Már három éve annak, hogy bemutattam az akkor frissen szerzett ASUS retró laptopom. Viszonylag modern, de nagyon jó DOS kompatibilitással kiválóan le tudja fedni a 90-es évek első kétharmadát, viszont igen komoly hátránya a 3D gyorsítás teljes hiánya. Márpedig előbb-utóbb elfogy az egyébként nem gyenge 266MHz-es Celeron-A ereje a szoftver renderhez és az eredmény nem is feltétlenül mindig szép.
Így hamarosan felébredt bennem a vágy egy hangyányit erősebb gép iránt, ami amellett, hogy olyan sokat megőriz a kompatiblitásáből a megelőző horszakokhoz, de mégsem gyengélkedik az XP korszakot megelőző modernebb címekben. Illetve mivel egy másodlagos gépről van szó, próbaltam minél apróbbra összehozni, hogy azért maradjon annyi Lebensraum, amennyi csak kellhet.
A vas
Kívülről befelé haladva, mivel a méret a lényeg, több hónapos vadászat után sikerült kifognom egy OEM/barebone PC-t, ami készen jött egy Pentium 4 alapú töltelékkel. Tulajdonképpen csak maga a ház érdekelt, amely egy Yeong Yang YY-A203. Minden további bónusz.
És micsoda bónusz, a konfigurációból megtartottam a 60GB-os merevlemezt, floppy és DVD meghajtót, illetve a 300W-os SFX formátumú tápot. Magára a házra még ráfér egy kis csinosítás, de alapvetően rendben van. Ami a méretét illeti, iszonyatosan kompakt. Nagyjából kétharmada egy átlag mikro-ATX háznak és feladja a leckét egy-egy kompaktabb baby-AT-nak is. Mindezt úgy, hogy továbbra is használhatok két darab 3.5"-os meghajtót (egy belső, egy külső), egy darab normál méretű 5.25"-os meghajtót, szabványos uATX alaplapot és teljes magasságú bővítőkártyákat!
Ami a tölteléket illeti, bár a Pentium 4-es konfiguráció, ami a házzal jött teljesen jó kompatibilitással rendelkezik és Windows 98-hoz az erőnek sincs híján, úgy döntöttem, inkább AMD alapokban fogok gondolkodni. Ennek egyik oka, hogy ebben az időszakban (is) felmosta a padlót a kékekkel, a másik pedig, hogy a Phenom II-ig nem igazán volt kapcsolatom a gyártóval. Ez számomra egyetlen választást hagyott, a Socket A-t, ami szintén jó egyensúly erő és kompatibilitás között. Amire viszont figyelni kell, hogy ez a korszak sok téren határvonal volt. Ekkoriban kezdek a gyártók átterhelni a tápegységek 5V-os síneiről a 12V-osra. Ezzel kapcsolatban pedig eljutottunk oda, hogy a mai modern tápok 5V-os része olyan gyenge, hogy nem mindig bír megtáplálni egy legcombosabb procit és videokártyát. Márpedig erőre szükség lesz, mivel a harmadik leggyorsabb, Athlon XP 2800+ procit választottam a projekt eszéül, alapjául így végül egy MSI KM3M-V.
Tehát megvan az ész, de mi legyen az erővel? Több kártyát is megfontoltam, rövidebb ideig használtam egy már korábbról meglévő Geforce 4 Ti 4200-at, ami alapjaiban nagyszerű kártya, viszont a megcélzott időszak vége felé már kicsit kifogyott a szuszból. Így esett végül a választásma a ASUS Geforce FX 5700-ra.
