[Juraviel.Ihuan.Bedvin]

A viharos óceán őrült-robajló hullámokkal ostromolta a fehér porhomokkal fedett partot, s az eget elfedték a közelgő hurrikán, a Viharok Vihara fekete fellegei.

Egy ifjú ült a parton, tekintetét a horizontra vetve. A háta mögött egyszer csak az Öregember jelent ment, hosszú őszies szakálla elfedte a mellkasát, avítt, elnyűtt ruhája nem illett szemeinek mélységéhez. Nem az óceán zavaros mélységei voltak ezek, hanem a kiismerhetetlen tisztaság elrettentő határtalansága.

Az ifjú megszólalt:

- Gyöngyhalász lennék, ha a kagylók hagyták volna.

Az Öregember felkacagott, majd leült az ifjú mellé, szortyintott egyet: - Ha a gyöngy a kagylókon múlna, az egész világ gazdag volna.

Az ifjú elmosolyodott.

- Túl sokat beszéltél talányokban, oly sokat, hogy magam is rászoktam. Tele van velük a fejem, olykor csak zsongnak a szavak.
- Akkor még inkább illő rád a Sosem-Nyugvó név. - rótta meg az öreg. - A talányok jók, felkészítenek arra, hogy lásd a szimbólumokat, a maguk értelmében, de arra is, hogy el tudj vonatkoztatni tőlük, hogy más aspektusokból, perspektívákból tudd látni őket. Egyszerre úgy, mint odafent a vihar elől menekülő sirályok, de úgyis mint a tengerár lényei - mutatott fel az égre, majd az előttük elterülő változó kék síkságra.

Az ifjú - Sosem-Nyugvó - mérgesen felpattant. - A talányok még nem adnak a kezembe gyöngyöket. - vágta oda a konok, mondhatni mesterének.

Az Öregember hosszan eltűnődött, majd így felelt az ifjú kitörésére:

- Ez az idő épp a legmegfelelőbb a merülésre.
- Hah, miért, öreg? Az általa nyújtott küzdelem terhe miatt?
- Meglehet...Edzi a testet, edzi a lelket, próbára teszi az elmét s mérlegre a szívet, megméri az állhatatosságot és feláldozza a hitetleneket. Így lehet a kagyló elé járulni, és megküzdeni vele, éppúgy mint magaddal. Mindezt azonban csak akkor érheted el, akkor sikerülhet... - s az agg ember itt felpattant, olyan fürgeséggel, mely még az ifjúnak is dicséretére vált volna, majd a mellkasára bökött -...ha idebent nem dúlnak az elemek, mint odakint. Itt a vihart az előnyödre és részeddé kell olvasztanod, mert csak akkor vagy méltó a gyöngyre, melyet kinyerni óhajtasz.

Ekkor az Öregember kinyújtotta a kezét, és a nyitott tenyerén egy apró gyöngy feküdt. Mosolygott, és derű átragadt Sosem-Nyugvóra is.

- Szelídítsd meg, amit uralni akarsz. - s ezzel eldobta a gyöngyöt. - S akkor nem lesz szükséged ilyen hívságokra, még akkor sem, ha a mélység elemi erővel szólít meg. Végül majd a kagyló járul elébed. Ám ne feledd, addig még szüntelen merülhetsz!

AZ ÖREGEMBER BESZÉLGETÉSE SOSEM-NYUGVÓVAL: A KAGYLÓ GYÖNGYEI