Loki az MCU egyik legemlékezetesebb gonosztevője, és bár tény, hogy e téren nem volt túl magasan a léc (hisz rajta kívül kevés igazán jól megírt antagonistát tud felmutatni a Disney szuperhősös filmfolyama), ez semmit nem von le az érdemeiből. Ehhez az íráson/rendezésen túl Tom Hiddleston sármja és karizmája is rengeteget hozzátett, így kvázi adta magát, hogy az ő főszereplésével készüljön sorozat a gigacég saját streaming platformjára, az előfizetések száma garantáltan megugrik majd. Szerencsére viszont a Loki végül sokkal több lett, mint egy rajongóknak szánt gumicsont.

A sztori a Bosszúállók: Végjáték idején veszi fel a fonalat, konkrétan abban a pillanatban, mikor a New York-i ostromot vezette Loki a káoszt kihasználva meglép a Tesseracttal. Ennek következményei a filmben már nem kerültek bemutatásra, most viszont láthatjuk, hogy mi történt a karakter azon verziójával, aki még semmit sem sejtett arról, hogy végül milyen sors vár rá. Nos, az újdonsült csodafegyvertől hatalomittas félisten hamar koppan egy nagyot (szó szerint és átvitt értelemben egyaránt), szokásos megalomán beszéde közben ugyanis hirtelen egyenruhás alakok jelennek meg a semmiből, hogy se szó se beszéd magukkal ragadják egy átjáróba.

Egy átjáróba, amely egy eddig soha nem látott helyre viszi a főhőst(?) és a nézőt egyaránt. Az irodaháznak tűnő komplexum a maga archaikus bútoraival és berendezéseivel az ’50-es ’60-as évek korszellemét idézi – már persze ha eltekintünk az itt-ott feltűnő hologamoktól, valamint az ablakokon túl elterülő, űrben lebegő város látképétől. Néhány vicces közjáték (melyekben holmi bürokraták merik utasítgatni a csínytevés istenét) után aztán hamar képbe kerülünk a hely mibenlétét illetően: A misztikus építmény az úgynevezett TVA (Time Variance Authority, magyarul Idővariációs Hatóság) főhadiszállása, a téren és időn túl létező rendvédelmi szervezet célja pedig a Sacred Timeline (Szent Idővonal) megőrzése, és eliminálása mindazon elemeknek, akik veszélyt jelentenek rá. Ezek az elemek, - vagyis variánsok, ahogy a sorozatban nevezik őket - veszélyt jelentenek erre az idővonalra, melyet hajdanán az Idő Őrzői véstek kőbe, és azóta is felügyelik azt a legfelső szinten elterülő páholyukból. Ebbe a levesbe köpött bele Loki azzal, hogy meglépett egy Hatalomkővel (melyekről kiderül, hogy itt csupán papírnehezéknek számítanak), ezzel megsértve a dolgok menetét. Az ilyen bűnöknek – értelemszerűen – fatális következményei vannak errefelé, és Lokira is ez a sors várna, hacsak nem kerülne a képbe egy másik bűnöző, aki különböző korokban szabotálja a TVA munkáját, ezzel nem kevés borsot törve az ügynökség orra alá. Ennek az ügynek a vezető nyomozója Mobius (Owen Wilson), a célpontról pedig hamar kiderül, hogy egy Loki variáns, a címszereplő tehát kulcsfontosságú lehet az ügy mielőbbi felgöngyölítésében, hisz ki ismerhetné jobban önmagát, ha nem önmaga.

