giga321

giga321

Bulgáriai Nyaralás IV.

Link másolása
Itt a folytatás. Vagy nem? Dehogynem :). Jó szórakozást.

Az tetszik bennük hogy vannak ezek a kagylók , kagylóhéjak azokat felhasználják azokban laknak. Ugyanis azt látom hogy mindegyik kijön a kagylóból amit előtte jól beás és elrejt majd visszatér oda. És most jön a legjobb rész. Amikor felemeled a kagylót kiúszik belőle és hirtelen oda kap a kezedhez , de természetesen ezeknek nincs semmilyen foguk hisz olyan apró a szája mint egy pattanás. Azért kap oda mert az az Ő lakása és nem akarja hogy szétbarmold. Na mind 1 többet nem basztatom őket. Elég sokat elvoltam a vízben 1 óránál biztos többet ez idő alatt megkapott a Nap rendesen. Kicsit kijöttem a vízből Napozni mert az is kell hiszen nem szeretnék úgy haza menni hogy semmi színem nincs. Egy jó bő 1 órát ültem illetve feküdtem amikor egyre jobban kezdtem érezni a Nap hatását selymes kis baba bőrömön. Egyre jobban égtem illetve vörösödtem ami nem baj még most de majd utána gyhúúúú az fájdalmas lesz , és hamarosan ez be is igazolódott.

Sétálás képen Anyámmal elmentünk a Snack Barba Apámnak hozni 2 sört meg valami kaját ugyanis Snack Barba elfelejtettem mondani de kaja is van de az rövidebb ideig. Amíg Anyám sorba állt én leültem és a frissen csapolt Bulgár Rakiámra tekintek. Ledöntöttem ,  bár eredeti tervem szerint húzóra akartam meginni de a fele vissza jött. Hát igen nem tudtam mivel állok szemben na mind 1 végül is legyűrtem és nem volt olyan rossz. Elkészült a flamó vittük vissza Apának . Én nem ettem semmit nem akartam enni mert mindjárt vacsora van. Inkább csak leültem Napoztam és később még vissza mentem 1 órácskára a vízbe de utána megint kijöttem Napoztam és ennyi. Gondoltuk most már ideje lenne vissza menni a szállásba hiszen nemsokára vacsora van. Így is tettünk , amíg a finom szemcsés homokban sétálgattunk gondoltuk vacsora előtt bemegyünk inni egyet a Snack Barba. Ez meg is történt 2 Rakiával kevesebb van a Snack Barban most már ;). Na tipli fel a szobába zuhanyzás és vacsora. Minden megtörtént aztán elmentünk a kis boltba és hirtelen olyannyira elfáradtam hogy hihetetlen.

A sok úszás a sok napozás és gyors leégés meghozta a nem várt mellékhatásokat. A bal karomat alig éreztem teljesen elvolt zsibbadva és még egy kellemetlen fájdalom is volt benne , a fejem is fájt egy kicsit és teljesen kimerült voltam. Így hát amikor felmentünk a szobába Anyáék még utána elmentek a Snack Barba mert valami kis előadás volt a színpadon meg még iszogattak mert korán volt még. Mentem volna én is ha nem lett volna ennyi bajom de ezt most inkább kihagytam. És mivel ez a Snack Bar illetve annak  színpada egy köpésnyire van természetesen láttam és hallottam mindent tökéletesen a szállodából is. Így úgy éreztem nem veszítettem semmit. Ahogy hallgattam a zenéket közben tovább írtam ezt a kis irományt. 1 óra múlva Apa meg Anya visszatért és utána már ők sem mentek sehova , innentől kezdve kb olyan hajnali 2-ig írtam ezt a kis cuccost , tőlem nektek . Miért? mert megérdemlitek.IDŐUTAZÁS ON. Felkeltem és látom hogy Bulgár időszámítás szerint 7:40 van hiszen ekkor csörgött a telóm hiszen én állítottam be. Felkeltünk , öltözés fogmosás , kötelező old spice használat , anélkül elég  durva szagunk lenne. Utána lefelé vettük az irányt.

