Bevezető

Soha nem szerettem a lopakodós játékokat. Ki nem állhatom, amikor muszáj észrevétlenül sunnyogni, különben bukom a küldetést, ha észrevesznek. Habár kétségtelen, hogy a stealth gameplay stílusban van kihívás, és izgalom bőven, sokaknak bejön, de nekem nem. Néha azért én is szoktam alkalmazni, de csak úgy szeretem ha opcionális, és nem kötelező. Csak úgy szeretem, hogyha közben mégis észrevesznek, riadó van, akkor legyen lehetőségem vagy elmenekülni, vagy átmenni Rambó stílusba, és úgy folytatni. Sokszor csak az ellenség megritkítása miatt alkalmazom. A riasztót, és a keményebb ellenfeleket (sniper, heavy gunner, stb.) likvidálom csendben, aztán a többi meg jöhet hangosan. Viszont ha egy játék teljes egészében kifejezetten a halk, észrevétlen lopakodásra épül azt nem szeretem.

Sniper Elite V2

Az első rész nekem kimaradt, de a másodikra már felfigyeltem, mert a többi mesterlövész játékkal ellentétben itt nem volt a puskán hangtompító. Ez pedig garantálta, hogy nem is igazán lehet, de legalábbis nem muszáj végig csöndben, és észrevétlenül teljesíteni a küldetéseket. Ez pedig nagyon tetszett.

A felszerelésben van ugyan egy hangtompítós pisztoly is, valamint ha pont akkor lövök, amikor pl. ágyú dörren, vagy amikor a közelben egy bomba csapódik be éppen akkor azoknak a zaja elnyomja a puskám dördülésének hangját, ezért nem hallja meg az ellenség. Valahogy úgy, mint a 2001-es "Ellenség a kapuknál" c. film elején, amit meg is néztem újra, jól passzol a játékhoz. De én ilyen trükköket nem alkalmaztam. Általában csak addig maradtam észrevétlen, amíg egy jó mesterlövészállást, vagy fedezéket el nem foglaltam. Aztán amint leadtam az első lövést, hangtompító híján az olyan nagyot szólt, hogy a környéken minden ellenséges katona azonnal pánikba esett, és visszalőtt. Az mondjuk jó kérdés, hogy szúrtak ki azonnal akármilyen messziről is a fedezékem mögött, de mindegy, mert így is sokszor agyaggalamb lövészet volt az egész. Főleg ha én messziről, és magasról egy jó fedezék mögül kezdtem el tüzelni, az ellenség pedig mondjuk egy jó nagy téren rohangált előttem össze-vissza. Én jól ráláttam a pályára, ők pedig olyan messziről nem sokszor találtak el a rövid távú, nagy szórású kis gépfegyvereikkel, puskáikkal, és persze nem is olyan képzett lövészek mint én :)

A pályák nem túl nagyok, és nyitottak de azért jellemzően nem is csak egy szűk, lineáris csőben terel a játék. Csak majdnem :) Ráadásul általában fogta a kezem, és megmutatta hova kell mennem, milyen lőállást foglaljak el, és onnan lőjek, de azért mégis adott lehetőséget a taktikázásra is. Sokszor nem is mentem föl, hanem lent harcoltam egy szinten az ellenséggel.

Nagyon élveztem, hogy szép csöndben elfoglaltam egy jó állást, majd egy hangos nyitólövéssel megkezdtem a bulit, és aztán már szó sem volt tovább lopakodásról. Általában tartottam az állást, amíg tudtam, szedtem le sorban a katonákat, de nyomultak előre, és próbáltak bekeríteni. Amikor éreztem, hogy szorul a hurok, akkor kibújtam belőle. Elhagyva addigi fedezékemet, felvettem a nyúlcipőt, és valami ellenségtől mentesebb területre rohantam. Közben jó esetben el is veszítettek szem elől, így volt időm kicsit kifújni magam. Ez fontos eleme a játéknak, ugyanis mutatja a karakterem pulzusát, ami például futás hatására jócskán fölmegy, ám így nem igazán tudok pontosan célozni. Minél alacsonyabban kell tartani a pulzusszámot, hogy pontosabban tudjak lőni. A mesterlövész puskával célzáskor pedig a karakter vissza tudja tartani a lélegzetét, persze csak egy adott ideig, de addig még pontosabban, fókuszáltabban tudok célozni.

