Mindig is világot akartam járni. Már gyerekkoromban a térképeken útvonalakat jelölgettem be, ha nagy leszek hova jutok majd el. Életkorommal együtt, kalandvágyam és magabiztosságom is nőtt és az elején csak Magyarországra lekorlátozódott zarándokutam, egyre csak tágult. Mindig is világot akartam járni, de ilyen helyszínekről még csak álmodni sem mertem.

Mint már olyan sokszor, gyalog vágtam útnak. Végtelennek tűnő földeken áthaladva megálltam egy pillanatra. Betértem egy kis falucskába, aminek a nevére már nem emlékszem de a helyi italboltosra Akarára igen. Felszerelkeztem szomjúságomat enyhítő, frissítő nedűkkel majd egy tekercset kaptam tőle. Jegyemmel együtt használva rögtön egy kék, csillámló átjáró nyílt meg és én beléptem rajta.

Sajnos utazásom nem a legjobban sikerült, mert egy varázslatos búra alatt találtam magam ami fogvatartott. Választanom kellett a helyi táborok közül, hogy kinek a segítségével fogok együttes erővel megszökni. A vallásos mocsári szekta, vagy a tolvaj új tábor helyett azonban és a régi tábort választottam, akiknek egy csodálatos én régi vár adott otthont.

Kiszabadulásom után, a legközelebbi várost vettem célba Khorinist aminek saját kikötője is volt. A békés de annál gyönyörűbb kis falut, sajnos nagyképű, komoly lovagok lepték el de még így is bőven volt látnivaló. Ha arra jártok mindenképp térjetek be. Én is elidőztem itt egy kicsit, majd hajóra szálltam.

Következő állomásom Morrowind világa volt. Amint átkeltünk a Szellemek Tengerén és elértük Vvardenfell fennhatóságát, kiderült hogy egy kis kikötőbe fogunk megérkezni Seyda Neen-be. Utam során talán ez volt az egyik olyan hely, ahol nem is csak egyszerűen sokat időztem, hanem majdnem letelepedtem. Többek között bejártam Vivec-et a fővárost és Tel Branora-t a homok-fújta előőrsöt is. Barátokat szereztem Ald'ruhn-ban és Calderában is de legkedvesebb városom, ahol saját házam is volt Balmora néven ismert. Az átutazóknak mindenféleképp ajánlom, céhek és bandák gyülekezőhelye.

Sajnos viszont nem vagyok egy letelepedő típus így repülőre szálltam és San Andreasba vettem az irányt. Ez volt a második hely, ahol szinte otthonra találtam, de szívemben az első aminek felidézését mindig jó élményekkel teszem. Bár Los Santosban éltem egy darabig, a helyi bandaháborúk és korrupció miatt San Fierroba menekültem, ahol egy játékboltot vettem és megcsináltam a szerencsém. San Fierro dimbes dombos utcái és hűvös, párás időjárása hamar továbbállásra késztetett így Las Venturasban a pénz örök körforgásának hazájában találtam új otthonomra.

Egy érdekes állásajánlat azonban egy magasvasúttal Half Life-ba csalogatott amikor rögtön egy Black Messa nevű kutatóintézetben találtam magam és annak is a Bounce nevű pályáján. Rövid ismerkedés után, a jegyemet használva halhatatlanná válva a többi utazóval kezdtünk egymásra vadászni. Ötven ölés volt a limit, és aki megnyerte a játékot már mehetett is tovább. A pálya közepén, egy létrán találtam egy magas kilátópontot ahol egy nyílpuska várt rám. Hangtalan nyilai és távcsöve segített abban, hogy hamar elérjem célom.

Sikerem után már Opposing Force-ban próbáltam szerencsét. Kellemes hely, mai napig szívesen emlékszem vissza rá. Mindenképp látnotok kell a helyi óvóhelyet ami Crossfire-ban található valamint az üzemanyag-készítő gyárukat, a Gasworksot. Míg az előzőben az óvóhelyre menekülve, elindíthatjuk saját magunk ellen a tesztprogramot ami rakétákat lő ránk, ezzel a búvóhelyen kívül tartózkodók halálát okozva. A másodikban pedig a nagyobb szórású fegyverekkel lövöldözhettünk egymásra alul a gépházban, felül viszont a pontosság és figyelmesség volt a fő szempont, ugyanis a hatalmas tornyokból hamar ránk találhatott a halál.

Nagyon jól szórakoztam, de mint mindent ezt is meg lehetett unni. Fűtött a kalandvágy így kénytelen voltam a legenda nyomába indulni Juarez aranyáért, Call Of Juarez-be. Megjártam a poklok poklát, szerelemre találtam majd elveszítettem és a legfontosabb, elkaptam Juarezt is és véget vetettem a terrorjának. Sajnos az arany nem lett meg végül, de a csodálatos vadnyugati helyeket sosem fogom elfelejteni.

