Élet és halál. Mi tesz minket emberré? Mi az élet értelme? Mi a boldogság?
Egy csomó olyan dolog, amit Yanez is feszegetett pl. az "Élet és halál fogalma" c. blogjában, és még jó néhányban, amelyekben hasonló kérdésekkel foglalkozott ő is. Nemrégiben pedig egy sajnálatos haláleset kapcsán Claymen is megosztotta velünk gondalatait hasonló témában. De sokan, sokszor írtak már ezekről a dolgokról. Sok könyv, és film is boncolgatta már ezeket a kérdéseket. Mert előbb-utóbb minden embert foglalkoztatnak ezek a dolgok. Mert mindannyian feltesszük előbb-utóbb ezeket a kérdéseket...
„All he'd wanted were the same answers the rest of us want. Where did I come from? Where am I going? How long have I got?”
Mi az élet értelme, célja?
Vannak, akiknek az a céljuk az életben, hogy legyenek "valakik". Befolyásos emberek, sikeresek, ismertek, elismertek valamilyen területen. Esetleg ünnepelt sztárok, akiket az egész világ ismer, és milliók rajonganak értük. Vannak, akik hatalmat, és/vagy pénzt akarnak, hogy abból minden földi jót megvehessenek, és élvezhessenek. Luxus kocsik, luxus yacht, luxus qurvák, nyaraló a tengerparton, stb., stb. Sokan vannak, akiknek csak a pénzről, és a hatalomról szól az élet, és a boldogságot pénzben mérik... De vannak olyanok is, akik nagy dolgokat akarnak tenni. Nyomot hagyni a történelemben, és hogy tetteikre, nevükre sokáig emlékezzennek. Mások pedig csak szeretnének szerényen boldogulni valahogy, és próbálnak úgy élni, hogy lehetőleg semmit ne bánjanak meg később. Igyekeznek jót tenni, helyesen cselekedni, és békességben élni. Törekednek arra, hogy életük végén tele legyenek csupa szép emlékekkel... De mi lesz mindezekkel? A megélt dolgokkal, a szép élményekkel, emlékekkel, amiket felhalmozunk életünk során?
"All those moments will be lost in time, like tears in rain..."
Rengeteg a megválaszolatlan kérdés.
Többször is említettem az előző bejegyzéseimben, hogy alig voltam 12-13 éves, amikor két film óriási nagy hatással volt rám, és az egész további életemet meghatározták:
De nem álltam meg itt. Elkezdtem mindenféle bölcsektől, filozófusoktól, pszichiáterektől könyveket is olvasni. Néztem, hallgattam rengeteg előadást, megismertem sokféle életfilozófiát valló tanokat, és tanításokat, vallásokat. Sok, különféle nézeteket valló emberekkel ismerkedtem meg, és beszélgettem velük sokat az élet nagy dolgairól még fiatalon. Mert meg akartam ismerni a világ működését, és az emberi természetet. Válaszokat kerestem az élet nagy kérdéseire. Na meg persze faltam a sok jó elgondolkodtató filmeket tovább:
És ez még csak egy kis töredéke azoknak az elgondolkodtató filmeknek, melyek nagy bölcsességeket, és mindenféle "mélyen szántó" dolgokat üzennek, és nagy hatással voltak rám (is). A fentiek mindössze csak némi ízelítőként szolgálnak, nem teljes listaként! Akinek azonban van kedve egészen nyugodtan egészítse ki a saját kedvenceivel a kommenteknél, ezzel is bővítve a blogot! Én nem is tudnék felsorolni minden jó filmet, mert annyit láttam életem során. (Ugyanis a videojátékok mellett a filmek a másik nagy szenvedélyem.)
Csakhogy: Minél több elgondolkodtató, "mélyen szántó" filmet néztem, minél jobban belemerültem a pszichológiába, és minél jobban megismertem az emberi természetet, a világ működését, annál inkább elkeserítő volt az, amit láttam, és tapasztaltam. Egyre inkább azt éreztem, hogy milyen szar az élet, és milyen rohadt egy mocskos ez a világ. "Welcome to the real word" ugye? Megtapasztaltam én is a keserű valóságot? ...De mi is az?
Mi a valóság?
Voltatok már úgy, hogy álmodtatok, de az álom olyan valóságosnak tűnt, mintha az lenne a valóság? Én igen. Engem ez gyötört tinédzser koromtól kezdve folyamatosan egy évtizeden át. Rendszeresen rémálmaim voltak, melyeket annyira valóságosnak éltem meg, mintha tényleg megtörténtek volna velem azok a dolgok, amiket amúgy "csak" álmodtam... Szörnyű dolgokat éltem meg kamaszkoromtól kezdve éjszakánként a rémálmaimban… és csak egyre rosszabb lett a helyzet. Az alvás számomra nem a pihenést és a regenerálódást jelentette, hanem egy utazást a pokolba, ahol szörnyű dolgokat éltem át, és amiből reggelente fáradtan, meggyötörve ébredtem fel. Egy idő után rettegtem az éjszakáktól, és féltem elaludni...