Szóval miután elfutottam, és kifújtam magam, az ellenség pedig elvesztette a nyomomat, akár megint lopakodva kinézhettem magamnak egy újabb jó helyet, ahonnan egy hangos lövéssel ismét hadat üzenve az ellenségnek kezdetét vette egy újabb heves tűzharc. Tehát nem a klasszikus lopakodós, csendes gyilkolós játék volt ez. Nekem legalábbis nem.

A helyszínek nem túl változatosak, a nappali pályák többnyire romos városokban játszódnak, ám a grafika nekem nagyon tetszett. Szépek az épületek, illetve azok romjai, élesek a textúrák, gyönyörű a napfény, és az égbolt. A bullet cam közben pedig még jobban megcsodálhattam a pályát, gyönyörködtem a környező épületekben ahogy a kamera követte a golyó útját. Nekem ez nagyon feldobta a játékot, enélkül lehet, hogy hamar meg is untam volna. Már a Max Payne-ben is nagyon szerettem. Itt azonban a golyó amikor becsapódik az ellenség testébe, amolyan röntgen képet is mutat sokszor, így bepillantást nyerhettem abba, hogyan roncsolja szét a golyó a testen belül az egyes szerveket, hogyan üti át a csontokat, szilánkosra törve azokat.

Ez eleinte érdekes, és szórakoztató volt, de aztán már nem igazán tetszett. Viszont nem volt lehetőség csak az x-ray kikapcsolására, a kill cam részeként sokszor beadta a játék ezt is.

Úgy emlékszem itt még nem volt minimap, ami jelezte volna hol az ellenség, és nem volt ikon sem a fejük fölött, valamint a falon keresztül sem láttam őket (wallhack). Habár nekem ez utóbbiak talán csak azért nem voltak, mert nem használtam a távcsövet, és nem jelölgettem meg az ellenséget? Nem tudom. A lényeg, hogy így a nem túl okos AI ellen is szórakoztató volt játszani normal fokozaton, mert azért nem pusztán csak agyhalott zombi módjára rohantak felém, hanem fedezéket használtak, helyezkedtek, próbáltak bekeríteni, nyomultak előre. Figyelni kellett, nem ész nélkül Rambózni, és rohangálni, de kellően megfontoltan haladva azért sokszor éreztem duck hunt-nak a játékot, mert bár néha meg tudtak szorongatni, azért az AI nem zseni. Szűkebb belső helyeken, vagy ha már nagyon közel kerültek elővettem a gépfegyvert, aminek ugyan óriási volt a szórása, és kevés lőszer volt hozzá, de néha azért jól jött.

Sniper Elite 3

A helyszín Afrika. Az atmoszféra, az összkép néhol igencsak lenyűgöző volt, de az előző részhez képest inkább kicsit gyengébbnek éreztem a grafikát. Hiába került be pár szép napfény effekt, úgy éreztem a textúrák néhol elég zavaróan homályosak, és nekem túl színes, amolyan rajzfilmes lett a grafika. Néha elég szép is tudott azért lenni, de máskor meg nagyon csúnya.

Az előző részhez képest azonban nyitottabbak lettek a pályák. Ez előnyére vált a játéknak, habár a pályák nyitottságát sokszor éreztem úgy, hogy inkább csak illúzió. Nem egyszer ütköztem bele ugyanis láthatatlan falakba, és sokszor szerettem volna pl. átmászni olyan helyen, amihez hasonlóan máshol lehetett, ám ott, ahol épp akartam nem. A szabadon bejárhatóságnak inkább csak az illúzióját adta, és ez által megtévesztő is volt sokszor.

Több sebből is vérzik a játék. Az ellenség rongybaba fizikája sokszor igencsak mókás. Néha amikor egy golyót bekap, akkor az felröpíti őt vagy két méter magasra. Egy korábbi gk tag egy hozzászólásában megosztott egy videót (szerintem ő is készítette) ami jól szemlélteti a problémákat a játékkal kapcsolatban.

