Gyerekkorunktól fogva változunk. Változnak az igényeink, hobbijaink. Most egy kicsit elkalandoznék, bár még a téma így is kapcsolódik a játékokhoz. Nem más a téma, mint az már a címből is kiderülhetett, az Autók. Bár, az a fanatikus autómániás sosem voltam, és nem az a bütykölős típus vagyok, mégis tudom, hogy a gyertyát mindig a motor ventillátora mögé kell kötni, mert egyébként elfújja.

Viccet félretéve, tisztában vagyok vele, hogy mi-hol van egy kocsi motorházteteje alatt, de inkább tartom magam annak a távolról figyelő rajongónak, aki a rámpák mellől nézi a deszkásokat is, mint hogy maga is ráálljon. Igényeimet ennyi kielégíti, és nagy esély van rá, hogy én legalább nem esek el.

Ilyen plátói szerelmek történtek velem, a filmek és játékok során is. Sosem voltam az az álmodozó típus, aki a legjobbra vágyott. Autók terén, ugyanis biztosan nem. Első ilyen emlékem, a jó öreg TJ Hooker rendőrautója.

Valójában, egy Dodge Monaco-ról (3. gen) van szó, ’77-es évjárattal. Bár akkor még nem tudtam és csupán a kinézet érdekelt, ebbe a dögbe egy 335 lóerős V8-as motor dübörgött és képes volt 127Mph (204.39 Km/H) maximum sebességre felgyorsítani.
Nem csak nekem tetszett az autó szépsége, hanem néhány állam rendőrségének is és ennek valamint a Hollywood-i filmiparnak köszönhetően az akkori filmekben sűrűn összefuthattunk ezzel a szépséggel. Többek között a Smokey és a Bandita, a Gyilkos paradicsomok lázadása, Dallas, Hazárd Megye Lordjai és több száz filmben feltűnt az évek alatt, amiben rendőrautó szerepelt.

Sorozatok, filmek jöttek mentek, de a lényeg nem változott. Szerettem a verdákat. Egy időben a GMC Vandura és a 308GTS Ferrari modellje volt a menő, minden mennyiségben nálam. Ha valaki így nem vágná, akkor azonnal a lentebbi képen már fel is ismerheti, miről is beszélek és miért.
Míg az első kisbusz a Szupercsapat sorozatban a másik sportkocsi a Magnum-ban vált híressé.

Viszont ezeket a kedvenceket, hamar lelökte a trónról egy király.
Egy olyan autó, amit kölyökkorom óta imádok, és amit sok hozzám hasonló srác képzelt el nap mint nap a saját feneke alatt. Egy fekete szörnyeteg, aminek a kecsessége és áramvonalassága valamint sportos mégis kemény kinézete és nem utolsó sorban ember feletti intelligenciája elvarázsolta a nézőket. Akinek születése 1982.-ben történt, márkája Pontiac Trans AM Firebird és neve pedig K.I.T.T.

Ez a szörnyeteg, mai napig felállítja, a szőrt a hátamon akármikor látom. Bár a sorozatban egy átalakított darabot csodálhattunk, azért az eredeti sem piskóta a maga kis sufni tuningos 305 lóerőével. Legmagasabb mért sebessége 162 Mph (260 Km/h) volt, amit csak David Hasselhoffnak sikerült megdöntenie Super Pursuit Módban 482 Km/h-val, azaz 300 mérfölddel. LoL

Térjünk át azonban 1998-ra és a játékokra. Ekkor lettem a következő sportautó szerelmese, amit a játék neve is magában foglal. Nem más, mint a Viper Racing. Talán a játék varázsolt el, nem tudom igazán, de az autó is tuti befutónak számított. Ma már nem tudom megmondani, mi is tetszett ebben ennyire, pedig még a 2003-as GT3-ban és a 2005-ös Most Wantedban is bejöttek az új szériák. Azóta azonban elteltek az évek és kialudt a tűz. Szépnek tartom természetesen most is ezeket a modelleket, de már nem rajongok értük. Más volt ez azonban akkor, így a helyet mégis a ’98-as Dodge Viper foglalja el.