"Do you know the terror of he who falls asleep? To the very toes he is terrified, because the ground gives way under him, And the dream begins..." (Friedrich Nietzsche)
A probléma azzal tetéződött, hogy nem tudtam elfelejteni az álmaimat. Az álmaimban szinte valóságként megélt dolgok olyan erősen égtek be az emlékezetembe, hogy sokszor később úgy emlékeztem vissza rájuk, mint valódi emlékekre, amelyek valóban megtörténtek velem. Így tehát a valóságban megélt dolgok emlékei keveredtek a korábbi, álmaimban megélt emlékekkel. Sok álom van, amire most, kb. 20 év után is emlékszem.
Közben egyre sűrűbben törtek rám deja vu érzések. Tudod, az a bizonyos „mintha ez már egyszer megtörtént volna velem” érzés. Hamar rájöttem, hogy azokat valójában valamikor korábban megálmodtam. Ezért még inkább rettegtem az álmaimtól, mert féltem, hogy azoknak egyes részletei később majd esetleg valóra válnak. Sajnos egyre több olyan volt, ami tényleg valóra is vált. Olyankor mindig egy Deja vu érzés juttatta szembe, hogy azt már megálmodtam korábban, ami épp most történik velem...félelmetes érzés. Ilyenkor általában megszédültem kicsit, és mintha egy pillanatra álomba zuhantam volna... (szó szerint értve a zuhanás érzését)
Persze elgondolkodtam azon is, hogy ha megálmodom előre, ami később meg fog történni, akkor talán a sorsunk előre meg van írva, és mi nem is változtathatunk rajta? Egy újabb érdekes kérdés.... Választ nem találtam, de a deja vu érzések egyre többször törtek rám, és állapotom rosszabbodott. Egy idő után már teljesen elvesztettem a realitás érzékemet, és kevertem az álmot a valósággal. Jöttek a hallucinációk. Ébren voltam, de mintha mégis álmodnék… Azt hittem álmodok, amikor ébren voltam, és azt hittem az a valóság, amit álmodok… Ekkor már pszichiátriai kezelés alatt álltam… Hála Istennek azóta persze meggyógyultam, és most már "csodás álmok jönnek". Ezt most csak azért írtam le, hogy ezzel szemléltessem, hogy milyen mély, és bonyolult kérdés az, hogy "mi a valóság?". Én legalábbis megtapasztaltam, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez, mint sokan hiszik...
Az álmok üzennek valamit?
Közben úgy gondoltam, hogy a szörnyű rémálmaim valamit üzenni akarnak. Elkezdtem foglalkozni a tudatalattival, és az álomfejtéssel is. Hiszen már a Bibliában is olvashattunk arra példát, hogy Isten álmokon keresztül üzent. Azon kívül pedig a deja vu érzések is sokszor egy-egy film jeleneteinek láttán törtek rám. Mivel az álmaim pedig olyan szörnyűségesek voltak, mintha a pokol legmélyén járnék, ezért elkezdtem falni a horror filmeket, keresve bennük a választ az álmaimra. Meg amúgy is vonzottak ezek a filmek is.
Több száz, vagy talán ezer horror filmet is láttam. Nem kezdeném el sorolni. Nem is tudnám felsorolni őket. Ezért elnézést kérek, de amúgy is tele van a net mindenféle "Legjobb horrorfilmek" top listájával. Én ezzel most nem szolgálok, mert kb. 200-as lenne az én listám, és amúgy sem tudnám eldönteni melyek a kedvenceim. Nekem ugyanis teljesen mindegy volt, hogy híres klasszikus, vagy sikeres, népszerű, vagy esetleg gagyi, ócska film. Én minden létező horror filmet meg akartam nézni. Egészen annyira, hogy még a Lucio Fulci féle Zombi 2-nek is sokáig kerestem az első részét, mire rájöttem, hogy nincs első része :) (Ugyanis a szintén akkor megjelenő George A. Romero "Holtak hajnala" c. filmet Olaszországban "Zombie" címen mutatták be, ezért lett "Zombie 2." a címe Fulci filmjének :)
Sorozatok
Természetesen rengeteg sorozatot is néztem anno, amelyek szintén nagyon mély, elgondolkodtató, rejtélyes, és érdekes témákat feszegetnek. Csak a legnagyobb kedvencek:
Ezek közül az egyiknek már önmagában csak a főcím szövege is igen elgondolkodtató:
"A hiba nem az Ön készülékében van. Ne próbálja beállítani a képet! Folyamatosan ellenőrizzük az adást. Mi uraljuk mind horizontálisan, mind vertikálisan. Eláraszthatjuk Önt ezer csatornával, vagy kinagyíthatunk egyetlen képet kristálytisztává. És ez meg semmi. Hozzáidomíthatjuk a látását bármihez, amit csak a képzeletünk felfoghat. Irányítani fogunk mindent, amit csak lát és hall."