Az AI sem áll a helyzet magaslatán, amint az a videóból is jól látható. Vannak benne furcsa, megmosolyogtató, olykor pedig egyenesen nevetséges dolgok is. De sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor más játékokban sem sokkal jobb, sőt néhol még rosszabb is az ellenséges AI viselkedése, reagálása. Ismét normal, azaz marksman fokozatról van szó.

Ebbe a részbe már beletettek sok más játékban alkalmazott dolgokat is: minimap, ami mutatja az ellenséget, enemy tagging, szép kis ikon az ellenfelek feje fölött, és amit a legjobban utálok a wallhack, valamint a detection meter csík.

Aranyos kis ábrákkal el is magyarázza a játék hogy működik az AI. Pont úgy, ahogy utálom:

Tehát ha észrevesz akkor is vakargatja még a fejét egy ideig, sőt ha rálövök még akkor sem lő vissza azonnal, hogy bőven legyen ideje Pistikének is könnyen becélozni, és lelőni őket....

Ennek ellenére ez az epizód is elég szórakoztató volt. A pályák az előző részhez képest valamivel nyitottabbak, ez által többféle taktikázásra adtak lehetőséget, de azért nagyon nem vitték túlzásba. Sajnos vannak benne továbbra is előre scriptelt dolgok is, de sebaj.

A gépfegyver ismét hasznosnak bizonyult, amikor az ellenség elég közel volt, de továbbra is csak nagyon kevés lőszer volt hozzá, amihez egy szerintem nagyon túlzó szórás, és visszarúgás is társult. Úgy gondolom ezzel akartak a játék készítői arra kényszeríteni, hogy elsősorban a mesterlövész puskámat használjam. Értem én, hogy ez egy sniper játék, de azért egyrészt illúzióromboló számomra, hogy egy képzett mesterlövész egy gépfegyvert nem képes stabilan tartani a kezében, akkora a visszarúgás. Másrészt pedig kár érte, mert bővíthette volna a taktikázási lehetőségeket, opcionálisan választhatóvá tette volna, hogy a közelebbi gépfegyveres fedezékharcot preferáljam, ha ahhoz van kedvem anélkül, hogy frusztráló lenne.

Sniper Elite 4

A helyszín ezúttal Itália, és a grafikát illetően továbbra is felemás érzéseim vannak. Itt is elég sok alacsony minőségű, elmosódott textúrával találkoztam ultra beállítás mellett is, ami elég rondán mutat egy alapvetően távcsővel zoomolva a részleteket fürkésző játék esetében. Ezen felül nekem nagyon túlszínezett a játék, mint egy rajzfilm. Nem vagyok szakértője ezeknek a grafikai összetevőknek, hogy mit hogy hívnak pontosan és hogyan működnek, de pl. a napfény amikor szétégeti azt a felületet, amire rásüt (pl. házfalat) az elég csúnya az én szememnek. Ez a játék ezért jobban mutat szvsz az éjszakai, és a havas pályákon, habár a késő nyári, kora őszi napsütéses kis falvak is nagyon hangulatosak lennének alapjában véve.

Az előző részben jól bevált recepten sem túl sokat változtattak, de eleget ahhoz, hogy sokkal élvezetesebb lett ez a rész, mint az elődjei. Csiszoltabb, és fejlettebb lett sok mindenben. Végre olyan lett a játék, amilyennek az előzőnek is lennie kellett volna. Ez egy kiforrott darab lett.

A jóval nagyobb, és még nyitottabb pályák sokat dobnak az élményen. Itt már tényleg igazán nagy, és sokkal szabadabban bejárható pályák vannak. Persze nem AC Origins-Odyssey méretűre kell számítani, mert ezek csak pályák, egyes helyszínek, nem egy komplex világ.