Még abban az évben, egy olasz szeretőm is akadt. A Need For Speed széria harmadik részének, a Hot Porsutinak köszönhetően ugyanis megismerkedtem egy új csúcsragadozóval. Sárga voltam az irigységtől, amit a borítón is elhelyezett autó gazdája iránt éreztem. Aki emlékszik a borítóra az tudja, aki nem, annak megsúgom, hogy egy Lamborghini Diablo SV-ről van szó.

Na és hogy egy kicsit visszább vegyek az arcomból és a futurisztikus (bár akkor is gyönyörű) sportautókból, még ebben az évben a szívembe lopta magát két autó, a Colin McRae Rally első részéből. Most jön azonban a csavar, mert nem a Subaru vagy Mitsubishi valamelyik modelljéről van szó. Alacsonyabb kategóriába lehetett választani ezeket a kis gyöngyszemeket. Ez a két kis mitugrász pedig a SEAT Ibiza Kit Car Evo2 és a VW Golf GTI Kit Car.

Haveromnak volt szokása, amikor egy jó nőt bámultunk, hogy legyintett és annyit mondott: „Ezt is unja már valaki”. Igaza volt, én is folyton ráunok arra, ami megvan, főleg ha sokat használom. Na jó, a szívemet nem unom, de tényleg. Viszont erre a két autóra igen és a következő évben már teljesen más imádatnak szenteltem az életem.  1999-ben, ugyanis amikor Mika Hakkinen megnyerte második világbajnoki címét, már a McLarennek hódoltam.

Mindig is kicsit kerültem, ha valaki a „divat” után ment. Ez azon is látszik, hogy sosem drukkoltam a Ferrari-nak és a következő két autón is. Egyrészt az Opel Tigra-t nem hallottam, hogy olyan rajongótábor vette volna körül, mint ahogyan én rajongtam érte a Gran Turismo 2-ben, másrészt a Skyline is itt volt kedvencem, amire nem volt sem film, sem játék hatással, csupán az ismeretlen autók egyik legjobbját választottam kedvencemül. Mire az F&F sorozat és az NFS is elérte az autót és divat kocsit csináltak belőle, már mondhatni ki is nőttem belőle.

Jött az ezredforduló. Megjelent a Colin McRae Rally második része, ezzel pedig belopta a szívembe magát a Mitsubishi Lancer Evo VI. Valahogy nem tudtam a Subaru táborába tartozni, pedig tetszeni tetszett a sárga, kékfestés kombináció.

Viszont a rettentő nagy kedvencem itt sem ez lett. Talán meg fogtok lepődni, de az első részben is sokat használt, Toyota Corolla lett minden idők legkedveltebb Colin McRae Rally 2-es autója számomra. Minden passzolt. A festés, a kasztni a hang (bár ezt mai füllel, csak zárójelben írnám) minden. Mai napig kellemesen szórakozok ezzel az autóval, ha véletlen előkerül a CMR2.

Vissza a sportautók világába. Bár még így sem hétköznapi, mégsem sportautókkal és az 1920-as évektől kellett felküzdenem magam, napjainkig egy bálnát imádtam vezetni. Illetve egy bálnáról elnevezett 1978-as Porsche-t, a MobiDick-et. Istenem, de imádtam az (minő kreatív névválasztás) Autobahn nevű pályán száguldozni és LAN parti keretében, lealázni mindenkit. Ezt adta nekem az NFS: Porsche.

Még ebben az évben, visszatért a klasszikus autók iránti érdeklődésem. A Tolvajtempónak köszönhető részben és az utcánkban lévő srácnak, aki valamennyivel idősebb volt és vele mehettünk autót vásárolni. Nicholas Cage autós filmje, és természetesen négykerekű szupersztárja, aki rögtön a kedvencemmé vált Eleanor. Az autó orrában egy négyfokozatú kézi váltóra kötött, 400 lóerős 5.7 V8 blokk dohog, a kéjgáz-befecskendező kit csupán filmes díszlet volt. Az autó, ami egy 1967-es Ford Shelby GT végül egy árverésen 225 millió Ft-ért kelt el.