Megérkeztünk a reggelihez dobtunk egy Dobro Utro-t a csajszi bólintott hogy megértette 411-es kulcsot felmutattok amivel MI jeleztünk hogy mi a Ruby-hoz tartozunk. És Innentől fogva egy kis IDŐUTAZÁSRA hangolom önöket ismét hiszen a nap nagy része fürdéssel illetve napozással telik. Na de ami utána jön. Vacsora után megbeszéltük hogy bemegyünk a Hotel Kubánba. Ez a központ  kemény mag itt történik minden jelen múlt jövő egybe fort az évszázadok során. Na jó kicsit túloztam . Az egészet nem is lehet szavakba önteni. Miután kifizettük a 3 jegyet ami egyenként 1 leva és utána megérkeztünk leszálltunk és mentünk egy kb 30 métert utána kezdődik a varázslat. Ez valami elképesztő ami itt történik illetve itt van ilyenkor és este még szebb és még impozánsabb ez az egész hely. Van egy sétáló utca , ott bemegyünk a Hotel Kubana/Casino a jobb oldalunkon közben bal jobb oldalt minden van étterem , kocsma , árusok , ruha bolt , kalapbolt , csizma bolt , megint egy étterem aztán szemüveges megint cipőbolt , étterem kocsma , megint étterem és ezt egészen 2 hétig sorolhatnám de addig úgy sem maradunk illetve maradok itt hiszen pár nap múlva megyünk haza és vége az utazásnak. De addig itt vagyok és közlöm mi van illetve mi nincs.

Amint tovább megyünk egy olyan 50 métert utána egy elágazáshoz érkezünk az elágazást egy játék mutatja. Ez a játék olyan mint egy csúzli hatalmas hosszú vasszerkezet húzódik mind 2 oldalon és középen egy golyó van. Ebbe a golyóba szál bele összesen 2 ember ezután kilövik őket és vagy 30 méterre repülnek és hát nekem a földön állva nézve is hányingerem volt akkor mi lehet azokkal akik benne ültek? Na tehát ez a játék választja el az utcát , lehet menni balra illetve értelemszerűen jobbra. Mi a jobb oldalt választottuk ami utólag kiderült a lehető legjobb választás volt. Hiszen megsúgom úgy őszintén sétáltunk vagy 2 órát és az út és a bazárok nem fogytak el. Van itt minden söröző , oxygén bar , pióca gyógyítás , felfújhatós várak , a már fent említett játékhoz hasonlóan itt is volt ilyen játék csak kisebb és 1 emberes. De volt itt még éttermek tömkelege BBQ étterem Burger King , Kínai étterem  Sushi étterem , Thai étterem , olyan étterem is aminek az előterében forgott a nyárson a disznó csirke illetve olyan hús amit nem ismertünk fel.  De van itt még fánkos , vattacukor árus , kukorica árus , illetve rengeteg SZJUPERMARKET :D. De folytatom a sort hiszen van itt még árusokból is megszámlálhatatlan. Karkötő árus , nyaklánc árus , cipő árus , ruha árus , souvenir bolt és még miegymás. Lehet bérelni itt biciklit ,3 kerekű guruló elektromos álló járgányt , illetve motort és autót is. És ezzel itt még mindig nincs vége mivel mi itt most a kemény magban voltunk láthattuk az itteni szállodákat és meg kell mondjam ég és föld a különbség. Elég csak ránézni az itteni 4 csillagos szállodákra amik szinte hihetetlenül robosztusak és csodaszépek. Beszélhetünk itt PL: a Victoria Palace Hotelrol illetve a Marvel-ról és a Majestic-ről.