Minden pályán több feladat, és sok gyűjtögetni való vár. Persze jó néhány ezek közül mellékes, opcionális, de szépen telepakolták a pályákat feladatokkal. Az, hogy milyen sorrendben, és hogyan teljesítem azokat teljesen rám van bízva. A pályák felépítése is olyan, hogy a feladatok abszolváláshoz vezető út, módszer sokféle lehet. Rengeteg taktikázási lehetőséget nyújtanak a jól átgondolt, remekül megszerkesztett nagy pályák. Végre igazán nagyok, és jók a map-ek.

A gépfegyverhez is immár fel lehet venni annyi lőszert, hogy szinte folyamatosan pótolva legyen, és így akár egy egész sereget is kinyírhatok vele, ezzel pedig háttérbe is szoríthatom az elsődleges mesterlövész puskám használatát, ha akarom.

A mesterséges intelligencia

Az ellenfelek is fejlődtek némiképp, de azért még mindig tud megmosolyogtató dolgokat produkálni, főleg normal (marksman) vagy még gyengébb fokozaton. Még mindig vannak olyan furcsaságok, mint például hogy amint leadok egy lövést messziről a fűben hasalva, vagy egy jó fedezék mögül, akkor is azonnal kiszúrnak, és tudják, hol vagyok. Vagy amikor egy nagy lövöldözés folyamán úgy döntök, hogy eltűnök, és elveszítik a nyomomat, akkor egy ideig keresgélnek, majd megunják, és mintha mi sem történt volna mennek tovább dolgukra. Az ellenség hallótávolsága is elég alacsony. Nagyban lövöldözök egy maréknyi katonával, de akik úgy kb. 100 méterre vannak a lövöldözés helyszínétől mit sem érzékelnek ebből. Pedig szerintem a puskák, gépfegyverek ropogása azért elhallatszana odáig elvileg. Ezek a dolgok ugyan nem realisztikusak, de nem vagyok biztos benne, hogy a játékélménynek jót tett volna, hogy ha egyszer meglátnak, és tűzharcba keveredem akkor utána már véget nem érő riadó van, és a pályán lévő összes ellenség egyszerre a nyakamba zúdul, mert mindenki hallja a lövöldözés zaját. Szerintem tehát nem véletlenül lőtték be így a játékot.

AI: a pozitívumok: Adott számú ellenség van az egész pályán, akik járőröznek, jönnek-mennek, beszélgetnek, stb. Aztán az én ténykedéseim függvényében is változtatják a helyüket. Az általam keltett zajokra (lövés, robbanás) vagy ha észrevesznek engem, vagy egy társuk hulláját, arra sokkal fejlettebb módon reagálnak mint a korábbi részben. Ha csak egy pillanatra is látnak meg, vagy hallanak valamit, máris óvatosan közelednek arra, amerre látni, hallani véltek valami gyanúsat, nem pedig kis fejvakargatás után vállukat megvonva mennek tovább. Ha megtalálják egy társuk hulláját, akkor vagy egyedül elkezdenek keresni, és/vagy kiabálnak a közelben lévő társaiknak is, majd együtt fürkészik, és fésülik át a környéket. De olyan is volt, hogy eliszkolt, hogy erősítést hívjon. Egy nagyobb hangos csata alkalmával is láttam, amint elszalad az egyik, majd miután kinyírtam a többieket utána eredtem. Már jött is visszafele többedmagával. Azért szaladt el, hogy a közelben állomásozó többi társával együtt térjen vissza.

Amint azt már említettem van az ellenségnek hallótávolsága, és látótávolsága is, ami lehet, hogy nem épp realisztikus, de legalább a játékélményt élvezetessé, kiegyensúlyozottá teszi. Mert így legalább ha a pálya egyik végén nagy lövöldözésbe keveredek, akkor nem fog a másik végéből is mindenki odacsődülni. Csak azok, akik az érzékelési távolságon belül vannak. Kivéve ha valaki elszalad és odahívja őket. Mivel fix számú ellenség van a pályákon, mindenkit számon tart, és megjegyez, ezért nem végtelen az erősítés, nem spawn-olja csak úgy az ellenfeleket a semmiből. Akiket pedig megöltem, azoknak a hullája megmarad, nem tűnik el, hacsak egy társuk fel nem veszi a hátára, és el nem viszi (láttam ilyet). Így pedig akár teljesen meg is lehet tisztítani egy pályát minden ellenségtől, és a végén a síri csöndben ott trappolhatok a hullájuk körül. Az előző részekkel ellentétben a küldetések egyes részein sincs semmi olyan script pl. hogy most akkor onnan, ahol eddig nem volt senki jön egy rakat ellenség, és megjelenik egy tank is.