Adná magát, hogy ez a nyomozó-konzulens felállás egy Mentalista, Lucifer, Dr. Csont stb. szerű heti ügyes sorozatba öltsön testet, de erre a hat rész értelemszerűen édeskevés lenne, plusz nem is nagyon illene a karakterhez, így a „buddy-cop” tematika pillanatok alatt egy rabló-pandúr történetté lényegül, hogy aztán végül egy Óz szerű „ember a függöny mögött” koncepcióban kulminálódjon. Mindezen változásokat spoiler nélkül nehéz lenne megmagyarázni, legyen elég annyi, hogy a történet elég magas fordulatszámon pörög, még úgy is, hogy egy filler epizód azért becsúszott. A kalandok során megfordulunk a TVA-n kívül többek között a középkori Franciaországban (még ha csak pár snitt erejéig is), 2050-ben, ahogy épp egy hatalmas hurrikán készül lecsapni, egy idegen bolygón, melyet hamarosan meteorbecsapódás ér, de még a Pompei katasztrófát is szemügyre vehetjük egy röpke pillanatra, sőt, magát az Ürességet is lesz szerencsénk látni – ami persze hőseinknek már kevésbé szerencsés. Változatosságra tehát ezen a téren nem lehet panasz, fontos ugyanakkor megjegyeznem, hogy bár a történet tartogat meglepetéseket (pláne ahogy haladunk a vége felé), jópár momentum így is jó előre kiszámítható, ami meg nem, az sem feltétlenül pozitívum. Spoiler nélkül csak annyit, hogy van egy karakter a sorozatban, akinek a későbbi cselekedetei semmilyen módon nem állnak racionális lábakon, és mivel ez egyáltalán nincs megalapozva, így csupán zavarodott fejvakarással tudtam konstatálni a fejleményeket. Ha ugyanis lehull a demagógia leple, attól jobb esetben elhatárolódni szokás, nem pedig mégjobban elköteleződni mellette, pláne, ha ezzel több résznyi karakterfejlődést dobnak a kukába. A képregényben elvileg ez a pálfordulás (pontosabban NEM pálfordulás) jobban meg van magyarázva, itt viszont semennyire, ami azért különösen nagy baj, mert elég fajsúlyos dolgok katalizátora lesz végül. Persze könnyen lehet, hogy az immár biztosan érkező második évadban végül értelmet nyer a dolog, de ez egyelőre sovány vigasz.

Apropó karakterek: Noha a történet magas oktánszámon zakatol, a cselekmény visszavesz néha a tempóból, teret adva a szereplők közötti interakcióknak, ami a karakterfejlődésnek egy nem elhanyagolható eszköze. Ez egy jó (és szükséges) dolog, ugyanakkor ezzel kapcsolatban is ambivalens érzéseim voltak, mert bár a legtöbb ilyen csevej valóban építő jellegű, néha úgy éreztem, hogy tipikus „smart talk” betéteket látok, vagyis közhelyeket puffogtatnak rétestésztaként nyújtva, miközben az érdemi cselekmény egyhelyben toporog, a jellemfejlődéssel egyetemben. Ez mindössze hat résznyi játékidőben annyira nem előnyös, többek között ezért nem éreztem Loki és Mobius hirtelen jött jó viszonyát annyira megalapozottnak, de szerencsére ilyen dialógusokból van kevesebb, a legtöbb párbeszéd hozzátesz a nagy egészhez. A legnagyobb változáson értelemszerűen Loki megy keresztül, aki a nárcisztikus félisten szerepet levetve (persze nem rögtön, és nem is teljesen) immáron az emberi oldalát is megvillantja, bár sokszor talán túlzottan is esendővé tették a figuráját. Értem ezalatt, hogy Sylvie (aka Lady Loki, de így soha nem hivatkoznak rá a sorozatban) karakterével összevetve általában mindig őt hozzák ki inkompetens figuraként, ami azért visszás, mert hiába vesztett korábban többször, a kiötlött tervek azért jobbára működtek egy darabig, és kellően csavarosak voltak. Itt pedig amit ő kitalál szinte kivétel nélkül kudarcba fullad, míg női megfelelője rendre géniuszként tündököl. Véleményem szerint jól megfért volna egymás mellett az érző ember és a csínytevés istene. Arról pedig, hogy kiderül a genderfluiditás és a szexuális beállítottság ki-ki döntse el maga, hogy mennyire releváns, szerintem sokat nem ad hozzá a karakterhez, ugyanakkor nem is vesz el.

Tom Hiddleston értelemszerűen zsigerből hozza a figurát, még úgy is, hogy itt azért egy sokrétűbb szerepet kell játszania. A rivaldafény nagy részét ő kapja, de azért Sophia Di Martino is ki tud bontakozni kvázi ugyanazon karaktert megtestesítve. Igaz ugyan, hogy néha picit túljátszotta a dolgot, de mivel Loki karakterének kvázi szériatartozéka a teatralitás, így könnyen lehet, hogy ez rendezői instrukció volt. Owen Wilson is hozta a kötelezőt, de valamiért túl sokszor suttogott, néha olyan szituációkban is, amikor ez egyáltalán nem volt indokolt. Inkább furcsa mint zavaró, de párszor áldottam a feliratot, mert konkrétan nem lehetett érteni mit mond. A többi figura (és azért akad pár) szereplése annyira nem jelentős, de mikor képernyőn vannak jól áll nekik a szerep, szóval a casting végső soron remekül sikerült, nem nagyon lőttek mellé senkivel, a fent említett nüanszok pedig csak mérsékelten zökkenthetik ki a nézőt.