Wake up, Neo...
A keserves életútkeresésem valójában csak ébredezés volt. Mert én is éreztem, hogy valami nincs rendben ezzel a világgal... Ébredeztem, és azt láttam én is, hogy valójában a "Matrix" rabjai vagyunk... Elkezdtem hát ellene lázadni, próbáltam kitörni belőle...
A „földi paradicsom” (1492. Conquest of paradise)
Sok elgondolkodtató dolog van a filmben. Pl. csodálatosan mutatja be, hogy a földi paradicsomot az ember miként teszi földi pokollá… Döbbenten néztem Ridley Scott remekművét a premierkor (92-ben), és az alig 13 éves kis naiv lelkemet megrázta a film mély mondanivalója, hiszen sok mindenben felnyitotta a szemem. Életem egyik meghatározó élménye volt... Akkor döntöttem el, hogy én megkeresem a földi paradicsomot. Aztán megismertem, és szimpatizálni kezdtem Rousseau filozófiájával is:
„Vissza a természetbe”
Mert azt láttam, és tapasztaltam mindenhol, hogy az emberi természet milyen gonosz, gyarló, és hogy a világot mennyire átszövi a kapzsiság, a hatalomvágy, mások elnyomása, és megannyi rengeteg gonoszság, és igazságtalanság. Később, ifjú titánként sokat gondoltam rá, hogy milyen jó lenne kiszakadni, és elhatárolódni ettől a velejéig romlott világtól.
Pontosan, mint a Beach c. Di Caprio filmben. De egy másik, sokkal jobb példa is volt előttem. Az, ahogyan nagyszüleim éltek anno. Korábbi blogjaimban is említettem, hogy ők még a városi élettől teljesen függetlenül éltek. Igazi becsületes paraszt emberek voltak, és a puszta kellős közepén éltek teljesen önellátó életmódot egy tanyán. Jószágokat tartottak, földet műveltek. Teljesen függetlenek voltak minden városi dologtól, messze a „civilizációtól”. Azonban ők ahogyan éltek arra én már alkalmatlan lettem volna. Ahhoz én már túlságosan is elkényelmesedett, lusta, gyenge városi gyerek voltam. A matrix rabja...
Nem tetszett a rendszer, ezért lázadtam ellene. Elkeseredett, és reménytelen harcot vívtam ellene. Persze mindig kudarcot vallottam, hiszen egyedül voltam az egész világ ellen, és mert én nem voltam Neo, nem voltam kiválasztott, nem én voltam a messiás. Csak egy hülyegyerek voltam, aki még szinte semmit nem tudott az életről, és a világról, de mégis fellázadtam, és harcoltam minden igazságtalanság ellen. Egy szál magam a hülye fejemmel hadat üzentem a egész világnak... Nem csoda, hogy volt vagy 15-20 munkahelyem, mert sehol nem maradtam meg sokáig. Sok pofont kaptam, amitől igencsak dühben gurultam, és dühömben sok rossz dolgot is tettem... olyanokat is megbántottam, akik nem érdemelték volna meg... A huszonéves, akkori önmagam, és az akkori lelki állapotom kísértetiesen hasonlított arra, mint amit Anakin esetében láthatunk a SW E2-3-ban:
Hát az én tekintetem, és a lelki világom is ilyen volt ifjú lázadó titánként, amikor küzdöttem a világ ellen. De aztán eljött egy pont, amikor már végleg belefáradtam a sok kudarcba, és abba a rengeteg pofonba, amit kaptam az élettől. Feladtam. Mindent. Az álmaimat, a vágyaimat, és mindent, amit elvártam volna az élettől... Na akkor tört elő a fény...