Többféle ellenség típus van, és nem is reagálnak egyformán harci helyzetben. Ha kitört a lövöldözés, vannak akik kamikaze módon jönnek, de nem ez a jellemző. Általában fedezéket használnak, és más játékokkal ellentétben nem lóg ki a fejük folyamatosan, hogy könnyedén oszthassam a headshot-okat. Van amikor hosszasan időznek egy fedezék mögött, várnak arra, hogy én mit lépek. Nem egyszer volt olyan, hogy nekem fogyott el hamarabb a türelmem, mert nem akarták kidugni a fejüket a fedezékük mögül, nem mozdultak. Van olyan, hogy ha sokáig csöndben vagyok lassan nyomulnak felém, egy másik közelebbi fedezék mögé vonulnak óvatosan. Máskor meg egyik fedezéktől a másikig sprintelnek, nyomulnak felém, míg mások megpróbálnak bekeríteni. Nem csak agyhalott zombiként rohannak felém sorba. Összedolgoznak.

Ha úgy döntök, hogy felveszem a nyúlcipőt, mert túl sokan jönnek, és kezdenek bekeríteni akkor azt a helyet ahol legutoljára láttak megjelöli a játék, és az ellenség is abba az irányba megy. Majd miután rájöttek, hogy már nem vagyok ott, a környéken kezdenek el keresgélni. Ezt azonban tudatosan arra is felhasználhatom, hogy elcsaljam őket valahonnan, vagy odacsaljam valahova, majd egy jó fedezékből meglepetésszerűen támadjam meg őket. De aknákat, és más robbanószereket is otthagyhatok ajándékba, és amikor odaérnek bumm :D

Ha azonban továbbra is észrevétlenül, csöndben lapulok akkor egy idő után megszűnik a riadókészültség, mindenki megy vissza dolgára.

Az ellenfelek között vannak gépfegyveresek, puskások, panzer-esek, mesterlövészek, és tisztek is. Ez utóbbiak sokszor irányítják a többieket, akik másként is viselkednek olyankor, mint amikor nincs a közelben egy magas rangú tiszt, vagy ha lelövöm a tisztet. Óvatosabbak lesznek, és akad olyan is, aki elszalad. Vannak még rádiósok is, akik akár légi erősítést is tudnak hívni, és akkor aztán kotrás, mert jönnek a bombák. A mesterlövészek is tudnak meglepetéseket okozni.

Elképesztő élmény volt amikor egy pajtába beszorított az ellenség. Jöttek minden irányból, nem győztem őket leszedni. Már fogytán volt a lőszerem is. Már épp ki akartam törni, amikor úgy tűnt elfogytak. Csend volt. Óvatosan kimerészkedtem a pajtából, mire egy távoli mesterlövésztől kaptam egy majdnem halálos lövést. Bekötöztem a sebemet, majd kinéztem, megpróbáltam becélozni, de észrevette, és elkezdett szaladni. Nem tudtam eltalálni, elmenekült.

Nem mondanám hogy az AI zseni, de szerintem elég okosak. Legalábbis sok más játék ellenségeihez képest nem is kicsit. Ami pedig igazán élvezetessé teszi a velük való harcot, hogy nagyon sokféleképpen reagálnak egy-egy helyzetben. Ezért sokszor előre nem kiszámítható izgalmas szituációk alakulnak ki. Ez pedig az újrajátszási élményt is nagyban megdobja.

Ez is csak egy ostoba lövölde, ahol az AI sík hülye?

Eddig csak a normal fokozatról írtam, mert én úgy játszottam. Ebben a játékban a nehezebb fokozat végre nem merül ki csupán abban, hogy az ellenfél lövései többet sebeznek rajtam, és kész. Van lehetőség az egyéni testreszabására is a nehézségnek.