Audióvizuális téren természetesen szinte kifogástalan élményt kapunk, van annak némi előnye, ha egy stúdió (kis túlzással persze) végtelen büdzsével gazdálkodhat, ezt remekül tükrözi ez a széria is. Már az örvendetes, hogy rengeteg épített díszletet használtak, de emellett a CGI is közel nagyvásznon látható minőségen mozog (csak egy-két esetben lóg ki a lóláb), jó látni, hogy immáron a sokadik TV-s produktum lép túl az átlag kisképrenyős prezentáción, és nyújt sokszor lehengerlő látványt. Mindezek mellett szépen is van fényképezve a széria, néhány egész ügyes beállítással (egy ízben például úgy mozog a kamera, mint egy óramutató, ami a témát tekintve több mint találó), a feszes vágás miatt az akció szekvenciák sodró lendületűek, a nagytotálok pedig (a vizuális effektusokkal karöltve) gondoskodnak róla, hogy a grandiózus események valóban grandiózus érzetet is keltsenek. Natalie Holt zenei aláfestése ugyan – epikus hatást fokozandó - nem mellőzi a már jól ismert, pátoszos hangzást, így is egyedi dallamokat sikerült varázsolnia (főleg a főtéma zseniális), ügyesen keveri a valódi hangszereket az utólagos effektekkel, leginkább az óraketyegés hangjával (á la Interstellar).

A fentebb leírtak jól tükrözik, hogy mind pro, mind pedig kontra akad a Lokival kapcsolatban (szerencsére előbbi van többségben), a lent látható pontszámról épp ezért az utolsó epizód döntött, nélküle legalább fél, de talán egy ponttal is kevesebb lett volna a verdikt. Az ugyanis, bár lassúsága (a rész kb. 2/3-a párbeszéd) miatt lehet, hogy sokak tetszését nem fogja elnyerni, elhozza a széria legnagyobb pozitívumát: Mer fontos lenni. Hogy is értem ezt? Igaz, hogy a WandaVision, valamint a Sólyom és a Tél katonája is tartogatott olyan elemeket, melyek valamennyire hatással lesznek a későbbi történésekre a fősodorban, de végső soron mégis csak arról szóltak, hogy a karakterek beteljesítsék végzetüket, Wanda Skarlát Boszorkány, Sam pedig Amerika Kapitány lesz, mire lemegy a stáblista. És igaz, hogy Loki karakterfejlődése sem elhanyagolható, ennél sokkal többet tesz ez a sorozat: meglép egy olyan eseményt, valamint bevezet egy olyan főgonoszt, amik évekre elegendő munícióval látják el a teljes MCU-t. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy lesz a stábban elég merészség ehhez, mert hiába népszerű a karakter, és van rengeteg előfizetője a Disney+-nak, azért ez mégsem a nagyvászon, kevesebb emberhez fog eljutni, és mégis, volt bátorság a stúdióban egy ilyen kardinális dolgot itt megmutatni. Jár a taps!

Talán nem a Loki lett a legkülönlegesebb Marvel sorozat a háromból, mert messze több ismerős panelből építkezik, mint mondjuk a WandaVision. De ezzel együtt is beteljesítette a bevezetőben említett predikciót, és lett a legjobban sikerült darab, mely fenekestől forgatja fel az eddig ismert filmes univerzumot, és készíti elő a terepet a Doctor Strange második részének, amit ezek után ha lehet még jobban várok. Története ugyan sok ponton kiszámítható, és a hat epizód néha kissé kevésnek érződött a karakterek közötti viszonyok rendes kibontásához, elmélyítéséhez, de a prezentáció, a monumentalitás, a legtöbbször remekbeszabott forgatókönyv, valamint a már említett végkifejlet miatt így is egy nagyszerű szórakozás lett a Loki, melyben nem hiszem, hogy bárki is csalódna, ha kicsit is szereti ezt a világot. Ha pedig a második évad kigyomlálja ezeket a gyermekbetegségeket, akkor akár kiváló is lehet.

8/10