Effecta

Effecta

PS4 krónikám I.

Link másolása
Sziasztok! Ez csak egy kis emlékköteg a playstationös időszakomból. Ne féljetek, csak december óta van meg, nem hosszú.

Playstation 4... Az első olyan konzol, amihez az elsők közt tudtam hozzájutni, egy igazán szép karácsonyi ajándék egy csodálatos személytől, akinek a világ rengeteget köszönhet:

TŐLEM (he he he)

Nem volt ám egyszerű...

Látván, hogy a volt melóhelyem mellett lévő 576 szorgalmasan árulta a PS4-et, és az ottani srácok nyomott áron hozzájutottak, mardosott az irigység. Ódákat zengtek a grafikáról, és arról a bitang kevés játékról, amit kiadtak hozzá. Ami érdekelt is, az is csak a Killzone és az AC4 volt.

Egy akkori kollegám felhívta a figyelmem a Tréhóm akciójára, hogy 0% THM-mel elvihető részletfizetéssel, és kihozzák pár nap alatt. A mondat végére sem ért, én már egyből a gép előtt ültem a tréhóm oldalát vizslatva, fülemen a telefonnal. Fél perc kínos csend következett, majd megtörtem azt, mint a Krisz Rudi:

- Attila edd ki a rudam, igazad volt. - mondtam a telefonba, és már zsupszoltam is a virtuális kosárba.

4-5 nap múlva hívtam őket, hogy nem kaptam visszajelzést a rendelésre. A hölgy azt mondta, hogy valóban, mivel nem is történt rendelés. Felhívtam a figyelmüket a családon belül történő szaporodás veszélyeire, majd bevetettem a legnagyobb fegyvert, amit el tudtam érni. A szabadon mobilizálható Édesanyám 2.0 pre-alpha, aki bement a tréhomba amíg én az igát húztam. Ott leadta a rendelést, és a lelkükre kötötte, hogy most már legyen is a rendszerbe. Nem nevetni, mutter óriási terrorista.

A rendelés sikeresen a rendszerbe került, szóval Terrorists Win.

Eltelt 3 nap, erre jön a telefon, hogy én valóban 2 PS4-et rendeltem? Mondom persze, 2 kezem van, imádnám ha értenének a saját rendszerükhöz. Cinikus hangvétellel tettem fel a kérdést (dec 17), hogy karácsonyra megjön-e esetleg a konzol. Emberünk nyakát tette rá, hogy persze, sima ügy.

Két nap múlva, hogy ezeket a mókusokat nógatni kell, ezért újabb telefont intéztem, hogy hol tart a dolog. 15 perc zenélés után a Rendőrakadémiából a vékony hangú feka csaj vette fel, aki kijelentette, hogy nincs rendelésem, mert törölve lett. Közöltem, hogy szomorú, hogy Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs cégénél ennyi hikomat dolgozik, és a sok munkanélküli helyett is az állatkertből válogatnak utánpótlást. Megrökönyödve kért elnézést, átkapcsolt kollegához, aki mondta hogy a DHL-nek elküldték már az árut, ki fogják hozni. Még csomagszámot is mondott (kamu). Felhívtam a DHL-t, ahol közölték, hogy nincs ilyen csomagszám. Újabb telefonálás a tréknek, de egyből főnököt kértem. Elmondtam neki, hogy kamu csomagszámot kaptam, mire ő értetlenkedve mondta, hogy 2 éve szűnt meg a DHL szerződésük, és azóta a GLS viszi a csomagokat. Nagy nevetés, ami nem őszinte...

21-én sokat nem remélve újabb telefonhívás. Az ottani mókus azt mondta kevés az esély, hogy kijöjjön, mert aki dec 20 után rendelte, az max januárban kapja meg. Elmutogattam neki, hogy 14-én klikkeltem rá, és a második rendelés is (amit ők kurtak el) is 20-a előtt történt, szóval ezek a kifogások már eléggé nevetségesek. Bevetettem az unokaöcsi nem fog örülni, hogy nincs ajándék dumát is (nyáhááhááá), hátha a saját igazam tudom érvényesíteni, ha picit tiprok a nem létező lelkivilágukban. Üres "értem" és "igazán sajnálom" halmaz után már úgy voltam, hogy ha lecsengenek az ünnepek, csak azért is visszamondom a rendelést.

Dec 23. Hullafáradtan (decemberben ebben a melóban nem nagyon van szabadnap, max 2-3) igáztam, nem is gondoltam már a konzolos pokoljárásra.

Indokolatlan rezegni kezdett a zsebem, amit a telóm idézett elő, erre reflektálva fel is vettem. Osama Bin Anya volt, aki mondta, hogy a GLS csörgött, hogy a házunk előtt van. Félrenyeltem az üdítőt, és félbüfögve kierőszakoltam ezt a mondatot:

- Hol vagy?
- 2 megálló otthontól, megyek hazafele.
- Akkor menj előre, rugd le a buszos arcát, és taposs két lábbal a gázra - mondtam röhögve

Vártam fél órát, majd magammal nem bírva felhívtam Száddám Mutterint.

