Talán valamikor a kétezres évek elején, olvastam egy könyvet. Az íróra már nem emlékszem (megleshetném, mert megvan a könyv) viszont a címére igen. Vidámpark. Megmondom őszintén, nem egy félelmetes cím. A borítóján egy Vidámpark volt (looool) lefényképezve, ami kicsit talán egy gyengébb pillanatomban még meg is ijesztene, az éjszakai képével. Rettentően jó könyv volt, hatalmas összeesküvéssel és dramatikus véggel. Visszavittem a könyvtárba, majd kértem egy ajánlót, valami hasonlóról.

A könyvtáros csaj, ideadta a könyvet, amire rá sem tudtam nézni. Na nem azért, mert olyan csúnya volt a könyv, csupán a fiatal lány, aki azért pár évvel idősebb volt mint én, olyan kivágott felsőt viselt, hogy rögtön visszamentem volna, hogy ajánljon még valamit, valamiről, valamikor, ha nincs az a nagy benga barátja. Így a könyvet szorongatva, szagolgatva (Nenevess más nem volt), hazafelé a hátulján lévő „előzetest” kezdtem olvasni.

„Az USA kormánya által pénzelt, szupertitkos laboratóriumban két, genetikailag átformált élőlény lát napvilágot. Az egyik egy fantasztikus kutya, emberi intelligenciával. A másik egy brutálisan agresszív, hibrid szörny. Egy napon mindkettő megszökik, és megkezdődik a hajsza, mely egybefonódik egy férfi és egy nő egymásra találásának történetével. A páratlan feszültségű regényben a főszereplőknek nem csupán az emberi nem legsötétebb kreatúrájával kell felvenniük a harcot, de a mindenre képes alvilággal és az elszántan nyomozó nemzet biztonságiakkal is.”

Ez volt az első Koontz könyv, amit olvastam. Virrasztók. Már amikor megfordítottam, maga a borító is felállította (na mondom ne vigyorogj) a szőrt a hátamon. Másnap kezdtem neki. Nyár volt, pocoltam a kertben kifeküdve. A könyv elején, szintén nyár volt. Hasonló időben, mint ami az udvarunkban honolt, így könnyű volt azonosulnom a főszereplővel. Amikor azonban, Koontz úr leírta, hogyan erősödött a nyári erdőben fel a szél, az én szellőm is elérte a nyakam. A hideg is kirázott. Komolyan úgy rám hozta a parát, pedig nem vagyok az a mindentől félős fajta, hogy amikor a szomszéd macskája, tőlem két méterre ért földet a földön, pillanatok alatt Supermant megszégyenítő gyorsasággal ugrottam fel a helyemről, majd megemlegettem a macska szüleit, gazdáit és azok szüleit is, egy kis napi jókívánsággal és inkább a szobámba vonultam. Nem bírtam letenni a könyvet, és aznap végeztem is vele.

Aztán az utolsó pár sort, elolvastam újra, újra és újra. Bólintottam egyet, és letettem a könyvet. Nem szándékoztam vissza vinni a könyvtárba. Még a könyvtáros csaj buja viselkedése és lenge öltözete is csak azt vetette fel bennem, hogy maga az ördöggel van dolgom, aki vissza akarja szerezni a könyvet és illetéktelen, arra nem méltó kezekbe szeretné átadni.

Aztán győzött az épp ész és a büntetéstől, na meg a könyvtáros csaj nagy mamlasz barátjától való félelem és visszavittem a könyvet. Nagy meglepetésemre, a könyvtárban rendszerváltás volt. A lényeg, hogy a korom miatt nem adtak több Koontz könyvet :D Győzött a sátán, de csak csatát nyert.