Na már most, aki felidézi emlékeit, annak biztosan dereng, hogy anno a Geforce FX nem volt épp acélos versenyző a piacon az akkor rivális ATI R300 alapú megoldásaival szemben és sokszor a saját előző generációjuknak a lekörözése is feladta nekik a leckét. Ez igaz* is. De csak így megcsillagozva. Modern DirectX 9-es játékokban valóban csúnyán felsültek és ha a DirectX 9 módban futtatott játékokban mutatott sebességet mérjük a GF4 DirectX 8-as tempójához (mivel ezek a fejlettebb API-t egyáltalán nem támogatták), szintén lassabbak voltak. Viszont itt most egy olyan helyzet áll fenn, hogy a DirectX 8-as (és régebbi), illetve az OpenGL tempó a nyerő, úgy pedig az FX5700 már 20-50% teljesítményelőnyben van a Ti 4200-zal szemben. Egy másik probléma lehetne, hogy a modernebb kártyához (második sorozat beli FX-ről van szó) modernebb driverek kellenek, ami komolyabb driver overhead-et jelent, de itt az erős procival ez kompenzálva van. Mindenesetre fontosnak tartom kiemelni, mivel ha egy Pentium 3 mellé kerestek videokártyát, ott már számít (illetve eleve vastagon CPU limitben lesztek). Fontos dolog még, hogy ez a leggyorsabb kártyageneráció, ami még támogatja a 90-es évek összes legacy fícsörét (16bit dithering, 8-bit palettázott textúrák, fog table), amellett, hogy a DX9 támogatásának köszönhetően teljes az nGlide wrapper támogatása.
A kártyát amúgy hibásan kaptam, viszont egy full réz Zalman VF-700 hűtővel. A kártya hibája szerencsére "tipikus" volt. A driverek feltelepítése után a rendszer bebootolását követően 10-30 másodpercen belül fagyott. A tipikus hiba, hogy megint leadjak a bejegyzés közben egy kis történelem leckét, az úgynevezett kondenzátor pestis idejére vezethető vissza. Ez egy néhány éves időszak volt a 2000-es évek elején, amikor a hardvergyártók átálltak olcsóbb beszállítókra, ami nagyon megrövidítette az ebben az időszakban gyártott berendezések élettartamát (és küldött a szeméttelepre rengeteg értékes és könnyen javítható retró hardvert). A kondenzátorok cseréje megoldotta problémát.
Szóval képünk már van, de mi legyen a hanggal? A Windows 98 korszak egyik nagy újítása volt a directional audio. Ennek két komoly ellovasa volt, az egyik az Aureal által gyárott Vortex kártyák által támogatott A3D, a másik a piacot uraló Creative Labs Sound Blaster Live! kártyái által szolgáltatott EAX. Az előbbi kártyák ritkák, az A3D-t kevesebb játék támogatja és a W98 korszak végére ki is halt, így én egy Live! SB0100 mellett döntöttem, ami ez EAX 3-as verzióját támogatja. Amire a Live! kártyáknál figyelni érdemes, hogy rengeteg köztük az OEM modell, ami egy driver rémálom tud lenni, mindenféle teljesítmény és stabilitás gondokat okozva. Az én SB0100-asom szerencsére nem ilyen és a saját driver CD-jével együtt érkezett. A jobb hangzás (nem fogod megérteni, mennyit számít az EAX, amíg magad nem hallod) a dedikált hangkártya másik nagy előnye a hardveres gyorsítás (erre szerintem majd visszatérek egy későbbi bejegyzésben), illetve jelen esetben a korrekt DOS kompatibilitás.
Memória tekintetében 2×256MB DDR333 mellett döntöttem. Igazán semmi nem szól ekkora mennyiségű memória mellett azon kívül, hogy ki akartam maxolni. 512MB fölött ugyanis a Windows 98-nál komoly stabilitás problémák merülnek fel. Megjegyezném, hogy ez a háttértárra is igaz 120GB-nál nagyobb kapacitású merevlemezek esetén.
A szoftverezés
Mint mindig, most is eredeti, lemezes operációs rendszerrel telepítettem a gépet. Bár maga a Windows 98 SE már lassan 20 éve abandonware státuszú, szóval nem töri rátok az ajtót a TEK, ha a winworldpc.com-ról töltitek le. Viszont a retrózás az élményekről szól és megvan a maga bája, hogy bebootolsz a gyári floppyval, aztán a lemezről végzed a telepítést.