Amik mind 5 csillagosak és ba..ott nagyok. A mi kis 4 csillagos szállodánk is szép illetve az Imperial is jó nagy de ezekhez képest eltörpül. Hamar elröpül az idő ha jól mulat az ember és elég jól mulattunk ahhoz hogy elteljen az idő ugyanis észre vettük hogy már 21:00 óra és itt 22:00 -ig járnak a buszok. Na tipli van el kell érnünk egy járatot de van egy kis bökkenő jobb oldalt a tenger bal oldalt a tucatnyi szálloda és sehol egy kis utca ahol kiérnénk a főútra. Visszafelé meg nem akartunk menni mert az megint másfél óra lett volna. Ezért tovább mentünk és végtére is nagy nehezen de kiértünk és onnan már szabad volt az út. Sétáltunk sétáltunk és buszmegállókból is volt elég,de olyan ami nekünk kellet természetesen nem volt hisz az túl könnyű lett volna. Ezért Anyám leszólított egy itteni nőt és a kombinált angol-orosz szavaival és mondataival megkérdezte hogy merre van az 1-es busz (Gigyee). A nő mondta hogy kb 1 km-re van és hogy jobbra. Hát nem tudtunk mit csinálni tovább mentünk és imádkoztunk hogy ott legyen. Útközben megkérdeztünk még 1 embert és ő már azt mondta hogy kb 200 méterre van. És tényleg nem kellett sokat mennünk és hamar odaértünk a megállóhoz. Viszont sietni és futni kellett hiszen majdnem ott hagyott minket.

Na de végül is felszálltunk és 8 megálló után megérkeztünk abba a megállóba ahol nekünk le kellett szállni hiszen ott van az Imperial Ruby Amfora trio. Innentől fogva csak annyi történt hogy felmentünk a szobába mindenki megzuhanyozott és elmentünk aludni.  Reggel 7:40 van ismét ha jól számoljuk akkor 5. nap van. Felkelek megigazítom a hajamat , és örömmel veszem észre hogy az alvástól sem változott meg a hajam hiszen elég macerás lenne most megmosni. Felkeltek a szőlők is és én közölhetem velük a rossz hírt. Igen ha kinéztek az ablakon láthatjátok hogy igazán szar idő van. Ugyanis észrevettük hogy ha reggel 7 ágra süt a nap akkor szinte tejesen biztos 90% hogy jó idő van és lesz is. Viszont ha reggel nem látjuk a Napot hiszen azt eltakarja a sok eső felhő akkor 90% hogy az napra szar idő lesz. És igen most nem verőfényes napra keltünk hanem be van borulva és hideg is van. Na mind 1 ez minket nem érdekel először is van egy fontossági sorrend ami a reggelivel kezdődik. Szépen meg is táplálkoztunk és visszafelé vettük az irányt a szobába hogy előkészítsük magunkat a partra. Megmondom őszintén van bennem egy olyan érzés hogy most rohadtul nem kéne kimenni a partra hiszen pillanatokon belül akár eshet is az eső. Ez az érzés egyre fokozódott bennem és ez rányomta a bélyeget a hangulatomra is ami kiterjedt az egész napra . Ami annyit jelent hogy egész nap nyűgös voltam alig szólaltam meg illetve hozzám sem kellene szólni ilyenkor mert az illető választ nem igen fog kapni. Kb semmi se érdekelt ma és ez meg is látszott hiszen amint leértünk a partra ( amire én előzőleg burkoltan céloztam hogy nagyon nem kéne ) igazából semmit nem csináltam és semmihez nem volt kedvem. Végig a parton feküdtem az árnyékban és olvastam egyáltalán nem csábított a tenger hiszen a felhők vészesen közeledtek és egyre jobban érződött bennem hogy itt igencsak bazi nagy vihar lesz.

Esküszöm hogy befogok iratkozni valami jósképzőbe hiszen minden ugyanúgy történt ahogy elképzeltem. Tudtam hogy a hamarosan közeledő vihar miatt ( amit úgy néz ki hogy csak én észleltem hiszen kb mindenki a tengerben volt és nem is zavartatták magukat a közelgő vihar miatt ) sokan szedelőszködni fognak hiszen senki nem akar elázni. A parton ülve és olvasva már nagyon durván beborult az ég ( természetesen a sok hülye még mindig fürdik és nem sejtik hogy nagy összeesküvés vár rájuk ). Anyám és Apám elmentek a közeli Hotel Balkánhoz ami egy olyan 10 perces sétával bárki megteheti. Elmentek engem addig megbíztak hogy figyeljem illetve ügyeljek a táskákra , holmikra , értékeke , ruhákra , napernyőkre , gyékényekre , papucsokra , cipőkre , szemüvegekre ,italokra ,ételekre , órákra , újságokra és még reggelig is itt ülnénk ha sorolnám a tárgyakat. Nos én addig ültem feküdtem nézelődtem illetve nagyokat unatkoztam hiszen mást nem tudtam csinálni illetve jobban mondva nem is akartam csinálni hiszen leírtam hogy semmihez nem volt kedvem. 25 perc után végre visszatértek Anyámék és én igaz hogy burkoltan céloztam rá hogy nem kéne ma itt kint lennünk illetve hogy túl korán jöttünk ki , süket fülekre találtam.