„...mert csak akkor törhet elő a teljes fény, amikor saját vágyaink és elvárásaink már teljesen szertefoszlottak”
"Most már a fény vezérel"
Kb. 7 éve érvényes rám (is) az, amit az egyik régi kedvenc sorozatom főszereplője mondott (és akitől kölcsönöztem a nick nevem is):
„Kaptam rá képességet, hogy láthassak, hogy láthassak a sötétben, és az emberek szívének, és elméjének a sötétségében. Tudom mi az ördög. Láttam, éreztem, megízleltem…Rosszul ítéltem meg a képességemet: ha látok a sötétben, az azt jelenti, hogy van fény is, és most már a fény vezérel. Az a fény amely nem fog kialudni, amely majd kivezet minket a sötét éjszakából, ha megengedjük magunknak, hogy ezt is érezzük.”
(Frank Black szerepében: Lance Henriksen)
"A Paradicsom és a Pokol is lehet földi. Hordjuk magunkkal mindkettőt, bárhová megyünk." (1492. Conquest of paradise)
Van sok nagy igazság, sokféle életfilozófia, rengeteg bölcsesség, bölcselkedés az élet nagy dolgairól, melyeket ősidők óta az okos, és bölcs emberek folyamatosan próbáltak átadni, és tanítani. Sok vallás van, tanok, tanítások, és sok bölcs ember, akiknek könyveiből sokat tanulhatunk, és amelyekben az élet különböző nagy bölcsességei remekül meg vannak fogalmazva. (Meg persze vannak egymástól eltérő, akár egymásnak ellentmondó tanítások, nézetek is, de ebbe most nem mennék bele). A filmgyártás óta pedig nagyon sok elgondolkodtató, mély mondanivalóval rendelkező film is van, tele szintén nagy bölcsességekkel. Ahogy ezekkel ismerkedtem, és vizsgálgattam őket hosszú éveken át, arra jöttem rá, hogy valójában mind ugyan azokról a dolgokról szólnak. Mind ugyan azokat a dolgokat próbálják meg üzenni, tanítani a maguk módján. Az élet nagy kérdéseit boncolgatják, és különböző módon próbálják meg szemléltetni a világ működését, az emberi természetet, az élet nagy bölcsességeit, hogy meglássuk, megértsük azt. Vagy épp abban segítenek, miként ismerhetjük meg önmagunkat... Mind az élet, és a világ nagy titkait próbálják meg feltárni előttünk, megértetni velünk a maguk módján.
Mi a titok?
Próbálom leírni egy jó ideje. Többféle módon is megfogalmaztam, de aztán visszaolvasva mindig csak egy nagy zagyvaságnak éreztem, ezért mindig kitöröltem. Persze egyrészt ez nem csoda, hiszen nyilvánvaló, hogy nem tudok rendesen fogalmazni, és képtelen vagyok érthetően kifejezni magam (ezért is vagyok csak egy nagyon amatőr blogger, és nem igazi író). De másrészről pedig lehet, hogy ez is körejátszik abban, hogy miért nem tudom leírni:
„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”
(Stephen King)
De amúgy talán azért is van ez, mert mindenkinek saját magának kell megtalálnia, hogy mi a legfontosabb, és magának kell rájönnie, hogy mi a titok. Mi az ő életének az értelme. Mindenkinek magának kell megtalálnia a helyét a világban, és felfedeznie, megtalálnia a saját földi paradicsomát.
Én megtaláltam.
Én megtaláltam a helyem, és rájöttem, hogy nekem mi az, ami igazán fontos az életben. Azóta már csak ez számít. Most már csak a lényeg számít. Sok megválaszolatlan kérdés maradt. Még mindig sok mindent nem tudok, nem ismerek, de már nem érdekel. Mert ma már csak a lényeg számít. Ugyanis én arra jöttem rá többek között, hogy az egyik legnagyobb kincs az életben az idő. Ahogyan pl. a "Lopott idő" c. film is jól bemutatja ezt (meg sok más is. Pl. a Wall Street c. filmben Mr. Gekko is azt mondja, hogy a pénznél is fontosabb az idő.) Az élet rövid, ráadásul azt sem tudhatjuk mennyi idő adatik meg nekünk. Ezért szerintem az idő az egyik legnagyobb kincsünk, amivel érdemes jól gazdálkodni...
Ezért most már igyekszem nem pazarolni az időmet olyan dolgokra, amelyek nekem nem is igazán fontosak. Nem akarok mindent tudni, már nem keresem mindenre a választ. Amúgy meg nem is tudhatunk mindent, mert ismereteink, tudásunk csakis töredékes lehet.
