Na szóval!
Hol is kezdjem ? Az első nap kellemesen telt és érdekes volt a vacsora finom volt és választékos. Az időjárás nem az igazi de majd megváltozik nem igaz? De NE szaladjunk ennyire előre a lehető legjobb döntés ha az elejétől kezdem piciny nyaralásunk észbontó Oscar gyanús siker történetét. Reggel 6:50-péntek, kelés van hisz nemsokára indulunk. Na persze inkább fogtam magam és visszafeküdtem és közben arra gondoltam hogy majd egy arra érdemes időpontban kelek fel. Így is törént. Reggel 8:00 ez már sokkal inkább az az időpont amihez hozzászoktam kemény sulis időszakaim alatt. Gyorsan felkeltem az ágyból a reggeli fasirt volt és kenyér , mivel sok maradt meg belőle ezért az útra is azt viszünk (Me Gusta). Az utolsó falatot is legyűrtem a torkomon , nem nem arról van szó hogy nem szeretem a fasírtot megeszem én de nem reggel 8:00-or és főleg nem 1 száraz kenyérrel , hál Istennek volt Ketchup.
Gyorsan végzek a felöltözéssel ugyanis még most időben vagyunk nem kapkodok szépen lassan kitakarítom a hörcsögeimet és akkor már a profi szakember akit felbéreltünk neki már csak kedden or szerdán kell kitakarítania szemem csücskeit. Így is történt tiszták a kis dögök most már csak várnunk kell arra hogy a megrendelt soförünk megérkezzen. Így is történt 10:00-or szépen megérkezett Sz.László a helyszínre hogy ki vigyen minket a reptérre ez még jó is lett volna illetve rímelt is volna de nem a reptérre megyünk hanem a Planetárium elé ugyanis ott van a Robinson Tours gyülekező helye. Természetesen rutinos játékosok vagyunk és tudtuk hogy 3 nagy csomag illetve 3 kicsi csomag és + ugye 4 ember nem fog kényelmesen elférni 1 darab ismétlem 1 darab autóban.
Ezért előző nap Sz.László úr elintézte nekünk hogy még 1 kocsi jöjjön a gyors és kényelmes utazást biztosítva. Meg is érkezett a házunk elé F.Zsolt úr .Nos tehát 10:15 kor bepakoltunk szépen elosztottuk a csomagokat hogy mind 2 autóba férjen. Én és Anyám Sz.László úr autójában utaztunk míg az Apám F.Zsolt autójában. Most egy kis időutazás zsúúúúúúp(nem akarom leírni az unalmas autóutat). És máris megérkeztünk 10:35 van és mi itt vagyunk a Planetárium elött.
A kötelező cigi szünet mind 3-om féltől Apám , F.Zsolt ill. ,Sz.László gyorsan elszívták és az utobbi 2 ember szépen elautókáztak a helyszínről , hiszen a szállítmányt minket is beleértve leszállították és ezzel nekik vége a küldetésüknek. Innentől unalmas másodpercek illetve percek következek csak áltunk és vártunk stb stb. Míg nem egy Kopasz forma oda ment egy gyanús buszhoz és meg kérdezte a sofört hogy "a devla játszik a mutyulóddal?". Viccet félre téve megkérdezte hogy ez a busz hova megy? A buszsofőr nyílván azt mondta a kopasz formának hogy ez a busz a Robinson Tours-os busz és ez megy Bulgáriba hiszen a kopasz forma ezt mondta nekünk széles mosollyal az arcán amikor visszafelé jött. Bár nem értem mit vigyorog hiszen nekünk azt modnta hogy Ő és a családja Görögországba megy és arra a buszra vár.
Oké elfogadtuk mindenesetre fura és bizarr volt. Odacammogtunk a buszhoz és tényleg nem sokkal később ki rakta a fosőr őőőő nem bocs sofőr a Robinson Tours tábláját a busz szélvédőjére. Na innentől orosz rulett mindenkinek a legjobb helyek kelletek és az volt a poén hogy a mi nevünket mondták másodjára. OKS ezzel megvolnánk csomagok a busz oldaltárolójában és mi megyünk elfoglalni a helyünket. Ekkor jön a hidegzuhany. Ülés rend van. Jó oké nem kell a para 3-an vagyunk tehát valaki idegen mellet fog ülni. Gondoltam magambn biztos nem én leszek az. Ekkor még nem tudtam mennyire beletrafáltam. Nos kiderült hogy az ülésrend szerint én fogok idegen mellet ülni. Na mondom zsír jó unalmas szar lesz , és ekkor drága Apám felajánlotta hogy Ő űl majd a forma mellé és én meg anyám mellé. Természetesen nem vitatkoztam azonnal lecsaptam az ajánlatra :) . A buszon 2 ajtó van , 1 ugye legelől és 1 kb középen . Nos mellettem volt pont a középső ajtó ami egyáltalán nem zavart sőt később rájöttem 2 nagy előnyére is amit majd később leírok. Hát igen elindultunk végre valahára 11:45 kor , be is nyomtam szépen a stoppert csak úgy brahiból mérjük az időt. Az első pár óra kellemesen telik nem sok mindent csinálok olvasok illetve zenét halgatok és hébe hóba el is alszok pár percre. Kívűl ültem Anyám meg belűl. Anyámmal megegyeztünk hogy a pihenő idők után cserélünk helyet. Mondom OKÉ akkor ülök majd belülre. IDŐUTAZÁS BEKAPCSOLVA : ZSÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚP: és 14:30 megérkeztünk az első pihenő állomásra Szegedre azon belűl is a Szegedi T.E.S.C.O.-ban. A fél órás pihenő alatt elég sok minden történt , még én is meglepődtem menyire sok.
szétfolyt a szemem pedig masszívan zoomolva olvastam :D
A nyáron mi is a Robinson Toursos faszsággal mentünk, Száni biccsre xD
Ez jópofa, engem személy szerint érdekel, főleg hogy a Lecsóban mindig történnek csodák, olyan mint a Viasat 3 (ott is minden lehetséges).
#1 Engem érdekel :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.