Sziasztok!

Jó pár éve már, hogy szinte tombol a soulslike stílus. Rengeteg cím érkezett már nekünk, amiket sajnos csak a kiválasztottaknak volt lehetősége végigjátszani. Azoknak az embereknek, akiknek rengeteg idejük van, szeretnek akár ezerszer is meghalni. Ügyesek, példátlan türelemmel rendelkeznek és persze erre születtek. Mindenki másnak maximum csak a youtube videónézés maradt. Én is ilyen ember voltam. Szerintem sem nekem való volt a stílus. Azt vallottam, öreg és ügyetlen vagyok én már ehhez, ráadásul időm és energiám sincs ahhoz, hogy akár órákig tanuljam egy ellenség mozdulatsorát. Beletörődtem ebbe és meghagytam a fentebb említett kiválasztottaknak a Nioht, Bloodbornet, Dark Souls részeket és mindent ami ezzel kapcsolatos. Egyik este azonban, miközben az utolsó cigit szívtam lefekvés előtt, valami fényeset láttam az égen, ami egyre közelebb ért hozzám, egyre erősebb lett a fénye míg végül megérintett és hatalmas erőt éreztem magamban.
Na jó, igazából nem így volt, hanem imádtam a Tom Cruise féle Holnap Határa filmet és a The Surge című játékot letöltöttem, ami egy soulslike játék csak sci-fi stílusban és gondoltam miért ne idegesíthetném magam pár órát, mielőtt letörlöm a francba és ismét nyugtázom magamban, hogy ez a stílus nem nekem való. Aztán, valami történt és elkezdtem érteni a játék lényegét. Végigtoltam, aztán a második részét is és végül pont abban az időben belefutottam a Blasphemousba is, ami egy 2D-s pixeljáték szintén souls stílusban és ledaráltam azt is. Rájöttem, hogy nem kiválasztottnak kell ehhez lenni. Nem feltétlen kell végtelen türelem és nem biztos hogy rossz dolog az, ha figyelsz a játékra.

Az Elden Ringet én hirtelen felindulásból vettem meg. Sok dolgot tudnék mondani, amiért eszem ágában sem volt. Ilyenek hogy nem igazán kedvencem a fantasy. Vannak kivételek persze, de hamarabb böngészek a sci-fi, posztapokaliptikus, horror vagy akár western témában, mint a fantasyban. Ha őszinte akarok lenni, akkor a fantasy valahol alul csücsül a listámon. Másrészt, amiért végigjátszottam három soulslike játékot, nem igazán lett a kedvencem. Persze megértettem a játék lényegét és már nem írtam minden ilyen cucc alá én is, hogy "ez nem nekem való, nincs nekem már türelmem ehhez) de azért hamarabb vettem volna egy Dying Light 2-őt mint egy Elden Ringet. Viszont, pont megjelenés előtt próbálkoztam a Dark Souls első részével újra, aminek viszont most állnak a szerverei. Révén, hogy nem teljesen idegen a téma, haladtam benne de azért nagyon sokszor jó lett volna egy másik játékos segítsége. Sőt, néha azt éreztem, hogy egyenesen kiált a játék érte, hogy ezt bizony ne egyedül próbáld lenyomni.
Van egy olyan szabályom, hogy mindent sorban játszok és bár az Elden Ring nem Dark Souls 4, mégis úgy voltam vele, hogy majd ha a többit végigszenvedtem, esetleg. Viszont elegem lett abból is, hogy mire egy játékhoz elérek, addigra már lecseng, belefutok valami spoilerbe vagy ha nagy ritkán multizni támad kedvem, akkorra már nem elérhető. Itt pedig fontos (és mint kiderült, fontos is volt), hogy aktív játékosok legyenek mellettem. Megvettem tehát.

Sokan írják, hogy az ER könnyű. Könnyebb mint a DS-ek ezért a hardcore játékosoknak csalódás. Nos kevés tapasztalattal ugyan, de én ezt a részét cáfolnám. A játék egyáltalán nem könnyű, viszont hatalmasat lépett előre mint játékosbarát game. A Dark Soulsban például rettenetesen frusztrált, hogy ha meghaltam valahol, akkor ismét át kellett verekednem magam addig a pontig. Főellenségnél például ez mocskos idegesítő volt. Nem elég, hogy két ütésből ledaráltak, még ráadásul sok percet töltsek el azzal, hogy elmegyek meghalni. Itt azonban más a helyzet. Rengeteg mentési pont van. Kazamatákban, doungenekben szinte mindegyikben ott van az elején a Lost Grace, ami mentésre szolgál. A világban, rengeteg helyen így nem érezzük azt, hogy a játék direkt szívat. Ezek rettentően jó dolgok és segítik azokat a játékosokat is, akik nem jártasak a soulslike játékokban. Nem szegi kedvüket már az első fél órában.