- Megvan?
- Meg. Futárgyerek akadékoskodott, hogy nem én rendeltem, hanem te.
- De megoldottad?
- Meg persze, aláírtam a neveddel és szarni bele.
-  Na fain, majd jövök.

Mondanom sem kell, hogy a munkából megmaradt 7 óra 7 napnak tűnt. Mily szerencse, hogy ott az 576. Jajjj mit vegyek mit vegyek azonnali hatállyal? Pufi 576-os barátom azt mondja Killzone mer az jó. Üres pillanatokban azt a pár oldalas kézikönyvet bújom, és a neten olvasgatok a játékról.

21:00 TAKARODÓ!

Bolt bezár, új kérdezősködők pillanatok alatt lerázva, rohanás a buszmegálló fele. 85-ös elég lassan robog, de kerestem ülőhelyet, mert ha állok, akkor pogozás lesz. Megállóba beérve újabb indokolatlanul fürge séta haza. Beérve a lakásba, már sötét volt, lámpaoltásos móka, de Anya még fenn van.

- Merre?
- Szobádban. 

Vehemens, de szakszerű dobozbontás erőnek erejével, példanélküli sebességgel beröffentés. Csipogva kapcsol be deariiii :D

Hűtésmoddolt Xboxhoz hozzászokva, már vártam az izom ventillátort, de kussban volt. Na mondom nem jó a konzol? Ki lesz halott itt most? De a TV-m bekapcsolt, és már láttam is a menürendszert. Hoppá no. Mennyi az idő? 10? Hánykor kelek? Leszarom?

Elégedetten néztem a csillivilli grafikát, a tapipados (először gyanúsan könnyűnek tűnő) kontrollert széles vigyorral használtam, nem törődve azzal, hogy 24-én is melózok pár órát 9 órai nyitással.

Másnap bementem melózni véres szemekkel, kollega vihogva kérdezi.

- Mivan tökös? Jó a játék?
- Hát szeren van fater.
- Na bírjad, mert iszunk ma.

Valahogy aranyosnak tűntek az eladandó áruk mögött felsorakozott borok és a whiskey, amit a főnök hozott.

Bementem a helyemre. 2-ig vagyunk csak gyerekek, 24-én aki vásárolni akar, az meg tehet egy szivességet. Sunyiban ittuk kollegával a viszkit, majd megjelent anyám. Na mondom most leoltja a fejem.

- Ittál fiam?
- A f***t, még iszok. És mutatom neki röhögve a poharat.
- Na ba*meg - mondta nevetve, akkor ne bízzak rád pénzt, hogy vegyél még egy játékot?
- ....háááááát egy viszki nem viszki ugye - hátranézek - Attila 10 perc!!!

Rongyolás az 576-ba. A két srác néz rám kérdően.

- asszazsi... Na mi az már... asszasszin4. Kérek ide egyet no.
- Mire kéred?
- Mire hármat számolok, na.... kértek viszkit?
- Majd otthon iszok papi, most szolgálatban vagyunk. Milyen platform legyen na?
- Tetris. Szerinted?????
- 19 ezer.
- Vittemköszi

Az üveg kiürült, mi vidámak vagyunk, a főnök vigyorogva közli, hogy szép hónap volt, és szélnek is ereszt minket ünnepelni. Hazakeveredve Anya nem volt rest, rittyentett egy elég durva ebédet, és még páleszt is hozott annak ellenére, hogy utálja, ha iszok :D

Akkor elbúcsúztunk, ő nézte a Hull a pelyhest, vagy mit tudom én milyen szart adtak akkor negyvenedjére a retek klubon, én meg belefejeltem a lemezt a gépbe. A polírozott grafika és a hajózási részek szépsége (nameg az a kis piamennyiség) indokolttá tette a tengeribetegséget. Aznap este már nem csúszott le több pulyka...

11.
11.
Effecta
#10: Tónika ide mindenkit beengednek, edd meg a cerkám? :D
10.
10.
Tony
jolvan homar elobe is elmondtad ezt...valami ujsagot irjal :D
9.
9.
ilor14
Hát ez kurva jó volt x'D
8.
8.
leilu
7.
7.
Effecta
5.
5.
KeXxX
Ez a történet :D Még olvasni is szörnyű volt ahogy nem jutsz PS-hez sehogy sem :D 85-ös megálló, 576.. hol, vagy merrefelé dolgozhatsz. Először a Köki jutott eszembe, de lehet az Örs is :D Nálam is voltak gondok 4 évvel ezelőtt!
4.
4.
PaprikaJancsi
Jó kis cikk. További jó játékot !
3.
3.
Kishozi
Azt a mindenit! Minden szavadat öröm volt olvasni. Muternak gratulálok a fiához, Neked meg a géphez :)
2.
2.
Effecta
Köszönöm szépen. Kicsit jobban átéreztem, mint az Assassin blogomat :D
1.
1.
RangerFox
Hehe, nem szeretnék anyukáddal összefutni az utcán. :D Imádom az ilyen blogokat, remekül átadtad a hangulatot, az érzést, amit te érezhettél akkor. Grat!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...