel tudom idézni. (Remélhetőleg a remastered verziót nem cseszik el, és akkor még több emberhez eljuthat ez a remekmű.)

 The godfather

A Mafia után nem volt kérdéses, hogy ezt is ki kell próbálnom. És azt kell mondanom, nagyon beszippantott. Egyszerű verőlegényből felküzdeni magunkat a keresztapaságig... hatalmas élmény volt. Habár a játék korántsem tökéletes, nagyon bejött a hangulata, és az, hogy a filmbeli történések át- és átszőtték a játékmenetet, természetesen a mi szemszögünkből. Kedvencem, hogy mi vihettük a lófejet.

 Sims 2

Oké, oké, lehet, hogy ezt mégse kéne... de hát ez van. Szerettem. Szerettem, hogy mindenható ura lehetek egy világnak, amit én teremtettem, szerettem házakat építeni a legmerészebb elképzeléseimmel, szerettem embereket alkotni fantáziából, vagy a lehető legtökéletesebb hasonmását egy-egy hírességnek... vagy ismerősnek. Ez a mániám azóta is tart, úgyhogy a Sims 4 is itt pihen a gépemen... na jó, ezt már tényleg nem kellene.

 Dragon Age: Origins

Többször nekifutottam, de valahogy nem jött be. Furcsának találtam az irányítást, hogy molyolni kell a többiek felszerelésével, menedzselésével... Aztán egyszer nem volt mivel játszanom, és unalmamban előkerült. Pár óra után azt vettem észre, hogy már nem zavar semmi, mert tudni akarom, mi történik a karakteremmel. Emlékeim szerint nagyon jól volt felépítve a történet, ahogy haladtunk előre, az emberek tisztelettel beszéltek a szereplővel, ami nagyon tetszett. Sok más játékban hiába vagy világmegmentő, akkor is úgy kezelnek, mint egy csicska... de itt nem. Itt mintha súlya lett volna a cselekedeteinknek. Annyira beszippantott a mese, hogy a királyválasztásnál például hosszú-hosszú percekig latolgattam az esélyeket és lehetőségeket, mert nem akartam, hogy a "barátom" megharagudjon rám, királynak viszont alkalmatlannak találtam. Hát igen, az élet nehéz döntései.

 Aion

Egy barátom noszogatott, hogy próbáljam ki, mert kellene neki valaki, aki gyógyítja a háttérből. Életem első MMO-ja volt, több mint tíz évvel ezelőtt... és azóta rajongok a műfajért. Sikerült olyan csapatba kerülnöm, akikre örömmel gondolok vissza, és némelyikükkel azóta is tartjuk a kapcsolatot, habár a játék maga már a múlté. Mégis hatalmas élmény volt, és kitörölhetetlen emlékké váltak a hosszú, közösen eltöltött évek.

 Titan Quest

Egyszerűen mestermű. Alapból szeretem a görög mitológiát, így élvezet volt benne hősként elmerülni. Izgalmas volt a történet, és nagyon jól sikerült a karakterfejlesztés megoldása is. Többször is végigjátszottam, különböző klassz-kombókat próbálgatva. Ha az izometrikus játékok kerülnek szóba, nekem a Titan Quest az etalon, amihez minden mást viszonyítok. Az Anniversary Edition-nek köszönhetően pedig a mai napig játszható, és azt hiszem, grafikailag sem kell szégyenkeznie.

 7 Days to Die

Ha zombis-túlélős játék, akkor 7 Days to Die. Habár a sok-sok update-nek hála mára már játszhatatlan lett számomra, így is több száz órám van benne. Az Aionban megismert csapattal vágtam bele, és remek móka volt közösen védekezni a hét naponta támadó zombihorda ellen. Itt nem voltak hősök: tényleg túlélők voltunk, akik megosztják egymással az utolsó falat penészes kenyeret. Egyszerűen csak imádtam.

Hát ennyi lett volna az én kis listám. Nektek vannak olyan játékaitok, amikre évek elteltével is jólesően csettintetek?