Tavaly karácsony előtt néhány nappal írtam egy bejegyzést a trollokról, akik itt a GK-n is szép számmal jelen vannak naponta. Ebben az írásomban is szokásomhoz híven elkalandoztam, és ide-oda csapongva elkezdtem írni a szeretetről, gyűlöletről, az emberiség rákfenéjéről, meg arról is, hogy ez az egész szerintem honnan ered, és milyen szörnyű, hogy hol tartunk most, stb., stb. Szóval mindenféle közhelyekről prédikáltam hosszasan. Úgy gondoltam, hogy idén karácsony előtt inkább nem ennek egy újabb felvonásával örvendeztetem meg (keserítem el) a blog részleget. Most egy kicsit más lesz a „karácsonyi blogom”, és sokkal rövidebb is.

Egy nem túl érdekes karácsonyi történet 

Szintén tavaly történt. Mint ahogy évek óta mindig, akkor is a karácsonyra lelkileg úgy készültem az ünnepet megelőző hetekben, hogy a szokásosnál is többet hallgattam az olyan nagyszerű művészek lassú, lágy melódiáit, mint pl. Frank Sinatra, Nina Simone, Louis Armstrong, Dean Martin, Chris Botti, Mark Knopfler, Mike Oldfield. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül.

Szokásom továbbá az utóbbi években ismét sokáig fent maradni éjszaka, és a gép előtt ülni akkor is, amikor az asszony már rég alszik. Néha hajnal 2-3 óráig is. Ilyenkor persze sokszor azzal töltöm az időmet, hogy játszom valamelyik kedvenc játékommal. Tavaly, a  karácsony közeledtével az éjszaka csendjében nem egyszer támadt kedvem ahhoz, hogy egyik kedvenc virtuális városom havas utcáin kalandozzak. Viszont ahhoz már fáradt voltam, hogy valami komolyabb melót elvállaljak. Így tehát elindultam egy kis éjszakai sétára. Nem volt semmi célom, csak jól esett egy nagyot sétálni ebben a csodálatos városban. Greenfield utcáin a takaros kis családi fészkek mellett, vagy a belvárosban a Lincoln parkban, és a nagy felhőkarcolók között sétálni, és nézelődni nagyon hangulatos volt a hideg, csendes éjszakában. Csak róttam az utcákat céltalanul, és azon vettem észre magam, hogy már órák óta sétálgatok. A városnak valami olyan varázsa, hangulata van, hogy teljesen belefeledkeztem, és nekem ez a nagy séta is egy életre szóló élmény volt. (Szoktam is mondani, hogy számomra az igazán jó open world játék az, amiben csak sétálgatni is öröm.) 

Még jó, hogy rögzítettem ezt a kis sétámat, mert aztán arra gondoltam, hogy ebből készítenék is egy kis zenés montázs videót karácsonyra. Gondoltam kiteszem ide a GK-ra is. De sajnos azonban nem lettem kész vele időre. Na meg egyébként is úgy gondoltam, hogy nem is baj, mert itt amúgy sem mutatkozik valami nagy érdeklődés az ilyen amatőr, rajongói montázs videók (fan made trailer-ek) iránt. Szóval azzal vigasztaltam magam, hogy úgysem lett volna nagy az érdeklődés, és különben is: ebben a videóban nincs is semmi érdekes. Csak sétálgatok a Mafia 2-ben céltalanul. Talán jobb is, hogy nem tettem közzé, mert nem csak hogy talán szinte senkit sem érdekelt volna, de még jó esélyét láttam annak is, hogy egyesektől esetleg kritikát is kapjak. Hozzáteszem, hogy jogosan. Pl. ilyenekre gondolok: „ez unalmas, xar, nincs benne semmi érdekes, nem szól semmiről…” és hasonlóak. Ezért úgy döntöttem, hogy ezt a videómat is (mint ahogy a legtöbbet) inkább csak a nejemnek mutatom meg. Amúgy is elsősorban a magam, és az Ő örömére készítem a videóimat. Neki pedig nagyon tetszett, és számomra ez a legfontosabb. Plusz az, hogy nekem is öröm volt elkészíteni. Mondjuk neki amúgy is minden idők kedvenc játék „helyszíne” a Mafia 2 városa havas, téli környezetben. 

Aztán eljött karácsony második napja. Mivel én minden évben minden karácsonykor (és az összes többi ünnepnapon is) dolgozom, ezért ismét a szüleim jöttek el hozzánk látogatóba. Még nekik is nagyon tetszett ez a videó. Ez számomra azért különleges, és nagy öröm, mert ők soha nem értették meg a videojátékok iránti rajongásomat. És ahogy telik az idő egyre kevésbé értik meg. Ugyanis amikor még csak 20-25 éves voltam, és látták, hogy nekem még mindig ez a hobbim, akkor még csak megmosolyogtak. De amióta a 30-at, és az idén pedig a 35-öt is betöltöttem, most már szinte egy lelki defektnek tekintik nálam, hogy még mindig nem nőttem ki ebből. Gondolom azt mondanom sem kell, hogy a videojátékok, és a számítógépek világát a szüleim egyáltalán nem ismerik, és nem is értik. Ezért volt nekem nagy öröm, hogy még nekik is tetszett a videó.

Most pedig eltelt egy év, és újra közeleg a karácsony ünnepe. Úgy gondoltam, hogy mégis megosztanám veletek is ezt a videót. Annak ellenére is, amit a blog elején írtam, hogy ez a video nem nagy szám, semmi érdekes, vagy különleges nincs benne, és tudom, hogy egyébként sincs nagy érdeklődés itt a GK-n az ilyen montázs videókra, stb. De ez mind nem érdekel. Ugyanis ha csak egy ember is akad, akinek tetszik, akkor már megérte feltenni.

Akármilyen gagyi is ez a videó, és tudom, hogy sokakanak még maga a játék sem jön be, de kérném szépen, hogy inkább a szándékot nézzétek. Ez pedig nem más, mint hogy ez az én kis karácsonyi ajándékom a GK-nak, és ezzel szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni a Gamekapocs valamennyi tagjának, olvasójának, írójának, stáb tagjának, bloggerének.

Áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek.

https://www.youtube.com/watch?v=injti1aZJ58

Web Counter