A másik hatalmas pozitívum a nyílt világ. Én lassan a hatszázadik végigjátszott játékomnál járok, de még ilyet nem láttam. Komolyan mondom, van olyan pályarész, aminek a felfedezése akár egy teljes játékot kitesz. És amikor már azt hiszed, hogy mindent láttál és mindent felfedeztél, akkor találsz egy kulcsot, egy kapcsolót, egy ösvényt és még azon a helyen rábukkansz valamire, aminek a felfedezése ismét elvesz az életedből pár óra csodálatos időt. Társul ehhez az ellenfelek változatossága. Csak "fő"ellenségekből van több mint 250. Én volt már hogy éreztem egy játékban, hogy monoton módon mindig ugyan olyan embereket lövök le, rúgok hasba, verek szemből tarkón. Na most gondoljátok el, hogy itt ez az unalmas ismétlődés szinte sehol nincs. És ez teljesen igaz a pályatervezésre is, ahol nem mondom, hogy nem tűnik fel ismétlődő pályaelem, de mindez olyan változatosan és jól van megcsinálva, hogy az ember sosem érzi azt a bizonyos deja vu érzést, hogy itt már járt.

A karaktertervezés után többfelé indulhat az ember, ahogy azt egy RPG-ben el is várhatjuk. Viszont itt ami még jobban boldogított, azok a végjátékról készült képek. Láttam trónon ülni szamurájt, lovagot, harcost, ilyen-olyan mágust vagy akár tolvajt is. És ez tetszett, hogy a játék nem kényszerít, hogy egy bizonyos kaszttal legyél, hanem bármilyennel végigjátszhatod a játékot. Vannak ellenfelek, akiket egyszerűen ott kell hagyni. Nincs mese, ez nem az a játék ahol mindenkit ledarálsz egy kis kitartással. Alkalmazni kell a "ha majd nagy leszek, megverlek" szindrómát és szépen ki kell kerülni. Ezért is csodás a nyílt világ, mert itt végre lehetőséged van erre, ellenben az általam eddig próbált souls játékokkal, ahol egy csőben, így is úgy is belefutottál abba akire még nem vagy felkészülve. Itt szépen felfedezgetsz. Először magányos ellenfeleket szedsz le, kisebb csapatokat vadászol le, majd a végén ledarálod a nagyobbakat is, amikor már kicsit több tapasztalatod van a játékban.

Bevallom, nem is tudom hol kezdjem dicsérni a játékot. Igazából ez közel sem egy hibátlan alkotás és korszakalkotónak sem mondanám, mégis olyan érzésem van, hogy olyan szinten tökéletesítette a stílust és jól kombinálta az elemeket, hogy nem csak a rajongók de teljesen új souls játékosok is kiválóan szórakozhatnak vele. Ahogy azt korábban is írtam, rengeteg játékkal játszottam már, rengeteg stílust, platformot kipróbáltam és imádtam, de igazából ezt az érzést, amit itt csak párszor éreztem még. Ez pedig nem más, minthogy képtelenségnek tartom felülmúlni azt amit most a From Software megalkotott nekünk. Nem csak felülmúlni, de még egyszer megütni ugyan ezt a szintet is lehetetlennek tartok. És ez az érzés kicsit félelmetes, mert most bizony kaptam egy olyan játékot, ami nemcsak hogy nem csalódás de hatványozottan többet adott, mint amire számítottam.

A végére 220 óra körül tornásztam fel a játékidőt és még mindig lett volna hova mennem. Játék alatt nem igazán, de végigjátszás után azért lestem videókat, néztem secret helyekről walktroughtokat és egyebeket, aztán meglepődve tapasztaltam, mennyi mindent nem fedeztem fel. Érdekesnek tűnnek a varázslatok is, a többi kaszt is viszont imádtam a sajátomat is, mire végül kitapasztaltam a saját magam lehetőségeit. A rengeteg itemről meg már nem is kezdek elírni, mert akkor estig itt ülnék a gép előtt.

Végszóra.
Ha szeretnél egy csodálatos, változatos világban újra megtanulni játszani, felfedezni, sikereket elérni, akkor ez a játék neked való.
A program nem szívat, de kegyetlenül büntet. Viszont, jutalmaz is. Segít megérteni, megtanulni mindent és bár néha szeszélyes és utálható, végül mindig kiderül, hogy Ő "csak jót akart neked" így ha megfogadod a tanácsokat, nem mész fejjel a falnak akkor egy életre szóló kalandban lesz részed.