Szerintem sok játékbab az AI azért is tűnik olyan bosszantóan ostobának, mert mi túl okosak vagyunk :) Ezt úgy értem, hogy a játék kiokosít minket mindenféle segítséggel. Főleg a minimap, wallhack, amire itt gondolok. Már csak önmagában ezek kikapcsolásával, és egyéb HUD elemek letiltásával is sokkal nehezebbé válik egy játék. Sokszor érzem én is úgy milyen hülye, és vaksi az AI. Igen ám, de nekik nincs minimap, ami mutatná hogy én hol vagyok, ők nem látnak engem a falon keresztül, az én fejem fölött nincs piros ikon, hogy "ide lőjetek", és detection meter csík sem figyelmezteti őket, hogyha meglátok valakit. Ha ezekről a "segítségekről", előnyökről lemondok, ami nekik alapból nincs is, akkor bizony sokszor én is kb. olyan butának, és vaksinak bizonyulok, mint ők. Mert ha nekem sem mutatja semmi spéci hud, kütyü, hogy ők hol vannak, akkor már én sem vagyok olyan fene okos, és úgymond "lebutulok" az ő szintjükre.

De ezen felül nehezebb fokozaton az AI gyorsabban észrevesz, gyorsabban reagál, pontosabban lő, és sokkal jobban összedolgoznak, mint normal szinten.

Aztán ott van még a ballisztika is. Legnehezebb fokozaton már számít a szél, és a gravitáció is, amikor a mesterlövész puskámat használom.

Én úgy gondolom nehezebb fokozaton durva kihívást nyújt, és az AI sem tűnik már olyan butának. Én normal-on játszottam elsőnek, aztán elkezdtem újrajátszani custom nehézségen minimap, és wallhack nélkül, az AI fülnél mindent hard-ra téve, és nagyon élvezem. Sokkal másabb élmény. A legnehezebb "authentic plus" fokozat nekem már frusztráló, de érdemes kipróbálni. Főleg akinek csak azért nem tetszik a game mert szerinte túl könnyű, és ostoba az AI, annak javaslom próbálja ki a legnehezebb fokozatot HUD nélkül.

Multi. Kempelők kempelők ellen? Értelmetlen? Felesleges?

Egy régi cimborám, aki történetesen a magyar SEO klán tagja (Sniper Elite Online) ezen játékok multijában több száz órát töltött már el amikor a harmadik részt játszottam kicsit vele is coop-ban. Én amolyan magányos farkas vagyok, megrögzött single player párti, soha nem szerettem a multis kompetitív lövöldéket, de úgy gondoltam kíváncsiságból azért ezt is kipróbálom.

Hamar összejött egy meccs, ahol két csapat volt egymás ellen, pedig akkor már nem volt friss a játék. Természetesen mi egy csapatban voltunk, nem egymás ellen. Persze az összes résztvevő közül nekem volt a legalacsonyabb szintem. Volt, aki 5-10x magasabb szinten volt, mint én. Ez is bizonyította számomra, hogy sokan, és sokat játszanak a játék multijával.

Zöldfülű újoncként persze a haver adta az instrukciókat, én meg csináltam, amit mondott. A kezdőponthoz közel egy domb tetején rögtön lehasaltunk. Elővettük a távcsövet, és fürkészni kezdtük a környéket. Nézegettünk körbe-körbe. Semmi. Vártunk. Néztünk. Semmi. Aztán felkiáltott, hogy mintha látott volna valakit egy pillanatra, de eltűnt. Nézte, nézte, de nem tűnt fel ismét a távcsövében. Aztán én láttam meg valakit, aki hason kúszva a szemközti dombtetőn egy szikla mögé bújt el éppen. A haver suttogva adta az instrukciókat (mintha bárki is hallotta volna, hogy a csak kettőnk számára fenntartott privát ts szobában mit beszélünk :)