Én a magam részéről úgy vagyok vele, hogy már így is túl sok időt vesztegettem el azzal, hogy elmélkedtem az élet nagy dolgain, és borúsan látva mindent azon keseregtem, hogy milyen szörnyű mocskos ez a világ, mert milyen gyarló, és gonosz az ember, stb., stb. De keseregtem sokat a múlton is, és aggódva fürkésztem a jövőt is, miközben állandóan elégedetlenkedtem, mindig az után vágyódtam, ami nincs, és olyan dolgoktól vártam a boldogságot, amelyek aztán mégsem adták meg nekem azt... Közben pedig folyamatosan értelmetlen háborút vívtam a világ ellen. Állandóan lázadtam, vitáztam, és harcoltam a magam igazáért. Mert persze úgy gondoltam, hogy csakis nekem lehet igazam, és minden rosszért valaki, vagy valami mást okoltam. Mintha különb lennék másoknál, és jogom lenne ítélkezni mások felett, és mintha én lennék az atya úristen, hogy csakis nekem lehet igazam, és erről mindenkit meg is akartam győzni... Na igen, az egoizmus, a büszkeség, a gőg, és a felfuvalkodottság már csak ilyen dolgok... De számtalan más emberi gyarlóságom rabságában is vergődtem elég sokáig. Sok idő kellett, és sok pofon, hogy felébredjek, és meglássam végre a fényt.
Rengeteget tanultam a sok jó, mélyen szántó, elgondolkodtató filmekből (is). Sokat köszönhetek ezeknek a filmeknek. Sokat segítettek nekem az "ébredésben".
Azonban ma már úgy vagyok vele, hogy nekem már elég drámában volt részem életem során, amiből sokat tanultam, és az ilyen elgondolkodtató, mélyen szántó filmekből is levontam én már a magam tanulságait. Ezért ma már nekem csak az számít, ami igazán fontos...
Köszönöm a figyelmet.
Minden sorodban van egy csipet a lelkedből, ami élettel tölti meg a szöveget.
Várjuk a következőt, Az Erő veled van :)
A blogommal kapcsolatos dicséreteket külön köszönöm, mert én elég szigorú vagyok magammal szemben, mert maximalista vagyok, és ezért én másképp látom a saját blogomat. Én úgy érzem, hogy nem jól összeszedett, hanem össze-vissza csapongó, és úgy érzem, hogy pocsék a fogalmazásom is. Örülök, hogy te ezt nem így látod (és mások sem :) Ezek adnak erőt, hogy újra írjak. Köszönöm :)
"Az életnek nincs célja; ezért ha neked céljaid vannak, szembefordulsz az élettel. Az élet nem üzleti tárgyalás, hanem költészet - szívből fakadó románc. Bízni kell benne, nem megtagadni. Az élet nem írható le tudományosan; az élet irracionális. Az élet nem hisz Arisztotelész logikájában, az élet a szeretetben, a költészetben, a misztériumban hisz. A lét misztérium, amit élni kell - nem egy keresztrejtvény, amit meg kell oldani. A titok kapuja nyitva áll - csak te vagy zárva. A titok nyitja ott ragyog mindenütt, mindenben; minden egyes fában, minden egyes falevélben, a nap minden kis sugarában... ott a titok nyitja - csak te vagy bezárulva."
Mindig is nagy volt bennem az igazságérzet, és a becsület, tisztesség nálam szent dolgok. Azonban életem során sokszor tapasztaltam a saját bőrömön is, hogy ezek bizony sokszor alul maradnak, és legtöbbször az igazságtalanság, hazugság, álnokság, tisztességtelenség győzedelmeskedik. Ez pedig nagyon dühített engem. A düh pedig haragot, gyűlöletet szül. Ez pedig egyenes út a sötét oldal felé…
Igényes írás lett! :)
Én a napokban néztem meg a transzcendens c. filmet. Ajánlom a figyelmedbe Frank! Szerintem tetszeni fog. Kicsit más módon közelíti meg az élet kérdését. Nálam, az utóbbi idők filmjei között messze a legjobb.
DaemonX: Nagyon örülök, hogy írásom írásra késztet :) Kíváncsian várom majd a te blogodat is filmes témában. Köszi azokat filmeket, melyekkel kiegészítetted ezt a blogot, és nem baj, hogy sokat kommentelsz :)
Egyébként írtam a blogban is, hogy bárki egész nyugodtan kiegészítheti a listát a saját kedvenc filmjeivel. Én örömmel venném, és szerintem mások is. Így tehát pl. azt is, hogy neked mik a kedvenceid.
Meg ez is egyfajta mainstream lista... Mai filmek alig, sőt(!) nincsenek benne... Csak 2010 előttiek. :/ és horrornál is.... Nagyrésze talán az imdb top250-re épít, ami nem feltétlen baj, meg lehet bízni az ízlésükben, csakhát már a csapból is ugyanazok a filmek folynak.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.