Apám lefeküdt aludni anyám elkezdett olvasni én meg mivel mást nem tudtam csinálni követtem a példáját. olyan 30 perc múlva már olyan szar idő volt hogy igencsak dörgött az ég és a távolban már lehetett látni hogy a hegyekben még esett is. Nagy nehezen elértem hogy tényleg el kéne indulni különben itt ázunk el és én nem azért fizettem hogy elázzak hisz azt otthon is tudok ingyen. Na végül is elindultunk összepakoltunk mindent és hazafelé vettük az irányt. Felmentünk a 4. emeletre benyitottunk az szobába és lepakoltunk illetve átöltöztünk. Mivel még nagyon korán van úgy gondoltuk el megyünk ebédelni hiszen az 5 nap alatt egyszer sem mentünk el. Kis idő múlva lementünk de mire odaértünk már zárva volt az ajtó ami az étterem felé nyílott. Tehát ma sem sikerült ebédelnünk. No mind 1 a közelben a Snack Bar nyitva van és 11-15-ig van mindenféle flamó illetve 11-23-ig már van mindenféle pia is. El is mentünk hiszen kivan fizetve minket nem érdekel All inlcusive oda megyünk ahova akarunk. Beléptünk és igencsak nagy tömeg és zsufi volt. A helyi Bulgár celeb szólt a rádióban mint mindig  illetve kígyózó sor állt a palacsintás és gofris pult előtt illetve ugyanannyian álltak a pizzás pult előtt. Nos  én automatikusan a pia pult felé vettem az irányt hiszen kivan fizetve engem nem érdekel. Kértem is angolul annak rendje és módja szerint egy vodka narancs mixet illetve 2 sört Apámnak. Anyám mint mindig most sem ivott semmit Ő csak akkor iszik ha Ő akar mondtam neki hogy Én is és lehúztam a cuccost.

Na mint már említettem a jósszakmában kéne elhelyezkednem hiszen pillanatok alatt akkora vihar kerekedett hogy a csodájára jártak. Mindenki aki a közelben volt beállt valami alá hogy ne érje a hideg eső hiszen elég kellemetlen tud az lenni pláne ha úgy szakad mint most. Természetesen a Snack Barba is egyre jobban többen lettünk hiszen menekültek az eső elől. Igaz hogy ott van 10 méterre az Amfora de hát ez senkit nem érdekelt biztos éhesek is voltak és nem is az eső elől szaladtak hanem a szagok után. A próféta szólt belőlem de nem akartam hangoztatni mert akkor még lehülyéztek volna. Én addig is csöndesen kuncogtam a székben és vígan néztem amint emberek elázva cammognak be a menedéket nyújtó Imperial Snack Barba. A csaposnak egyre jobban tágult a szeme hogy egyre többen állnak a pia pult elött. Hiszen ha már ott vannak az emberek akkor az "Igyunk már meg valamit " elv van terítéken. ÉS minél többet iszunk annál többet SPÓROLUNK. Na jó ez nem a Lidl reklám de végül is igaz ebben az esetben , hisze INGYEN van szóval igyál amíg itt vagy. olyan bő fél óra alatt elállt az eső ez idő alatt megettem egy gofrit Apám meg sült kumplit.