Mint említettem, a hangkártyához járt a saját driver lemeze, meglepve tapasztaltam viszont, hogy mind az alaplap, mind a videokártya driverei megtalálhatók még a gyártók honlapján. Ami az előbbit illeti, a honlapon található NIC driver hibás, így a vezérlőre rákeresve máshonnan kell levadászni a működőt, utóbbinál viszont fél tucat verzió végigzongorázása után arra jutottam, hogy az ott is megtalálható 56.64-es verziószámú Forceware a leggyorsabb és az kínálja a legjobb kompatibilitást is. Akár régebbi, akár újabb drivereket próbáltam, vagy sebességet vesztettem, vagy egyes játékok megmakacsolták magukat. A legalja a 66.94-es verzió, ami simán kinyírja az összes DirectX-es játékot.
Egyéb szoftverek tekintetében a minimalizmus és a kényelem vezérelt. Total Commander, mert a Windows fájlkezelője szar, IrfanView, mert az alap "képnézegető" az Internet Explorer, Fraps 1.9D, az utolsó verzió, ami települ W98-ra és még a benchmarking és képlopás is megy, UltraVNC Server, hogy távolról is belekontárkodhassak plusz egyéb ilyen-olyan hardver monitorozó program (HWiNFO, Aida32), illetve Daemon Tools, lemezképek betöltéséhez.
Ami a játékokat illeti, ott már sokkal kevésbé fukarkodtam és feldobtam mindent, amit a polcon találtam. Egyes esetekben sajnos kénytelen voltam beérni a GoG verzióval. Ezeket XP-nél régebbi operációs rendszerre nem lehet telepíteni, így egy modernebb gépen történő telepítés után kell átmozgatni a fájlokat (és reménykedni, hogy nem panaszkodik a hiányzó registry bejegyzések miatt).
Nos, nagyjából így kell halálra untatni egy olvasóközönséget. Köszönöm, mindazoknak, akik kitartottak a bejegyzés végéig! Viszlát jövő hónapban!
Nem becsülöm le az MX-eket, csak akkoriban nagyon gyorsan elavultak a kártyák, erre az MX rátett egy lapáttal a nulla shader modell támogatásával. :( Nekem is combos változat volt. MX440 AGP8X. Ennek picit jobban voltak az órajelei, ráadásul nekem 128bit/128Mb verzió. Vice City hasított pedig elvileg nem volt túl jól optimalizált. Egy NFS Underground 2 is, de ott pl. egy csomó effektet nem lehetett már bekapcsolni. :( Far Cry is ótvarosan nézett ki az egyszerű shader nélkül tengerével. Ezért volt rossz. De régebbi játékokhoz ütős választás.
Amúgy az MX-eket sem szabad lebecsülni. Lehet, hogy csak DX7-esek, de azt nagyon tudják. Az MX440 és 460, a 128bites változatok, őrült jó ár/érték arányú retró kártyák.
Ezeket a teszteket még régebben csináltam az egyik korábbi bejegyzésemben is látható Abit SA7+Pentium4 1.60A kombóval:
https://i.ibb.co/FhM9348/chartxp1.png
https://i.ibb.co/r3M0TG9/chart98.png
https://i.ibb.co/x8JVyX0/chartxp2.png
A játékoknak meg tényleg megvolt a saját karakterük. Akkoriban még mertek kísérletezni a kiadók és nem akartak mindenből szolgáltatást vagy annuális folytatásokkal érkező sorozatot csinálni.
Vagy a szokásos csúcs voodoo kártyákkal tolni az Unreal, Quake, Doom játékokat.
Ja am GF4 Ti legalább felment DX8.1 támogatásig. Az MX széria csak DX7-t tudott. De a TR Anniversary-t még így is bírta futtatni. :D
A screenshot a játéklistás menüvel pedig kemény nosztalgiafaktor. Valahogy minden játék egy külön világ volt akkor, nem tudom. Hangulatos az egész kép.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.