"Vedd elő a puskát, célozd be a sziklát. Figyelj a szélre, és a gravitációra." Aztán egy pillanatra felbukkant egy testrésze a szikla mögül. De olyan szinten imbolygott a távcső, és korrigálnom is kellett óvatosan a szél, és a gravitáció miatt is, ezért nem volt tiszta a cél, nem tudtam egyértelműen befogni. Addig tököltem, hogy megint eltűnt a szikla mögött, és nem is láttam többet. Aztán mondta a haver, hogy lassan kezdjünk el kúszni egy másik helyre, hátha onnan majd látunk megint valakit. Már vagy 10 perce tartott a meccs, amikor meguntam, hogy olyan lassan kúszunk mint egy csiga, és nem történik semmi. Mondtam a havernak, hogy " a fa***omba ezzel a tököléssel, én megyek oszt odarohanok ahhoz a sziklához". Felálltam, elkezdtem rohanni, és alig pár lépés után fejlövéssel leszedett valaki. Mint később kiderült elég sokáig sikerült életben maradnom. A többi meccsben ugyanis amit próbáltam hiába hasaltam, lapultam, pár percen belül mindig leszedett valaki valahonnan, én meg csak pislogtam. Én senkit nem tudtam lelőni, míg engem feszt leszedtek :D Tudom én voltam a noob, de azt mondtam, hogy "na tudod kivel szórakozzatok, én lépek innen" :D :D

Habár nem nekem való, de nagyjából meg tudom érteni, és kicsit át tudtam érezni mi lehet a jó benne. Minden tiszteletem azoké akik ennek a multijával játszanak. Egy igazi türelemjáték, ami jól megfontolt taktikázást, az apró részletekre való odafigyelést, és nagyfokú koncentrációt igényel. Bármilyen meglepő, de izgalmas volt számomra is. Mondom ezt úgy, hogy utálom a lopakodós játékokat.

Összegzés

Negatívumként megemlíteném, hogy mindegyik rész elég hamar kijátszható, a pályák száma igencsak kevés. Szerintem korrektebb lett volna a dlc pályákat az alapjáték részeként adni, mert azokkal együtt már sokkal elfogadhatóbb a tartalom mennyisége. Az eredeti, teljes áron legalábbis. Én mindet a megjelenésüket követően később, akciósan szereztem be, és nem bántam meg.

Üde színfolt a második világháborús shooter játékok palettáján a Sniper Elite széria.Történet az szinte nulla, és nem is az a speedy gonzales módjára rohangálós gyors lövölde, nincsenek benne nagy epikus csatajelenetek, ahol százak rohangálnak, lövöldöznek össze-vissza, és a robbanások közepette csak kapkodom a fejem. De nem is olyan, ahol egy csőben haladok miközben előre scriptelt jelenetek tömkelegével húz zsinóron a játék.

Ez egy visszafogottabb, lassabb, taktikusabb játék, de mégsem az a teljesen hangtalanul, észrevétlenül lopakodós, elég nyitott pályákkal, többféle taktikázási lehetőséggel. A választott nehézségi szintnek megfelelően nyújthat könnyed szórakozást, de keményebb kihívást is. Különösen a 4. részben tapasztalt AI számomra fantasztikus élményeket ad, főleg azért, mert nem annyira előre scriptelt. Szinte mindig van valami váratlan fordulat, nem mindig lehet teljesen mindent előre kiszámítani, meg tud lepni, lévén hogy a különböző helyzetekre, eseményekre elég komplex, és változatos, szinte random módon reagál. Persze azért idővel ki lehet ismerni a pályákat, és az ellenfeleket is. Ha sokadjára játszok újra egy pályát főleg ha pont ugyan olyan taktikával megyek, mint korábban akkor már nyilván kevesebb lesz a meglepetés.

A pulzusszám kulcsfontosságú szerepe lassabb mozgásra ösztönöz, megakadályozva ezzel azt, hogy mérgezett egér módjára rohangáló Rambó stílusban nyomuljak. Megfontoltabban használom a futást, mert utána kell idő, hogy visszaálljon a pulzus, hogy ismét képes legyek rendesen célozni. Lényegében olyasmi, mint máshol a stamina, de érdekes, és remek ötlet, csakúgy mint a részletes, és lenyűgöző ballisztika, az x-ray, és bullet cam.

A WWII-es single player shooter-ek között jelenleg nálam abszolút favorit.

Köszönöm a figyelmet.