Aztán csalódottságomban autóba pattantam, és Csernobilba vettem az irányt. Utamat azonban keresztezte Silent Hill városa ahova be kellett térnem, mert a feleségemtől kapott levél szerint ott várt rám. Ki kellett derítenem, ki szórakozik hisz ekkor már Mary több éve halott volt. Fáradtságomban elaludtam és autóm letért az útról majd összetört, ahogy magamhoz tértem muszáj voltam gyalog folytatni az utam és keresztülverekedni magamat a városon. Nem volt olyan egyszerű mint ahogyan képzeltem, de nincs számomra lehetetlen. Egy ideig a helyi motelban időztem és kerestem a feleségem de csak a város gonosz szelleme szórakozott velem. Megmenekültem de a Toluca Tónak varázsát és gyönyörűségét sosem fogom elfelejteni.

Kiérve a városból, megpillantottam a maga groteszk módján szép vidámparkját, majd a szomszéd városban húzódó Motel egyik szobáját vettem ki, hogy megpihenhessek egy kicsit. Szobám ajtaján azonban, egyik napról a másikra sérthetetlen lakatok kerültek. Sem itt sem pedig az ablakokon nem tudtam kijutni, így a fürdőben lévő hatalmas lyukon keresztül számíthattam menekülésre. Végtelennek tűnő napokon keresztül, csak bámultam ki az ablakon, míg nem rettentően kellemetlen érzés és rosszullét fogott el a szobában, így kénytelen voltam a falon tátongó űrbe belemászni. Azonban ez a különös lyuk maga volt a pokol. Végül megmenekültem és semmi nem állhatott az utamba, hogy Csernobil egykor élettel teli vidékeire utazzak.

Bár kíváncsiságból jöttem a vidékre, mégis egy sokkal nagyobb és összetettebb része lettem a S.T.A.L.K.E.R.-eknek. Kiderült, hogy talán meg lehet tisztítani a zónát és talán én vagyok a legmegfelelőbb ember erre. Sajnos kapzsiságom nagyobb lett mint bármely más érzés és a hatalmába kerített. Ennek köszönhetően, rám omlott egy egész épület és majdnem odavesztem. Pár égési sérülésen kívül azonban emlékeimbe égett a táj elhagyatott és sötét hangulatának képe. A táj, amit az ember meghódított majd tönkretett a természet pedig visszafoglalta azt.

Nemsoká repülőre ültem és haza tartottam. Nem volt már hely ahova szerettem volna eljutni. A pénztárcámat nézegetve, azon merengtem vajon mit hagytam hátra az utókornak. Fognak e emlékezni rám és.... De ekkor a gép hirtelen légörvényben került. Rázkódni kezdett, majd egész testemmel belepasszírozódtam az ülésbe. A következő képen már csak a levegő után kapkodva emlékszem, ahogy a víz felszínére értem és a repülő égő roncsait bámultam. Nem messze egy bástyát láttam meg amihez minden maradék erőmmel elkezdtem úszni. Egy lifttel a mélybe ereszkedtem, egy Rapture nevű városba, ahol a kísérletek miatt az emberek képességeken kívül őrületet is kaptak.

Hirtelen egy új világban találtam magam. Egy két lábon járó szem utasításait követve, egy Q3Tourneys és Q3DM17 nevű pályán kellett megmérkőznöm, halálos ellenségeimmel. A cél az volt mint a Half Life világában. Minél előbb megszerezni az ölésekért kijelölt pontszámhatárt. Bár a Tourneys kis pálya volt, adrenalinban annál gazdagabb. A DM17 pedig csak lebegett a levegőben. Félelmetes magassága ellenére is, imádtam itt vadászni az ellenségeimre. A hatalmas ugrásoknak anéha rossz vége lett mégis szívesen alkalmaztam.

Sikereimet figyelemmel követve, a Liandry vállalat keresett fel. Hatalmas összegeket ígértek és szabadságot, az időközben megsűrűsödött gyilkosságaim miatt szerzett vérdíj eltávolításával a fejemről. Mivel éveztem amit csinálok, természetesen azonnal elvállaltam. Hatalmas összecsapásokat vívtam a DM-Barricade-n valamint csapatosan kellett feladatokat végrehajtanunk, amiből a legemlékezetesebb egy vonat megállítása volt az AS-HiSpeed-en. Végül a bajnokot is legyőztem a száguldó hajóján DM-HyperBlast így felszabadítva magam és a társaimat is.

Nem sokkal később, egy bányász űrhajóra kerültem ami a helyi bolygó nyersanyagaira vetett szemet, azonban elszabadult a pokol. A vezérlőteremben ma is megremegek, ha felidézem milyen gyönyörű volt a kilátás. Mivel nem akartam bajba kerülni, így inkább elutaztam megnézni a protheánok örökségét, a Citadellát. Hasonló volt mint a Halo nevéről is ismert mesterséges égitest.

Gyönyörű helyek ezek, amik az embert úgy kísérik útja során, ahogy egy ballagási kép, vagy első csók. Egy bizonyos szerelem ez, amit ha az ember elfelejt vagy nem kelt benne érzéseket, akkor nem is volt az igazi. Olyan helyek, ahová mindenkinek el kell jutni.