Amit igazából Anyám tunkolt belénk hiszen addig addig mondogatta hogy Egyél már Egésséges amíg tényleg elkezdtünk enni. Na felmentünk a szobánkba és mivel fürödni én már nem fogok és a család többi tagja sem és mivel még mindig nyűgös voltam és az egyetlen felvidulás talán a központ jelentheti ezért úgy döntöttünk hogy bemegyünk a Kubánba. Hiszen ez a hely hihetetlen mértékben feltudja vidítani az embert. Itt végül is semmi extra nem történt csak azt lehet leírni ami említésre méltó hogy vettem magamnak egy LED WATCH Puma kar órát illetve vettünk 2 darab fekete pólót amire számítógép segítségével a helyszínen kinyomtattak olyan szót amit te akarsz és azt ráégetik ott helyben a pólóra. Mi természetesen a "THE URBAN" szót/szókat választottuk. A szavak piros színűek mivel előtte ezt a színt választottuk. Ezek után már semmi szóra érdemes nem történt maximum az hogy most ezen a napon izzadtam először mert csak most volt olyan meleg. Illetve nem is az hogy meleg hanem eső után az az undorító fülledt melegség fúúúúúj ki nem állhatom. Visszafelé menet szintén ugyanarra jöttünk és fel szálltunk a buszra.

Külön érdekesség hogy itt Bulgáriában a buszokon állandóan van ellenőr , és a jegyet nála kell megvenni. Általában 2 ellenőr van. Pár megálló után felszállt egy ember aki meg nézte hogy kinek van jegye de az más öltözékben volt mint azok akiknél veszed a jegyet azok mindig narancssárgában vannak. Ez meg kékben volt és komótosan leellenőrizte kinél van jegy. Miután megérkeztünk elmentünk vacsorázni onnan pedig mentünk egyenesen a Snack Barba hiszen addig iszunk amíg haza nem érünk hiszen csak itt ingyenes :D. Nos megvártuk míg lesz valami zenés est ugyanis eddig minden nap volt. Addig meg szürcsölgetjük a vodkákat meg a söröket. Nemsokára el is kezdődött a zenés est bár itt csak a kicsik vettek részt mert ez nekik van igazából program na mind 1 a zenék nem rosszak és igazán kellemes kis könnyed kikapcsolódás.MIUTÁN OLYAN BŐ 1 ÓRA MÚLVA HOPPÁ BASZKI A CAPSLCOK. Na szóval miután olyan bő 1 óra múlva vége lett mi is felmentünk a szobánkba és onnantól kezdve a szokásos program jött. Zuhanyzás , fogmosás , én meg tovább írtam ezt a kis Naplót ohyeah. IDŐGÉP ON: Másnapra elérkezett az egyik legjobb program.

Egy Fakultatív programon veszünk részt ami egy hajókirándulással egybekötött Neszebari kiruccanás közben meg ebédre sült makrélát ettünk. Megreggeliztünk és már nagyon izgultunk hogy mi lesz meg hogy lesz. Mivel mi már a második napon meglátogattunk a Neszebari Óvárost így nekünk ez már annyira nem izgi de lényegesen jobb hogy kaptunk információkat a sok régi épületről templomról. Délre kellet kint lenni a buszmegállóban ami tőlünk egy olyan 60 méterre van szóval nem vészes. Szépen kisétáltunk és valóban pár perccel később megérkezett egy ember 2 felfújható gumikacsával. Mondtam is magamban egy csöndes kis WTF?-et mert nem tudtam mire vélni. A srác bemutatkozott és azt állította hogy Ő az atyaúristen. Na jó nem igazából csak Ő volt a vezetőnk. Mint később kiderült a 2 felfújható gumikacsa azt a célt szolgálja hogy amikor Ő felmutatja akkor oda kell mennünk hozzá és követnünk kell mert azt mondta hogy általában táblákkal szoktak jelezni de arra senki nem figyel ,így végül is meg is értem mert eléggé virító színű ez a két jószág. Nevük is volt a játékoknak Jenő és Gerzsonka. A srác nevét nem tudom nevezzük mondjuk Gábornak.