GoDach kicsit ideges, bemegy a Plazaba. Megkeresi az Alexandrát és előre elkészített őszinte hazugsággal hozzákezd az eladó fűzögetéséhez. Elmeséltem a képzeletbeli nagynéném szomorú sorsát (amire nem emlékszem, de én is meghatódtam rajta) és mindjárt két könyvet is vettem neki, mindkettőt Koontz-tól. Végeredményben felesleges volt, mert az eladó nagyban tojt rá, hogy hány éves vagyok, csak a forgalom számított. Na de én legalább boldogan mentem haza, és az sem érdekelt, ahogy a buszon a fullkemények rajtam vigyorogtak, mekkora könyvmoly lehetek, hogy még a buszon is a könyvajánlókat bújom. Gondoltam, magamba … ha tudnátok…

A Halottlátó

Így kaparintottam meg a Halottlátó-t, amiből ma már Odd Thomas néven több részes franchise fut a könyvek között, valamint az Eljövetel című remekművet. Az első, egy fiatal felszolgáló srácról szól, aki különös füstszerű lényeket lát, mielőtt valami tragédia történik. Erről csak a barátnője tud, másnak nem merte elmondani, mert fiatal korában egy srác, aki szintén látta, hencegett vele és próbált kapcsolatot teremteni a lényekkel, azonban hirtelen balesetben meghalt. A lényeket egyébként bodach-oknak nevezi a főszereplő. (Ennek a félreolvasása szülte a godach nicknevem) Egyebet nem árulnék el róla, de aki nem szeret olvasni (AZ valószínűleg ezt a blogot sem olvassa :D) az megnézheti, mivel nemrég megfilmesítették. Nem egy világmegváltó adaptáció, de sztem attól hogy kicsit meghollywoodosították, igazán jó darab lett.

Az Eljövetel

A másik, komolyan mondom nagyot csapott. Maga a könyv, nem a legdurvább darab viszont a csattanóján jobban meglepődtem, mint amikor haverommal fél napot kutattunk a határban mákgubó után, mert állítólag a teájától be lehet kábulni, míg végül leesett mindkettőnknek, hogy Január van. Nem igen fogunk találni semmit. Ez a könyv egy idegen támadásról szól, ami egyből terra formálással kezdődik. A maroknyi túlélők szemtanúi és a gyerekek megmentése és kimenekítése a városból, viszont végig elvisz minket a könyvben.

Végül szeretném, a szintén franchiseá kinőtt Frankenstein köteteit megemlíteni. Alapból egy sorozat Pilotját készítette volna el Michael Madsen főszereplésével, azonban a nagy filmesek annyi változtatást eszközöltek a művén, ami már nem is emlékeztetett a valódi történetre. Így aztán Koontz kezet fogott velük és megírta minden idők egyik leg izgalmasabb könyvét, a Tékozló Fiút.

A történet a jelenünkben játszódik. Frankenstein teremtménye még mindig él, mint ahogyan Victor Frankenstein is. Azonban ma már Victor Helios néven, szinte egy egész várost az irányítása alá von a klón hadseregével és replikánsokkal. Egyedül egy zsarupáros, és Victor teremtménye szállhat szembe vele, aki a villámlástól nem csak újra életet, de különleges erőt, többek között teleportálást is adott. Srácok. Ahogy ez a teremtmény a maga két méterével és a varrást eltakaró tetoválásokkal, ballonkabátjával és kapucnival le van írva, az valami állati. Bár, mostanság nagy divat lett előjönni ezekkel a sorozatokban (Grimm, Álmosvölgy, Sherlock stb…) Ebben az időben még egyedinek számított.

Aztán Alexandra tag lettem és volt olyan, hogy egy nyáron több mint 30 ezret vertem el könyvekre, a buli meg minden más mellett. Megérte, mert a több mint száz regényéből és közel 70 magyar megjelenésből rengeteg megvan. Bár pár éve, nem igazán van időm és kedvem olvasni, a rajongásom még mindig a régi.

Lényegében az összes könyvét felsorolhatnám. Vannak persze kitűnő és kevésbé sikeres könyvei, mégis számomra egy jobbal nyomott bal egyenessel ütötte le a trónról az addigi király, Stephen King-et. King, már-már túl misztikusra vette a dolgokat. Sokszor éreztem, hogy annyira szeretne szabadjára engedni, hogy még a kellő magyarázatot sem adja meg. Ellenben Koontz-nál, mindig érzem, hogy egy könyvnek van eleje és van vége. Ha nem is mindig tudományos vagy elfogadott, de legalább teljes körű magyarázattal szolgál.

Örülök ha végigolvastad..
Köszönöm a figyelmet...

Játsszatok, (vagy olvassatok)