Ismerősöm is ebbe volt „beleszerelmesedve” de végül az épp eszére? hallgatott és nem kajtatott ilyen autó után. Két másik (ismét csak nem annyira elterjedt autó) közül választott. Az egyik egy 1975-ös Ford Taurus a másik pedig egy Opel Manta volt. A Manta mellett döntött, bár jómagam nem tudtam volna választani. Mindkettő kedvencem lett.

Aztán a PlayStation 2 és Gran Turismo 3 A-Spec párossal megérkezett az új korszak. A „valósághű” grafika és a gyönyörű autók széles választéka. Bár itt is próbáltam, nem a nagy közönség által preferált divat felé menni, azért a Ford GT40 szerelmesei közé, beálltam a sorba.

Viszont egy méltatlanul kevés figyelmet és elismerést kapott autómárkára esett a Leg, Leg,!
Ez pedig az Opel Calibra. Eszméletlen hangja volt, amikor pedig elérte a 11 ezres fordulatot a négy vezérműtengely, hengerenként 4 szelep, turbó feltöltés, hosszába beépített V6-os motor, Négy kerékhajtás, csak úgy visított. És az is, aki Split Screen-ben kimert állni ez ellen a dög ellen.

Elértünk az Underground korszakhoz. Mindenkinek meg volt a kedvence, ami azért a nagy átlagnál a Skyline-t vagy a 350Z-t jelentette. Volt még pár, kicsit nagyobb sikerű autómárka, de azért a dominánsok ezek voltak. Talán még a Mitsubishi Eclipse. Nekem viszont itt is más volt a kedvenc. Méghozzá az első részben egy Acura RSX Type-S. Talán a Celica miatt, mert azzal is szemezgettem egy időbe. Ez viszont valami iszonyat volt.

A második részben, viszont már a Toyota egyik modelljét, a Supra-t preferáltam.

Végül, ezt az időszakot a 2005-ös Need For Speed Most Wanteddel zárnám. Annak is a Black Edition névre keresztelt bővített változatával, amiben választható volt a Chevrolett Camaro SS 1967-es verziója.

És Itt a vége. Évek óta nem tudott elvarázsolni szinte semmilyen autó. Ez részben a folyamatos szuper kocsik áradata miatt van, részben pedig, hogy egy két kivétellel nem nagyon szerettem a luxus versenyautókat. Persze szépek, jók, de valahogy nekem olyan sterilek.

Na viszont azért egy utolsó előtti bekezdés hátra van. Az Odaát harmadik sztárját, szívesen elfogadnám. Nem Jensen és Jared, hanem Impala. Ez a ’67-es Chevy Impala akármikor le tud venni a lábamról. Szívesen elnézegetném az udvaron.

A Pro Street megjelenésekor, fontos még megemlítenem régi kedvencem, a Lancer Evo legújabb verzióját az Evolution X-et. Brutális egy kis rohadék.

Utolsó előttinek pedig Ken Block Subaruját. Talán amiért apró vonásokban hajaz a régi Corollára vagy csak épp ilyen kedvem volt nem tudom. Ha agyon vernének, sem tudnék mást mondani, mint hogy a színe és külalakja tetszik. Tudom, hogy kevés, de ez van. Sosem értettem igazán az autókhoz, és mint azt láthattátok, nem is ez alapján választottam nagyon sokszor. Egyszerűen nem tudom levenni a szemem róla.

Végítélet!!! Végítélet!!! Végítélet!!!

Utolsó és mostani kedvencem pedig hat személyes. Hátsó ülései szembe fordíthatóak, csomagtartója hatalmas. Összkerekes, és tökéletes választás a családnak. Ez a Renault Espace.

Nektek, mi volt a nagy álomautó? Esetleg, volt, amiben egyezik az ízlésünk, vagy ismét bebizonyosodott, hogy ízlésficamos vagyok?

Játsszatok!