Jött egy busz hiszen minket külön busz visz el a Neszebarba. Felszálltunk és valami hihetetlen érzés fogott el mindannyiunkat amikor leültünk. Képzeljétek elfértem. Sokkal de tényleg 1000X jobb volt mint az a csöves busz amivel idefelé jöttünk és nem lehetett elférni olyan szűk volt. Itt meg a lábam és a szék között volt vagy 10 centi és az bőven jó már teljesen tökéletesen kényelmes volt és nem nyavalyogtam. Az út odafelé hamar megvolt hisz mi anno a második napon is hamar besétáltunk most meg busszal voltunk szóval pláne hamar ott lettünk. Út közben még tettünk egy kitérőt és felvettünk még kb 4 embert. Most már tényleg az Óvárosba vettük az irányt , és amikor végre megállt a busz mindenki leszállt és elhelyezkedtünk és figyeltünk a vezető intő tanító szavaira. Hiszen elmagyarázta hogy összesen 7 malom volt itt az Óvárosban most már csak 1 van az sem működik csak dísznek van kint de legalább lefotóztuk. Elmondott még pár érdekességet aztán folytattuk az utunkat befelé. Amiket mi a 2. napon megnéztünk azokat itt is megnéztük annyi különbséggel hogy kaptunk róla információt , háttérsztorit ,  ,érdekességeket stb.

Egy jó ideig pontosan másfél órán keresztül bandukoltunk az Old Town-ban és nem bírom hangsúlyozni hogy ugyanott jöttünk mint mi anno a 2. napon. Hamarosan vége lett ennek a kis kiruccanásnak mentünk visszafelé és következett a hajó út ami valami isteni volt. Előszőr kezdetnek első nézésre kicsinek tűnt de csak azért mert messziről néztük. 2. nézésre már nagy volt hiszen mi is közelebb érkeztünk a hajóhoz. Szépen besétáltunk a hajó belsejébe. Szép nagy 2 szintes 2 W.C.-el ellátott kényelmes bár pulttal felszerelt hajó volt. Helyett foglaltunk szerencsére volt egy csomó hely . Beültünk egy idős házaspár mellé , velünk szemben meg egy fiatal család volt 2 lányukkal. Gábor elmondta a tudni valókat hogy elhajókázunk egészen Sveti Vlasz-ig ott lehorgonyzunk és utána felszolgálják a sült makrélát , amit én el nem tudtam képzelni milyen hiszen a büdös életbe nem ettem még olyat. A pultnál állt 3 fickó ők egyenruhában voltak fehér kék csíkos matróz ruha. Ők szolgáltak ki hiszen hála Istennek itt is ingyenes volt minden pia , narancs , cola , sőr , bor , vodka , stb. Volt még a fedélzeten egy ilyen idős forma olyan 50 év körüli de valami eszméletlen nagy forma volt az a pali.

 

7.
7.
giga321
#6: Akkor megnyugodtam , és köszi
6.
6.
drakecsaj
#3: Nem kell bejelentkezni, az csak azért van hogy nagyjából tudjanak a srácok kalkulálni hogy hányan lesznek a bulin :)

Egyébként jó lett a mai adag, köszi szépen! :D
5.
5.
Cuppak
Nagyon nagy! :D.
Már rég olvastam ilyen olvasmányt ami ennyire lekötött és már ennyire vártam a következő részt :D.
Következő adag holnapra ! :P
4.
4.
ReNegAdE
#3: Gondolom hogy csak ennyi!Lemegyünk,beiszunk csak nem kell külön jelentkezni!?
3.
3.
giga321
#1#2 : Köszönöm szépen hogy olvassátok enyém a megtiszteltetés hogy ennyire érdekli az embereket. Nemsokára vége lesz még kb 2 blog és a végére érünk. Jah igen ez a GK buli ez gondolom ingyenes nem igaz? Mert nekem nincs facebookom ( nem is fogok csinálni ) külön jelentkezni nem kell rá igaz? Csak oda megyek azt cső nem?
2.
2.
ReNegAdE
Már pont privát üzit akartam küldeni hogy kérdőre vonjalak a napi adag miatt!Megúsztad!:D GK bulira ha jössz, egy körre mindenképpen a vendégem vagy!!;)
1.
1.
Vurgi
Komolyan mondom, nem nagyon olvastam még interneten olyat, ami ennyire le tudott volna kötni. Gratula, és várjuk a folytatást! :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...