Alduin Fala
Az első trailerben látható háttér Alduin fala, mely Skyrim területén egy Sky Haven nevű templomban található, mely a Blade rend, a császár személyi testőrségének utolsó mentsvára is egyben.
A díszes faragvány sok fontos információt hordoz magában. Kiderül, hogy több ezer évvel ezelőtt a sárkányok már uralták a földet, félelemben tartva az emberiséget. Néhány ember istenként kezdte tisztelni őket, de senkinek nem volt menekvés a tűzokádó hüllőkkel vívott háború alól.
A mű egy másik szegletében azt láthatjuk, ahogy az emberi bátorság és zsenialitás győzedelmeskedik, és legyőzi Alduint, de, hogy hogyan és mivel, azt karakterünk feladata lesz majd megfejteni.
A prófécia beteljesedik.
Az Elder Scrolls: Arena idejében széttört a Káosz pálcája, mely egy hatalmas erejű relikvia volt, ami átjárót nyitott világok között, és képes volt teljesen megsemmisíteni élőlényeket.
A birodalmi harcmágus Jagar Tharn, arra használta az eszközt, hogy foglyul ejtse vele VII. Uriel Septim császárt Oblivion síkján, ezek után pedig elpusztította a pálcát, hogy azt soha ne használhassák ellene. Az Aréna hőse újra összerakta ezeket a darabokat és legyőzte vele Jagar Tharnt.
A második tekercs, Daggerfall története során, Numidium összeállítása zajlott. Numidium egy bronz gólem, kinek irányításához teret adó döntések a Nyugati Görbületet eredményezték, mely különös esemény során, ellentmondásos módon minden lehetőség egyszerre lett valósággá, amely drámaian átalakította a világot.
Morrowind tekercsének története során Dagoth Ur-ral, Vvaardenfell hegy erődjének urával kellett megközdenünk.
A negyedik lépés Oblivion síkjának megnyílása volt, ahol VII. Uriel Septim császár halával megpecsételődött Alduin visszatérésének lehetősége. Martin Septim, a császár egy addig ismeretlen leszármazottja - hősünk segítségével -, élete árán képes volt bezárni Oblivion kapuit, de az uralkodói vérvonal Martin elesésével véget ért. Ez az cselekedet lezárta a világ harmadik korát is.
A negyedik éra kezdetén Skyrim fiai saját vérüket ontják, ahogyan azt Esbern is elmagyarázta az első trailer alatt. Ez az utolsó, végzetes esemény a végső jel, hogy Anduin megérkezett. Az ötödik ősi tekercs szerint Skyrim tartomány királya gyilkosság áldozatává válik. Sokan az északi vidéken ki óhajtanak szakadni az omladozó birodalomból, mely már 200 éve - a Septim vérvonal pusztulása óta - haláltusáját vívja. Más polgárok szemében azonban a birodalomért még érdemes harcba szállni, így az összetűzés elkerülhetetlennek tűnik.
Skyrim tundrája fölé magasodva áll a hatalmas hegy, melynek neve "A világ torka". Ezen a helyen áll Magas Hrothgar, mely a szürkeszakállúaknak ad otthont. A sárkányszülött történetében ők hatalmas szerepet játszanak majd. Hétezer lépcsőt kell annak megmászni, aki ehhez a távoli menedékhez vágyik eljutni.
Alduin falának próféciája bár veszedelmes, de nem reménytelen. Egyetlen személy, kinek rettenetes hatalma a sárkányokéhoz mérhető, felemelkedhet, hogy harcba szálljon Alduinnal, és biztosítsa a világ fennmaradását.
A falon itt látható ábrázolásban a Blade rend tagjai Akaviri páncélt viselnek, mely egy másik kontinensről származik, nem pedig Tamriel földjéről. Ugyancsak fontos megemlíteni, hogy a harcosok meghajolnak a Sárkányszülött előtt.
A Blade rend már generációk óta őrzi, óvja a sárkányszülöttek fennmaradását, számítva arra a pillanatra, mikor majd egyikük szembeszáll majd a nagy Alduinnal. Kétszáz éve viszont, az Oblivion kapuinak bezárása közben a sárkányszülöttek vérvonala véget ért a Septimek pusztulásával.
Ahogy Skyrim története elkezdődik, egy magányos rab megismerkedik annak lehetőségével, hogy talán ő is hasonló képességeket birtokol...
(Forrás: Gameinformer.com)

Írhatnál bővebben minderről.Szívesen olvasom.És még olyat is kapok amit eddig nem tudtam.
Kösz!
Jó Légy!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.